A berlini csata volt az utolsó jelentős csata Európában a második világháború idején.
A Visztula–Odera-hadművelet után (1945. január–február) a Vörös Hadsereg felsorakozott Berlintől keletre, egy 60 km-es szakaszon. Az offenzíva április 16-án kezdődött, ekkor két szovjet hadseregcsoport megtámadta Berlint keletről és délről, miközben a német erők a város északi részén összpontosultak.
A védelmi előkészületek a német főváros környékén március 20-án kezdődtek a nemrég megalakult Visztula hadseregcsoporttal, Gotthard Heinrici tábornokkal az élén. A város elérése előtt a Vörös Hadsereg két fontosabb ütközeten volt túl: a seelowi-magaslatoki és a halbei csatán. 1945. április 20-án, Hitler születésnapján az 1. Belorusz Front Zsukov marsall irányítása alatt elkezdte ágyúzni Berlin központját, miközben Konyev marsall 1. Ukrán Frontja nyomult előre délről. A német védelmet elsősorban Helmuth Weidling biztosította. Mindezek ellenére a város védelmére szánt erők, a szervezetlen Wehrmacht és Waffen-SS hadosztályok (a szegényesen vezetett Volkssturm és Hitlerjugend-tagokkal együtt) elbuktak. A következő pár napban a Vörös Hadsereg elérte a városközpontot, ahol közelharcba kezdett.
Mielőtt a csata véget ért, Hitler és számos követője öngyilkosságot követett el. Bár a város helyőrsége május 2-án megadta magát, a harcok folytatódtak Berlin nyugati részén egészen az európai háború végéig, május 8-ig (a szovjet számítások szerint 9-ig).
Előzmények 1945. január 12-én a Vörös Hadsereg belekezdett a Visztula–Odera hadművelet végrehajtásába a Narew folyón át. A negyedik napon a szovjetek átkeltek a folyón, és nyugat felé vonultak, 30–40 km-t megtéve naponta. Elfoglalták Kelet-Poroszországot, Danzig és Posen városát, majd felsorakoztak egy 60 km-es szakaszon Berlintől keletre, az Odera folyó partján.
Az újonnan alakult Visztula-hadseregcsoport, Heinrich Himmler parancsnoksága alatt ellentámadásba kezdett, ez a kísérlet azonban február 24-én elbukott. A Vörös Hadsereg ezután Pomeránia felé fordult, majd elérte Sziléziát.
Délen még folyt Budapest ostroma. A három német kísérlet, ami a bekerített magyar főváros megsegítésére irányult, elbukott, és Budapest február 13-án szovjet kézre került. Adolf Hitler ragaszkodott az ellentámadáshoz, hogy visszafoglalják a Drávaközt. A cél az volt, hogy megmentsék a zalai olajlelőhelyeket, és visszanyerjék a Dunát a későbbi hadműveletekhez. A kimerült német erőknek azonban ez lehetetlen küldetés volt. Március 16-án a német „Tavaszi ébredés” hadművelet elbukott, és a Vörös Hadsereg ellentámadása 24 órán belül teljesen visszafoglalta a németek által tíz nap alatt szerzett területeket.Március 30-án a szovjetek elérték Ausztriát, és április 13-án, a bécsi csatában elfoglalták az osztrák fővárost.
1944 szeptembere és júniusa között a Wehrmacht több mint egymillió embert vesztett, továbbá hiányzott az üzemanyag és a fegyverzet egy hatékony hadművelet végrehajtásához. 1945. április 12-én a Führerbunkerben rejtőző Hitler, aki már korábban elhatározta, hogy tanácsadói kívánsága ellenére a városban marad, megtudta, hogy az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosevelt meghalt. Ez tovább erősítette hamis elképzeléseit: azt remélte, hogy az Egyesült Államok kilép a szövetségesek közül, és Berlint megmenthetik az utolsó pillanatban, ahogy az egyszer már megtörtént.
bélyegkép|balra|A szovjetek és a keleti szövetségesek fő előrenyomulásai bélyegkép|balra|Csapatmozgások áprilisban és májusban A nyugatról érkező szövetségeseknek nem voltak terveik a város elfoglalására. Az Egyesült Államok Hadseregének tábornoka, Dwight D. Eisenhower elvesztette érdeklődését a Berlinért folyó versenyben, és úgy látta, nincs szükség nagyobb veszteségre azzal, hogy megtámadja a várost, amely amúgy is szovjet befolyás alá kerülhet a háború után, ráadásul ha a két fél egyszerre támadja meg Berlint, baráti tűznek is kiteszi katonáit. A nyugati szövetségesek fő hozzájárulása a főváros bombázása volt. 1945-ben az Amerikai Egyesült Államok Légiereje nagy számú rajtaütést hajtott végre a város felett, és a Brit Királyi Légierő de Havilland Mosquito gépei is 36 egymást követő éjszakán keresztül bombázták a német fővárost április 20-ig, amikor a szovjetek elérték azt.
Előkészületek A szovjet hadműveletnek, amely Németország belseje felé, később Németország keleti részére terjedtek ki, két célja volt: Sztálin nem hitte, hogy a nyugati szövetségesek átadják az általuk elfoglalt területeket a háború után, ezért az offenzíva széles fronton és gyorsan folyt, hogy minél több területet szerezzenek meg, mielőtt szövetségeseikkel találkoznak. A legfontosabb cél azonban a német főváros elfoglalása volt. Ezek egymással összefüggtek, mivel a főváros elfoglalása nélkül nehéz lett volna gyorsan területeket szerezni annak környékén. Berlin más szempontból is értékes volt a szovjetek számára: Itt tartózkodott Adolf Hitler, és javában folyt a német atombomba program is.
Március 6-án Hitler kijelölte Helmuth Reymann altábornagyot a város védelmi vonalainak parancsnokává, leváltva ezzel Bruno von Hauenschildet. Március 20-án Gotthard Heinrici tábornokot kijelölték a Visztula hadseregcsoport főparancsnokává, leváltva ezzel Heinrich Himmlert. Heinrici a német hadsereg egyik legjobb védelmi stratégája volt, azonnal belekezdett a tervek létrehozásába. Helyesen állapította meg, hogy a fő szovjet előrenyomulás az Odera folyón át történik a fő kelet-nyugat autópálya mentén. Úgy döntött, nem védi meg az Odera partját többel, mint kisebb csatározásokkal. Ehelyett elrendelte a mérnököknek, hogy erősítsék meg a Seelowi-magaslatokat – egy dombságot, ahonnan könnyen felügyelhető az Odera azon pontja, ahol az autópálya keresztezi azt. A pont 17 km-re nyugatra volt a folyótól és 90 km-re keletre Berlintől. Az erők nagy része aztán ezekre a magaslatokra összpontosult. A német mérnökök mocsárrá változtatták az Odera árterületét, ezzel növelve a védelem hatékonyságát. Emögött, a fennsíkon további három védelmi állást építettek ki, elérve Berlint. (A Berlinhez közelebb található vonalakat Wotan pozíciónak nevezték). Ezek a vonalak tankcsapdákból, páncéltörő lövegekből, bunkerek és árkok kiterjedt hálózatából álltak.
Április 9-én, hosszú ellenállás után a kelet-poroszországi Königsberg szovjet kézre került. Ez felszabadította Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontját, amely így nyugat felé vonulhatott, az Odera keleti partjára. Zsukov marsall az 1. Belorusz Frontra koncentrált, amelyet áttelepítettek az Odera folyó mentén Frankfurtból egy Seelowi-magaslatokkal szemben található területre. A 2. Belorusz Front Seelowi-magaslatoktól északra vonult, az 1. Belorusz Front által korábban megtisztított területekre. Amíg ez az átcsoportosítás zajlott, rések keletkeztek a vonalon, így Dietrich von Saucken II. német hadseregének fennmaradt egységei megpróbáltak elszökni a Visztula deltája felé. Délen Konyev marsall az 1. Ukrán Front súlyát áthelyezte Felső-Sziléziába, a Neisse folyótól északnyugatra.
A három szovjet front magába foglalt 2,5 millió embert (beleértve az 1. lengyel hadsereg katonáját), 6250 tankot, 7500 harci repülőgépet, tüzérségi löveget és ágyút, 3255 Katyusa rakétavetőt (Sztálin orgona), és további motoros járművet, melyeket javarészt az Egyesült Államokban gyártottak.
Odera–Neissei csata A berlini csata legnagyobb ütközete a Seelowi-magaslatok környékén valósult meg, ez volt az egyetlen nagy védvonal Berlin és a szovjetek között. A harc több mint 4 napig tartott, április 16-tól 19-ig, és egyike volt a második világháború utolsó nagy ütközeteinek. Közel egymillió szovjet katona, több mint tank és tüzérségi löveg feladata volt betörni "Berlin kapuin", amelyet körülbelül német katona, 1200 tank és löveg védett. A szovjet erők Zsukov marsall vezetésével katona árán átjutottak a védelmi pozíciókon, miközben a németek vesztesége fő volt.
