A Népszínház 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit Józsefvárosban, a mai Blaha Lujza téren. Alapítványi tulajdonú, városi kezelésű színház volt. A 19. század második felének legnépszerűbb műfaja, a népszínmű számára jött létre társadalmi kezdeményezéssel. Épületét kifejezetten ennek terveztették Ferdinánd Fellner bécsi építésszel. Indulását az alapozta meg, hogy a Nemzeti Színház repertoárjáról leválasztotta a „bármikor adatott eredeti és fordított énekes színdarabokat” (népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat) – ahogy az operát is, ami önálló házba költözése jelentősen segítette a Népszínház alapítóinak törekvéseit. A budai Molnár-féle és az István téri Miklóssy-féle színházak után a harmadik pest-budai népszínház volt. Elsősorban népies jellegű drámákat és vígjátékokat játszott, ami mellett a daljátékok és kis eszköztárú operák is szerepet kaptak műsorán, mikor pedig a 19–20. századok fordulóján a közönség érdeklődése a népszínművek iránt csökkenni kezdett, az operett műfaja is tért nyert. Igazgatása az akkor megszokott bérleti rendszerben történt.

Ebben a formában 1908. június 30-ig működött. Ezután épületét a Nemzeti Színház társulata bérelte – eredetileg ideiglenesen, amíg saját épülete elkészül, de végül – 1948-ig, amikor is a tulajdonába került. 1965-ben lebontották. Az alapítók és a főváros által a színház kezelésére létesített, 1889-ban hitelesített Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány 1950-ben szűnt meg, vagyona a fővárosé lett.

A Népszínház története bélyegkép|Lendvay Márton, az első magyar népszínműénekesBurda Zita és Erdélyi Lujza: Kétszáz éve született Id. Lendvay Márton színész (1807-1858), Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tár, mek.oszk.hu - 2007. november szobra a Népszínház előtt 1838. október 8-án mutatták be a Nemzetiben Gaal József Peleskei nótárius című tündérbohózatát, ami akkora siker volt, hogy a népszínmű első felvirágzását eredményezte a Nemzeti Színházban. A magyar közönség magyar darabokat akart a német színházak magyar környezetbe ültetett bécsi darabjaival szemben.

Az új, népszínműveket játszó színház gondolata a kiegyezés után erősödött fel (akárcsak az Operaházé). A gondolat Molnár György színésztől származott, akinek Budai Népszínháza elbukott ugyan, de 1870 második felétől minden este a Kávéforrás kávéházban rendszeresen összegyűlő Deák-párti újságírók egy csoportja lelkesült fel a gondolat életben tartására. A továbbra is elkötelezett Molnár György és az újságírócsoport érték el a színház létesítését.

1869-ben egy társaság alakult, mely részvényekre akarta alapítani a népszínházat és fölhívást bocsátott ki a közönséghez, aminek köszönhetően rövid időn belül közel tőke lett alájegyezve. Azonban ez után a terv az aláírások megkezdésének stádiumában maradt. Ezt követően egy összehívott gyűlésen elhatározták, hogy részvénykibocsátás helyett országos gyűjtést szerveznek, illetve szóba került az állami sorsjáték egyszeri igénybevétele is. A gyűjtés eredménye, a hírlapok buzgó pártolása ellenére, nem hozott sem, az állami sorsjegyek jövedelméről pedig a kormány határozott.

1871. október 18-án Steiger Gyula városi képviselő indítványára Pest város közgyűlése elhatározta, hogy a városban építendő magyar népszínház számára ingyen telket adományoz, s ennek elintézésére bizottságot küldött ki – elnöke Lipthay Béla báró, jegyzője Rákosi Jenő lett.Budapesti Közlöny 5. évfolyam, 225-250. szám - 1871. október (online: adtplus.arcanum.hu) október 21-én Pest város számos polgára az akkori Nemzeti körben értekezletet tartván, a város által megindított ügy felkarolására egy 9 tagból álló bizottságot küldött ki avégből, hogy egy népszínházi társaság megalakításának előmunkálatait megindítsa és a sajtó útján október 29-ére meghívott a Vigadó tanácstermébe mindenkit, aki a Népszínház ügye iránt érdeklődik. Ezen az értekezleten a népszínházi társaság nem alakult ugyan meg, azonban egy 52 tagú nagy bizottságot választott a színház megvalósítására, amely el is készítette a „Pesti Magyar Népszínházát alapító társulat” alapszabályait – ezt bár a miniszter láttamozta, de a kellő számú alapító (200-nak kellett volna összegyűlnie) hiányában sohasem alakult meg. Eközben a Pest városa közgyűlése által kiküldött 5 tagú végrehajtó (létesítő) bizottsággal összhangban elsősorban egy a színház felépítésére alkalmas városi területet keresett.A pénzügyi bizottmány javaslata a népszínház szin­padi részének átalakításánál felmerült túlkiadás és a nézőtér tervezett átalakításánál várható költségek ügyében - a Népszínházi alapítvány létesülésének története, Fővárosi Közlöny 18. évfolyam 15. szám - 1907. február 19. (online: adtplus.arcanum.hu

