A Puskás–Suzuki-kupa hazai és külföldi, neves utánpótláscsapatok számára 2008-tól Felcsúton megrendezett labdarúgótorna. 2022-ig a legtöbb győzelmet a Budapest Honvéd FC és a La Fábrica (Real Madrid U17) csapata érte el 5–5 győzelemmel.

Története

Az első Puskás–Suzuki-kupát 2008-ban rendezték meg, a torna a La Fábrica, a névadó Puskás Ferenc egykori klubjának, a Real Madridnak az ifjúsági csapata nyerte meg, miután a döntőben legyőzte a házigazda Puskás Akadémiát.

2009-ben hat csapat vett részt a tornán, a mérkőzésekről a Real Madrid TV összefoglalókat is készített. A kupát a Ferencvárosi TC nyerte meg.

bélyegkép|jobbra|250px|Vécsei Bálint 2010-ben az aranyérmes Budapest Honvéd csapat tagja volt 2010-ben az AC Milan volt az első olasz résztvevője a sorozatnak, így újabb neves klub utánpótlás csapata játszott a trófeáért, amelyet a Budapest Honvéd nyert meg. A torna legjobb kapusa Georgios Kollias (Panathinaikósz), a legjobb játékos Spidron Furlanos (Panathinaikósz), a gólkirálya pedig Kapacina Valér (Budapest Honvéd) volt.

A 2012-es Puskás–Suzuki-kupát a Honvéd nyerte meg, a döntőben 7–0-ra legyőzve a Puskás Akadémiát. Bobál Gergely négy gólt szerzett a döntőben.

A 2014-es tornát a La Fábrica nyerte meg, 1–0-ra legyőzve a Puskás Akadémiát, immár az újonnan átadott Pancho Arénában. A meghívott vendégek között volt Puskás Ferenc özvegye, Davor Šuker, Lothar Matthäus, Paulo Sousa, valamint az Aranycsapat akkor még élő tagjai, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula. A megnyitó beszédet a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál és a Spanyol labdarúgó-szövetség elnöke, Ángel María Villar mondta.

A 2015-ös döntőben a Budapest Honvéd a La Fábricát győzte le, ezzel negyedik sikerét elérve, míg harmadik lett a romániai Hagi Akadémia harmadik lett, megelőzve a Feyenoord akadémistáit.

A címvédő Budapest Honvéd a 2016-os döntőt tizenegyesekkel nyerte meg a Puskás Akadémia ellenében, egy év múlva pedig a La Fábrica szerezte meg negyedik elsőségét.

2018-ban belga Genk, 2019-ben pedig a brazil Flamengo nyerte a Puskás–Suzuki-kupát. Utóbbi döntőben a Puskás Akadémia hatodik alkalommal maradt alul a torna utolsó mérkőzésén.Átok ül a Puskás Akadémián, a Flamengo nyerte a Puskás–Suzuki-kupát, Nemzeti Sport Online, 2019. június 10.

2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg a tornát.Puskás-Suzuki-kupa: a járvány miatt elmarad a felcsúti torna, Nemzeti Sport Online, 2020. március 17.

2021-ben a Puskás Akadémia csapata először nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, miután a döntőben 1–0–ra legyőzte a portugál Sporting CP-t.Puskás–Suzuki-kupa: ismét döntőre készülhet a Puskás Akadémia Nemzeti Sport Online, 2021. július 29.A Puskás Akadémia először nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát Nemzeti Sport Online, 2021. július 30.

2022-ben a La Fábrica csapata győzött a Puskás–Suzuki-kupán, miután a döntőben 4–0–ra legyőzte az ukrán Dinamo Kijevet.Puskás–Suzuki-kupa: a Real nyerte a tornát, a Puskás Akadémia a 4. lett Nemzeti Sport Online, 2022. június 6.

2023-ban a Magyarországon rendezett U17-es Európa-bajnokság miatt elmaradt a kupa megrendezése.

2024-ben a Real Madrid a Sportingot győztle le a torna döntőjében.

2025-ben a Juventus előszőr vett részt a Puskás–Suzuki-kupán. A torinói csapat a május 5-i döntőben a Honvédot 2–0-ra legyőzve meg is nyerte a tornát.

2026-ban a Real Madrid hetedik alkalommal is megnyerte a Puskás–Suzuki-kupát, miután a döntőben 1–0-ra legyőzte a cseh Slavia Prahát.

Döntők ÉvGyőztesDöntősEredmények2008 La Fábrica Puskás Akadémia FC5–12009 Ferencvárosi TC Budapest Honvéd FC2–12010 Budapest Honvéd FC Panathinaikósz2–02011 Budapest Honvéd FC La Fábrica1–1 (p: 5–4)2012 Budapest Honvéd FC Puskás Akadémia FC7–02013 La Fábrica Panathinaikósz2–02014 La Fábrica Puskás Akadémia FC1–02015 Budapest Honvéd FC La Fábrica2–2 (p: 3–1)2016 Budapest Honvéd FC Puskás Akadémia FC1–1 (p: 6–5)2017 La Fábrica Panathinaikósz4–02018 KRC Genk Puskás Akadémia FC3–12019 CR Flamengo Puskás Akadémia FC4–22020Koronavírus járvány miatt elmaradt.––2021 Puskás Akadémia FC Sporting CP1–02022 La Fábrica Dinamo Kijev4–0

Legsikeresebb klubok CsapatGyőztesMásodik La Fábrica5 (2008), (2013), (2014), (2017), (2022)2 (2011), (2015) Budapest Honvéd5 (2010), (2011), (2012), (2015), (2016)1 (2009) Puskás Akadémia FC1 (2021)6 (2008), (2012), (2014), (2016), (2018), (2019) Ferencvárosi TC1 (2009)0 KRC Genk1 (2018)0 CR Flamengo1 (2019)0 Panathinaikósz03 (2010), (2013), (2017) Sporting CP01 (2021) Dinamo Kijev01 (2022)

Jegyzetek

Források puskassuzukicup.net Puskás-Suzuki-kupa: elbukta a döntőt a Puskás Akadémia Nemzetisport.hu, 2018. május 21. Átok ül a Puskás Akadémián, a Flamengo nyerte a Puskás–Suzuki-kupát Nemzetisport.hu, 2019. június 10.

Kategória:U17-es labdarúgás Kategória:Labdarúgókupák