Brogyányi Kálmán (Felsőkocskóc, 1905. június 5. – Yonkers (USA), 1978. október 9.) művészeti író, művészettörténész, publicista.
Élete A pozsonyi egyetemen magyar és francia irodalomtörténetet, valamint művészettörténetet tanult. 1928-tól együttműködött a Sarló mozgalommal, később eltávolodott tőle. A pozsonyi Kunstverein – Művészegylet, valamint a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság művészeti osztályának titkáraként számos képzőművészeti kiállítást szervezett.
1930-ban szerkesztette a Magyar Diákszemlét, 1931–1938 között a Forumot, illetve több lap, például a A Nap, Prágai Magyar Hírlap, Új Szó, Vetés munkatársa volt. Kritikai és művészettörténeti munkássága egyedülálló. Az 1930-as évek közepén elfordult az avantgárdtól. 1939–1942 között a pozsonyi magyar könyvtár vezetője, 1943-ban a Magyar Hírlap munkatársa. 1945-ben a rövid életű, nyilas szellemiségű Magyar Szó főszerkesztője lett.
1946-ban a pozsonyi népbíróság elítélte, de 1947-ben megszökött és Ausztriába menekült. 1951-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált és haláláig a New York melletti Yonkersben élt. 1994. szeptember 10-én a pozsonyi Szent Márton-temetőben lévő családi sírboltba helyezték hamvait.Kégli Ferenc: Szlovákia egykori magyar könyvtárairól Brogyányi Kálmán könyvtári kézikönyve ürügyén
1938-tól a Magyar Kulturális Tanács és a pozsonyi Magyar Ház előkészítő bizottságának tagja.
Művei Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány; Kazinczy Könyv- és Lapkiadó, Košice-Kassa, 1931 (Kazinczy könyvtár)Kritikáját lásd Komáromi Lapok 1932. április 2. A fény művészete. Vázlat; Forum, Pozsony, 1933 Pálffy Péter festőművész; Litera Ny., Bratislava, 1940 (A Képzőművészeti Egyesület művészkönyvei) Magyar könyvtári szolgálat; előszó Csáky Mihály; Toldy-Kör, Pozsony, 1941 (Bibliotheka Istropolitana) 1941 A szlovákiai magyar művészek seregszemléje. Új Élet 10/3, 85-87. A fény művészete. Vázlat; AB-art, Pozsony, 2004
Irodalom Turczel Lajos: Szemelvények Brogyányi Kálmán műkritikai és művészettörténeti munkásságából. Hushegyi Gábor 2005: Brogyányi Kálmán – a művészet, a nép, a nemzet és a politika szolgálatában. Fórum Társadalomtudományi Szemle 7/4, 173-188. Albertíni Béla 2003: A fotószakíró Brogyányi Kálmán. Bratislava. Hushegyi Gábor 1997: Brogyányi Kálmán művészetkritikai és művészetelméleti tevékenysége a művészettörténet és hazai magyar irodalomtörténet tükrében. Reprezentačný lexikón Slovenska a Podkarp. Rusi. 1936, 394.
Jegyzetek
Források A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig
Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Brogyányi család Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Pozsonyiak Kategória:Puhóiak Kategória:Szlovákiai magyarok