Csapó Attila (Makó, 1987. május 21. –) magyar színész.
Élete Gyerekkorától színész akart lenni. Családja mindvégig támogatja, bár a tanári pályán is szívesen látnák.
Középiskolai tanulmányait 2001–2005 között a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán végezte kollégistaként. Ebben az időben a színháztól a film felé fordult, osztályfőnöke, Dózsa Erzsébet volt segítségére. Érettségi után Pesten előbb a Keleti István Művészeti Iskolában, majd két évig az Új Színház Stúdiójában folytatta pályafutását és ismét elkezdett aktívan a színházi világgal foglalkozni. Háromszor is felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, miközben elvágyódva Magyarországról a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész szakán tanult 2007-től 2008-ig, a második évet azonban már Budapesten kezdte – vendégdiákként – Meczner János és Csizmadia Tibor bábszínész osztályában. De ekkor is kockáztatott és felvételizett a színész szakra, miközben Marosvásárhelyről kirúgták.
2010-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Szakdolgozatát Jellem és jellemtelenségSzínház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Jellem és jellemtelenség (hozzáférés: 2016. május 8.) címmel írta. 2015-ben diplomázott és a Vígszínházhoz szerződött, de egyetemistaként már 2014 eleje óta a színház több bemutatójában is szerepelt (Vízkereszt, vagy amit akartok, Ha majd egyszer mindenki visszajön, A Mester és Margarita, Julius Caesar, Össztánc).
A TIM Stúdióban 2023-ban Rács címmel rendezett vizsgaelőadást.
Színházi szerepei Vörösmarty Mihály:Csongor és Tünde: Csongor (Új színház)
Az ördöglátó – kortárs magyar költők versei (Új Színház Stúdiósai, Kapolcs malomsziget, 2007)Művészetek Völgye: Műsorfüzet 2007 , volgytortenet.hu (hozzáférés: 2016. május 8.) Tábori György: Peep Show (Új Színház Stúdiósai, Kapolcs faluház, 2008) Vannak tervei? (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Fogasház, 2010) Ernst Theodor Amadeus Hoffmann, Gothár Péter, Kapec Zsuzsa: Diótörő (Ódry Színpad, 2012) William Shakespeare, Nádasdy Ádám: Hamlet (Ódry Színpad, 2013) Federico García Lorca, Illyés Gyula: Vérnász - Vőlegény (Ódry Színpad, 2013) Anton Pavlovics Csehov: Három Nővér Gyakorlatok (Ódry Színpad, 2013) William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Orsino, Illyria hercege (Vígszínház Pesti Színház, 2014) Heinrich von Kleist, Molière: Amphitryon Ódry Színpad(, 2014) Eszenyi Enikő, Kovács Krisztina: Ha majd egyszer mindenki visszajön... (Vígszínház, 2014) Mihail Afanaszjevics Bulgakov, Michal Dočekal, Iva Klestilova, Kovács Krisztina: A Mester és Margarita (Vígszínház, 2014) William Shakespeare, Forgách András, Fekete Ádám, Vörös Róbert: Julius Caesar - Lucius (Vígszínház, 2014) Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné - Lipittlotty – Karnyóné gavallérja (Ódry Színpad, 2015) William Shakespeare, Vecsei H. Miklós: Athéni Timon (Ódry Színpad, 2015) - színészként Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Ádám (Vígszínház) William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Orsino, Illyria hercege (Pesti Színház, 2014) Békés Pál: Össztánc (Vígszínház, 2015) Presser Gábor, Sztevanovity Dusán, Horváth Péter: A padlás - BARRABÁS, B. Barrabás, a gengszter; RÉVÉSZ, aki csak külsőleg azonos Barrabással (Vígszínház) Lyman Frank Baum, Harold Arlen, E.Y. Harburg, Békés Pál, Sztevanovity Dusán: Óz, a csodák csodája - Gyáva oroszlán (Zeke) (Vígszínház, 2015) Friedrich Schiller, Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka: Haramiák - Hermann; Tisztviselő; Moser (Pesti Színház, 2015) William Shakespeare, Nádasdy Ádám: A velencei kalmár - Solanio, fiatal úriember (Pesti Színház, 2016) Kincses Réka: A Pentheszileia Program - Nőgyógyász; Nagyapa; Dédapa (Vígszínház, Házi Színpad, 2016) Grecsó Krisztián, Molnár Ferenc, Dés László, Geszti Péter: A Pál utcai fiúk - Geréb (Vígszínház, 2016) Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila: Kinek az ég alatt már senkije sincsen - Másik tanú, Sárváry Pál, Fáncsy Lajos, Gyulai Pál (Vígszínház, Pesti Színház) F. M. Dosztojevszkij, ifj. Vidnyánszky Attila: A félkegyelmű - Ganya (Vígszínház, Pesti Színház) Molnár Ferenc, ifj. Vidnyánszky Attla: Liliom - Második detektív, Budai rendőr (Vígsznház) Mihail Bulgakov, Hegedűs D. Géza: Bíborsziget - Nyikanor Fosinkó ügyelő, Pászportu, papagáj (Vígszínház, Pesti Színház) William Shakespeare: Hamlet - Rosencrantz (Vígszínház, 2017) F. Scott Fitzgerald-Kovács Adrián-Vecsei H. Miklós-ifj. Vidnyánszky Attila: A nagy Gatsby - Nszié (Vígszínház, 2019) Lev Tolsztoj: Anna Karenina - Jasvin (Vígszínház, 2019) Jacques Prévert-Kovács Adrián-Vecsei H. Miklós-ifj. Vidnyánszky Attila: A szerelmek városa - Pier Fránszoá (Vígszínház, 2021) Joe Masteroff-John Kander-Fred Ebb: Kabaré - Bobby, a mulató pincére (Vígszínház, 2021) Vörös Róbert: Csáth és démonai -Brenner Dezső, Brenner József öccse/Sebésztanár (Vígszínház, 2021) Komán Attila: K utazásai: Ottó, Matyi (Vígszínház 2022) Hubay-Ránki-Vas: Egy szerelem három éjszakája: Henker Frigyes (Vígszínház 2022)
Filmek
Drága Elza! (2014) Csak színház és más semmi (2019) ...bártender Béke - A nemzetek felett (2022) Semmelweis (2023) ...Markusovszky A renitens (2026) ...őr Birodalom (2026) ...kezelőorvos
Díjai és kitüntetései
Soós Imre-díj (2019) A kis csillag is csillag díj (2022)
Jegyzetek
Források Vígszínház társulata: Csapó Attila, vigszinhaz.hu - (hozzáférés: 2016. május 8.) Csapó Attila, SZFE Színművész I. osztály 2010-2015 honlapja SzFE hallgatói adatbázis: Csapó Attila Hajnal Márton: Eddig nem csalódott az ötéves énem abban, aki most vagyok, 7ora7.hu - 2015. április 14.
További információk
Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Élő személyek Kategória:Soós Imre-díjasok Kategória:Makóiak