Április 19-én, a negyedik napon az 1. Belorusz Front áttört a Seelowi-magaslatokat védő egységek utolsó vonalán is, már csak szétszórt német alakulatok választották el őket a fővárostól. Eközben Gordov 3. gárdahadserege Ribalko 3. és Leljusenko 4. páncélos gárdahadserege gyorsan nyomult előre északkelet felől megközelítve Berlint, amíg a hadsereg többi része nyugat felé tartott az Egyesült Államok frontvonala felé, Berlintől délnyugatra. Ezekkel az előnyökkel a Vörös hadsereg beékelődött az északi Visztula hadseregcsoport és a déli Közép Hadseregcsoport közé. A nap végére a német keleti frontvonal északon Frankfurttól, Seelowon át a déli Forst városáig megszűnt. Ezek az áttörések szabaddá tették a két szovjet front számára, hogy bekerítsék a német 9. hadsereget, Frankfurttól nyugatra. A 9. hadsereg kitörési kísérletei nyugat felé eredményezték a halbei csatát. A szovjetek nagy árat fizettek a győzelemért: 2807 tankjuk veszett oda április 1. és 19. között, ebből legkevesebb 727 a Seelowi-magaslatoknál.
Eközben a Brit Királyi Légierő de Havilland Mosquito gépei nagy számú stratégiai rajtaütést hajtottak végre a berlini alakulatok ellen április 15-én (105 bombázó), április 17-én (61 bombázó), április 18-án (57 bombázó), április 19-én (79 bombázó), és április 20-án (78 bombázó).
Berlin bekerítése bélyegkép|jobbra|1945 márciusa: Joseph Goebbels kitünteti a 16 éves Willi Hübnert a Vaskereszt Másodosztályával bélyegkép|jobbra|1945 áprilisa: A Volkssturm egy tagja Panzerschreckkel felfegyverezve, Berlinen kívül bélyegkép|balra|"96 akna zúdult Berlin központjára pár perc leforgása alatt". Szovjet tüzérség Berlin körül 1945. április 20-án, Hitler 56. születésnapján az 1. Belorusz Front tüzérsége elkezdte ágyúzni Berlint, egészen addig amíg a város meg nem adta magát. Amíg ez a hadsereg a város keleti, északkeleti részén haladt, addig az 1. Ukrán Front átjutott a Közép Hadseregcsoport utolsó, északi alakulatain, félútra kerülve az Elbától, egyben az amerikai frontvonaltól is. Északon, Stettin és Schwedt városa között a 2. Belorusz Front megtámadta a Visztula hadseregcsoport északi szárnyát, amit Hasso von Manteuffel III. páncélos hadserege alkotott. A következő nap Szemjon Bogdanov 2. páncélos gárdahadserege körülbelül 50 km-t haladt előre Berlintől északra, majd megtámadta a délnyugati Werneuchent. A szovjet tervek elsősorban Berlin körülzárására, majd a 9. hadsereg bekerítésére irányultak.
Eközben a Berlin–Cottbus országúton a német 5. hadtest nyomult előre. Ferdinand Schörner tábornagy Közép Hadseregcsoportja belekezdett egy ellentámadásba. Megpróbáltak betörni Berlinbe dél felől, az 1. Ukrán Fronton, a 2. lengyel hadsereg egységein a Vörös Hadsereg 52. páncélos gárdadandárján és 5. gárdahadseregén keresztül. Amikor a 4. páncélos hadsereg déli szárnya kisebb sikereket ért el ellentámadásaival az 1. Ukrán Front ellen, Hitler olyan parancsokat adott, melyek rámutattak, mennyire elszakadt a valóság talajától. Arra utasította a 9. hadsereget, hogy tartsák meg Cottbust és állítsanak fel egy nyugatra néző frontot. Ezután támadják meg az észak felé nyomuló szovjet egységeket. Így állítólag, a 4. páncélos hadsereg segítségével, bekeríthették volna az 1. Ukrán Frontot, amit később Felix Steiner hadserege semmisített volna meg Berlin északi részéről érkezve. Később, amikor Steiner elárulta, hogy nincs elég hadosztálya a küldetés végrehajtására, Heinrici azon volt, hogy elmagyarázza Hitlernek, ha a 9. hadsereg nem hagyja el jelenlegi pozícióját azonnal, a szovjetek bekeríthetik azt. Hangsúlyozta, hogy szerinte már így is túl késő visszavonulni. A parancsnok később Hitler tudtára adta, ha nem engedélyezi a nyugatra történő átrendeződést, megkéri hogy mentse fel a szolgálat alól.
1945. április 22-én, a délutáni helyzetjelentésen Hitler hatalmas dühbe jött (híres jelenet az A bukás – Hitler utolsó napjai c. filmből), mikor megtudta, hogy az előző nap előkészített terveit nem lehet végrehajtani. Beismerte, hogy a háborút elvesztették, a tábornokait hibáztatta, és kijelentette, hogy Berlinben marad a háború végéig, majd öngyilkos lesz.