bélyegkép|Budapest tervrajza, 1896 1872. január 24-én a város hatósága el is határozta, hogy az új sugárút mentén fekvő Hermina teret tartotta a népszínház építésére és „a magyarosodás s a nemzeti közszellem terjesztése, valamint az ízlést nemesítő magyar színirodalom fejlesztése és ápolása” céljára legalkalmasabb teleknek.Budapesti Közlöny Melléklapja 6. évfolyam 16. szám, Szabályozások Pesten e. (3. old.) - 1872. április 21. (online: adtplus.arcanum.hu) A kormány 1873 májusában ajánlatot tett a telekre, miszerint azt megváltja, ha a népszínházi bizottság a maga részéről hajlandó a népszínházát a józsefvárosi Sörfőző utcára, a leendő külső körútra építeni, amit megszerezhetne. Így mind az operaház, mind a népszínház gyorsabban felépülhet és a színházak arányosan helyezkednének el a város egyes részeiben. Előbbi a Lipótvároshoz, a Nemzeti Színház a Józsefváros és Terézváros mezsgyéjén, utóbbi pedig a Józsefváros és Ferencváros érintkező vidékén. Többen azonban szót emeltek a kieső részébe való építése ellen. Ezután Ferdinand Fellner, a népszínház tervének készítője is megvizsgálta a telkeket, és a telekkérdés a józsefvárosi Sörfőző utcai és a Király utcai (később Falk Miksa utca; Valero-ház) telek közti választásra redukáltatott. Az építőmester művészi szempontból határozottan a józsefvárosi mellett nyilatkozott, de gyakorlati és üzleti szempontból csak a király utcait ajánlhatta. A nagybizottság elnöke is erre a véleményre jutott, azonban 1873 júniusában Steiger Gyula által újabb ajánlatot kapott: a Kerepesi út és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) között fekvő, és hátsó homlokzatával a leendő körút vonalába eső saroktelek, melyen akkor a mértékhitelesítő hivatal állt és egy 2500 nézőt befogadó színház építésére volt alkalmas. Pénzügyi tekintetben is előnyösebb, 62 ezer forintért megszerezhető, fekvése tekintetében pedig a Valero-telekhez hasonló volt, mivel a közúti vaspálya három vonalának csomóját képezte. Így a telekcsere ügyletből mintegy 430-440 ezer forint maradt a színház felépítésére.Budapesti Közlöny 7. évfolyam 110. szám, A népszínházi nagybizottság - 1873. május 13. (online: adtplus.arcanum.hu)Budapesti Közlöny 7. évfolyam 136. szám, A népszínházi nagybizottság - 1873. június 15. (online: adtplus.arcanum.hu) Az építési munkálatok már a nyár végén el is kezdődtek. S főváros az operaházban és népszínházban is állandó, ünnepélyes alkalmakkor igénybe vehető páholyt kötött ki magának úgy, hogy azokat esetről-esetre ki is fizeti.Budapesti Közlöny 7. évfolyam 157. szám, Az Operaház és a Népszínház - 1873. július 10. (online: adtplus.arcanum.hu)

Az épület megnyitása előtt a Nemzeti színház és a Népszínház megállapodott abban, hogy Pesten három évig csak a Népszínház ad elő népszínműveket. A Nemzeti átadja a korábban ott játszott népszínművek könyvtári anyagait, ruháit és jelmezeit.

Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös is. Az alkalomból 4000 forintot adományozott az intézménynek.Király ő felsége, Szabolcs 4. évfolyam 46. szám, library.hungaricana.hu - 1875. november 14. A megnyitón előadott darabokat úgy állították össze, hogy a tervezett repertoár minden műfajából legyen egy-egy felvonás: Rákosi Jenő: Leánykérő egyfelvonásos népszínmű. Zenéjét Erkel Gyula szerezte. Vidra Sipka: Jeremiás siralmai egyfelvonásos bohózat. Huber Károly: A király csókja opera egy felvonásban. Szöveg: Berczik Árpád.

bélyegkép|Blaha Lujza népszínházi tagsága 25 éves jubileumán (1900. október 22.) A Népszínház megnyitásával megkezdődött a népszínművek kb. húsz évig tartó másodvirágzása – és nem mellesleg a Nemzeti Színház aranykora is. Egyúttal otthonra lelt a megjelenőben levő operett is. A Népszínház 19. század végi szárnyalása két, a kezdetektől a színház tagjaként működő vezetőjének érdeme. Ők az első megbízott igazgató, Rákosi Jenő és a színház ranglétráját, majd külföldi tapasztalatokat is gyűjtő második szerződtetett igazgató, Evva Lajos.

A bizottmány működéséről 1879-ben született az első jelentés, ami formája és tartalma a bizottmány teljes működése alatt változatlan maradt. Ezek mindig az elmúlt évek eseménykrónikájával; bérlőváltozással, népszínműpályázattal stb.; illetve a közművelődési célok megvalósítását ismertető résszel és a népszínházi alap vagyonmérlegének végeredményével kezdődnek. A következő terjedelmes rész az adott (körülbelül 3 éves) időszakok műsorainak statisztikája, amihez a színház mindenkori bérlő-igazgatójától kértek be kimutatást és ezt változtatás nélkül beemelték a jelentésbe. Legrészletesebben a végeztetett javítási-átalakítási munkákkal foglalkoztak, elsősorban az anyagiakra koncentrálva. Az első népszínműpályázat ötletét Steiger Gyula az 1878. december 9-i ülésen vetette fel arra hivatkozva, hogy a bizottmány feladata nem kizárólag a pénzügyek intézése. 1879-ben a felhívásra 69 pályázati darab érkezett, amiből egyet, mivel az német nyelven íródott, kizártak. Az első díjat nyert "A legény bolondja" című mű (amit 100 arannyal jutalmaztak) bemutatója Erkel Elek zenéjével 1880. április 10-én volt és összesen 11-szer adták elő.

A népszínházi bizottság kezdetben a közgyűlés által kiküldött hat tagból és az alapítók sorából választott három tagból állott, de miután a színház teljesen elkészült és a tűzrendőri szempontból szükséges intézkedések megtörténtek, az alapítók jónak látták alapítói jogaikról lemondani és azokat Budapest törvényhatóságának felajánlani. A fővárosi törvényhatóság a tanács meghallgatása után késznek is nyilatkozott a népszínházát, mint alapítványt, nem pedig mint tulajdont kezelésébe átvenni és ezért 1891-ben egy szabályrendeletet alkotott arra nézve, hogy miképpen járjon el a népszínházi bizottság, mely a közgyűlés tagjainak sorából, de az alapítókra való tekintettel választatott. Az ő hatáskörükbe tartozott a bérlet kiadása, valamint annak eldöntése, hogy ez pályázat vagy ajánlat útján történjék.25. 1891. december 2. rendes közgyűlés jegyzőkönyve, Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1891, library.hungaricana.hu

Az 1900-as évek elején a közönség érdeklődése a népszínmű iránt csökkenni kezdett, nem születtek új figyelemreméltó darabok, míg a régiek elvesztették vonzóerejüket, így az operett műfaj kezdett tért nyerni. A századforduló mind jobban fejlődő kulturális élete egymás után létesített újabb és újabb színházakat a városban, ezzel komoly versenyhelyzetet teremtve. A nagyobbak, ezek közül a Vígszínház 1896-ban, a Magyar Színház 1897-ben, a Kisfaludy Színház 1897-ben, a Király Színház 1903-ban, a Royal Orfeum pedig 1908-ban nyitotta meg kapuit. Ráadásul 1906-ban megnyitott az Apolló Mozgó Színház is a Népszínház közvetlen szomszédságában.Fabó Beáta: A moziépítészet és a város, Budapesti Negyed 5. évf. 2-3. (16-17.) szám, epa.oszk.hu - 1997. nyár-ősz