A budapesti 154-es jelzésű autóbusz a Kispest, Határ út és Soroksár, Auchan áruház között, a 154A jelzésű betétjárata a kispesti kör nélkül ugyanezen a vonalon, a 154B jelzésű betétjárata a Kispest, Határ út és a Használtcikk piac között közlekedett. A vonalakat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.

Története

54Y jelzéssel a Boráros tér és a kispesti Ady Endre út között már az 1963-ban is közlekedtek autóbuszok a Soroksári út – Illatos út – Hullay Jenő (ma Nádasdy) utca utca – Oláh Sándor (ma Szegfű) utcaútvonalon. Az 1977-es átszámozásokkor ez a járat a 154-es jelzést kapta. 1980. március 30-ától a kispesti Határ út metróállomástól a Pannónia út – Petőfi (ma Kós Károly) tér – Pannónia út – Hullay Jenő (ma Nádasdy) utca – Vörös csillag (ma Hofherr Albert) utca útvonalon az Ady Endre útig közlekedett, visszafelé a Vörös Október (ma Vas Gereben) utcán érkezett vissza a Hullay Jenő utcához. 1989 októberében a Határ út és a Vörös Október utca között útvonala a 194-es busszal felcserélődött, a Határ út – Nagykőrösi út – Vörös Október utcán érkezett a Hullay Jenő utcai kereszteződéshez és járta be a korábbi hurokvonalát.

2005. december 1-jén a déli végállomása a soroksári Auchan áruházhoz került, ezzel egy időben két betétjárata is indult. A 154A az áruháztól visszafelé nem tért be Kispestre, hanem egyenesen haladt a Nagykőrösi úton. A 154B nem ment el az áruházig, hanem a Használtcikk piacnál megfordult és a 154-es útvonalán ment tovább a Határ útig.

2008. szeptember 5-én mind a három járat megszűnt, helyette az Auchan áruházhoz a Pesterzsébeten keresztül közlekedő 123-as busz jár ki, a kispesti hurkot pedig 2023-ig a 199-es busz tette meg, amely a Nagykőrösi út helyett a Nádasdy utcán közlekedik.

2014. szeptember 1-jétől újra jár 154-es busz: Budán, a gazdagréti 153-ast két járatra osztották: 153-as jelzéssel a korábbi útvonalán, 154-es jelzéssel pedig az Etele úton át közlekedik.

Útvonala Soroksár, Auchan áruház / Használtcikk piac feléKispest, Határ út felé154Kispest, Határ út vá. – Határ út – Nagykőrösi út – Szervizút – M5-ös út – Auchan csomópont – Soroksár, Auchan áruház vá.Soroksár, Auchan áruház vá. – Régi Szentlőrinci út – M5-ös út – Nagykőrösi út – Vas Gereben utca – Nádasdy utca – Hofherr Albert utca – Ady Endre út – Vas Gereben utca – Nagykőrösi út – Határ út – Kispest, Határ út vá.154AKispest, Határ út vá. – Határ út – Nagykőrösi út – Szervizút – M5-ös út – Auchan csomópont – Soroksár, Auchan áruház vá.Soroksár, Auchan áruház vá. – Régi Szentlőrinci út – M5-ös út – Nagykőrösi út – Határ út – Kispest, Határ út vá.154BKispest, Határ út vá. – Határ út – Nagykőrösi út – Használtcikk piac vá.Használtcikk piac vá. – Nagykőrösi út – Vas Gereben utca – Nádasdy utca – Hofherr Albert utca – Ady Endre út – Vas Gereben utca – Nagykőrösi út – Határ út – Kispest, Határ út vá.

Megállóhelyei

!colspan=2| !rowspan=2|Megállóhely !colspan=3| !rowspan=2|Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- !154154A !154B ! 154  !154A !154B |- |colspan=2|0||Kispest, Határ út154-154A-154B végállomás||26||16||21 |align=left| |- |colspan=2|2||Távíró köz (↓)Mészáros Lőrinc utca (↑)||23||13||18 |align=left| |- |colspan=2|4||Nagykőrösi út (↓)Nagykőrösi út (Határ út) (↑)||22||12||17 |align=left| |- |colspan=2|6||Hitel Márton utca (↓)Gomb utca (↑)||20||10||15 |align=left| |- |colspan=2|7||Kossuth Lajos utca (↓)Újlaki utca (↑)||19||9||14 |align=left| |- |colspan=2|8||Irányi utca (↓)Pannónia út (↑)||19||9||14 |align=left| |- |colspan=2|8||Nagysándor József utca (↓)Hunyadi utca (↑)||18||8||13 |align=left| |- |colspan=2|9||Debrecen utca (↓)Batthyány utca (↑)||17||7||12 |align=left| |- |colspan=2|10||Vasút sor (↓)Zrínyi utca (↑)||17||7||12 |align=left| |- |colspan=2|∫||Nagykőrösi út||16||∫||11 |align=left| |- |colspan=2|∫||Nádasdy utca||15||∫||10 |align=left| |- |colspan=2|∫||Mészáros Lőrinc utca||15||∫||10

|colspan=2|∫||Szegfű utca||14||∫||9

|colspan=2|∫||Vas Gereben utca||13||∫||8 |align=left| |- |colspan=2|∫||Ady Endre út||12||∫||7 |align=left| |- |colspan=2|∫||Áchim András utca||10||∫||5

|colspan=2|∫||Hofherr Albert utca||9||∫||4 |align=left| |- |colspan=2|∫||Garázs utca||8||∫||3 |align=left| |- |colspan=2|∫||Pincér utca||8||∫||3 |align=left| |- |colspan=2|∫||Zalaegerszeg utca||7||∫||2 |align=left| |- |colspan=2|11||Kéreg utca (↓)Vas Gereben utca (↑)||colspan=2|6||1 |align=left| |- |colspan=2|11||Alvinc utca||colspan=3|∫ |align=left| |- |colspan=2|12||Fiume utca||colspan=3|∫ |align=left| |- |∫||14||Használtcikk piac154B végállomás||colspan=2|5||0 |align=left| |- |18||∫||Soroksár, Auchan áruház154-154A végállomás||colspan=2|0||∫ |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai