Diószegi Lajos kántortanító, általános iskolai magyar–történelem szakos tanár, művelődésiház-igazgató.

Élete és munkássága

Édesapja Diószegi Lajos a Hajdú-Bihar megyei Megyeházán irodafőtiszt volt. Édesanyja Fintyós Mária háztartásbeli. Ketten voltak testvérek. Elemi iskoláit Zilahon végezte. A kántortanítói oklevelét a Debreceni Református Tanítóképző Intézetben szerezte 1933-ban. Oklevélszerzésének évétől a tanórán kívül is sokat foglalkozott kisgyermekcsoportokkal. 1933-ban a debreceni Ispotályi református elemi iskolában vállalt helyettesi munkát. Előrelépést jelentett 1936. januárjától a Hajdúszovát-Nagymeződűlői tanyasi iskolához kerülése, s ott 1938. augusztus 31-ig folytatott tevékenységet az I.-IV. osztályban és a továbbképzőbe járó tankötelesek között. Kiváló kapcsolatot alakított ki a szülőkkel, vasárnapi délelőtti összehívásokkal, rádióhallgatás és beszélgetés, iskolai színjátszó csoport szerepeltetésével. A fásítás és virágosítás eredményeként „Virágos iskolának” nevezték el a tanyasi iskolát. 1936 augusztusában a belterületi szováti iskolában kapott állást. Vezette a vasárnapi iskolát és a lánykör énekkarát, a szóló énekeseket harmóniummal kísérte. 1940. június 22-én házasodott. Felesége Sain Katalin 66 éven át hűséges társként segítette munkáját. Három gyermekük született Katalin (1941), Mária (1945) és Tünde (1953). Sokágú tevékenység jellemezte. Kántori teendőket 1948. július 30-ig végezte. Sikeresen vezette az „analfabéta tanfolyamot”. A Hangya szövetkezet könyvelője. Iskolaszéki tag. A Diákkaptár tanárelnöke. Vezette az általános iskola irodalmi munkaközösségét. A pedagógus könyvtár kezelője. 1951. szeptember 1-től alakult meg vezetésével a történelmi szakkör. Szakmai fejlődése érdekében 1964-ben az Egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán diplomát szerzett. Sok-sok éves gyűjtőmunka eredményeként jött létre az általa a „Múzeumszoba”. Gyűjtötte a falu szellemi, tárgyi emlékeit, írta krónikáját s végezte történeti tudatformálással, a szülőföld, a haza megismerését és megszerettetését. 1955-től 1973-ig kultúrotthon részfoglalkoztatású igazgatója. Vezetése alatt tartalmas, mozgalmas élet zajlott az intézetben. 1976-ban vonult nyugdíjba. A nyugdíjas éveit csendes munkálkodással töltötte. Az ő nevéhez fűződik a „Derűs alkony” nyugdíjasok klubjának megalakítása is. A megtartó falu mozgalomba való bekapcsolódás elért eredményeiről nyilvános foglalkozásokon számoltak be. Munkásságának mindig nagy részét képezte a helytörténeti anyagok gyűjtése, ápolása és levéltári kutatások. 1993-ban a Lakitelek által hirdetett pályázaton, Hajdúszovát története című munkája III. díjat nyerte el. Ebből a munkából készítette el „Fejezetek Hajdúszovát helytörténetéből és néprajzából” címmel kiadásra került könyvét. Hajdúszovát Község Önkormányzata 1991-ben a község első díszpolgárává avatta. 2010-től nevét viseli a Hajdúszováti Általános Iskola.

Díjak, elismerések Kiváló egészségügyi nevelő munkáért (1970) Szocialista kultúráért (1974) Három évtizedes munkáért (1975) Honismereti mozgalomért (1976) Szolgálati emlékérem (1976) Kiváló társadalmi munkáért (1981) Kiváló társadalmi munkáért (1983) Szocialista kultúráért (1984) Kiváló társadalmi munkáért (1985) Honismereti mozgalomért (1991) Hajdúszovát Község díszpolgára (1991) Kölcsey Ferenc-díj (2003)

Könyve Fejezetek Hajdúszovát helytörténetéből és néprajzából (1994)

Emlékezete 2010. október 22.-e óta a hajdúszováti általános iskola viseli a nevét. Születésének 100. évfordulójára megjelent könyv (Ur Csabáné: Diószegi Lajos, a néptanító). Pedagógusok arcképcsarnoka könyv (2007). emlékvideó: https://www.youtube.com/watch?v=lo_sH38PNN8

Források Ur Csabáné: Diószegi Lajos, a néptanító (2012)

Kategória:1912-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar magyartanárok Kategória:Magyar tanítók Kategória:Magyar történelemtanárok