Anthony Lopes (Givors, 1990. október 1. –) francia születésű portugál válogatott labdarúgó, az Angers játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Anthony Lopes Givors városában született, francia anya és portugál apa gyermekeként. Kilencéves korában csatlakozott a Lyon utánpótlás akadémiájához. Az első csapat keretéhez a 2012–13-as szezont megelőzően került fel, ahol eleinte Rémy Vercoutre és Mathieu Valverde mögött harmadik számú kapusnak számított. 2012. október 31-én, az Nice elleni 3–1-es vereség alkalmával debütált a Ligakupában. December 6-án az Európa-ligában is lehetőséget kapott az izraeli Íróní Kirjat Smóná ellen. A Lyon 2–0-ra megnyerte a mérkőzést és továbbjutott a kieséses szakaszba.

2013. április 28-án a bajnokságban is bemutatkozott a Saint-Étienne elleni rangadón. A mérkőzés során kétszer is bravúrral mentett, először Pierre-Emerick Aubameyang helyzeténél, majd Kurt Zouma fejesénél. Első szezonjában öt bajnokin kapott lehetőséget. A lyon harmadik helyen zárta a bajnokságot és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.

A következő idény elején Vercourtre sérülését követően Lopes lett a csapat első számú kapusa, és helyét posztriválisának felépülését követően is megtartotta, annak ellenére, hogy ő is kettős csigolyatörést szenvedett 2013 novemberének elején. 2014. április 19-én a Stade de France-ban a Paris Saint-Germain ellen 1–2-es vereséget szenvedtek a Ligakupa döntőjében.

2016. december 3-án egy bajnoki során egy védést követően sérült meg a Metz elleni bajnokin a Stade Saint-Symphorienben.

2019. március 13-án a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzésen a 22. percben Philippe Coutinhóval ütközött és néhány percig ápolni kellett, majd 10 perc elteltével Mathieu Gorgelin érkezett csereként a helyére.BL: a Lyon kapusa rosszul lett a meccs után, elvesztette eszméletét 2022. január 9-én a Paris Saint-Germain ellen 400. tétmérkőzésén lépett pályára a felnőtt csapatban. 2022 júniusában 2025. június 30-ig meghosszabbította a szerződését a klubbal. 2023. február 28-án a Grenoble ellen 2–1-re megnyert kupamérkőzésen eltört az ujja, de végig játszotta a mérkőzést.

2024. december 30-án közös megegyezéssel felbontotta szerződését a Lyonnal, majd 2025. január 1-jén a Nantes szerződtette. 2026 júniusában kétéves szerződést írt alá az Angers csapatával.

A válogatottban Lopes szülei révén a francia és a portugál válogatottban is szerepelhetett volna, ő pedig az utóbbi nemzeti csapatot választotta. 2015. március 31-én mutatkozott be a nemzeti csapatban, a Zöld-foki Köztársaság elleni barátságos találkozón elszenvedett 0–2-ás vereség alkalmával. Ő volt a 2016-os Európa-bajnokságon az aranyérmes portugál válogatott első számú kapusa. Bekerült a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra utazó keretbe. A 2022-es labdarúgó-világbajnokságra készülő 55 fős bőkeretnek a tagja volt, de a szűkítés során már nem számolt vele Fernando Santos szövetségi kapitány.

Sikerei, díjai Klub Lyon Francia kupa: 2011–12 Francia szuperkupa: 2012

Válogatott Portugália Európa-bajnok: 2016

Egyéni Bajnokok Ligája –a szezon csapata (1): 2019–20

Statisztikái Klubcsapatban 2023. szeptember 4-én lett frissítve.

Klub Szezon League Nemzeti kupa Ligakupa Nemzetközi kupa Egyéb Összesen Bajnokság Mérk. Gólok Mérk. Gólok Mérk. Gólok Mérk. Gólok Mérk. Gólok Mérk. GólokLyon2012–13Ligue 150001010—702013–143200040130—4902014–15380201040—4502015–16370300060104702016–173702000140105402017–183404000100—4802018–19340500080—4702019–202604010100—4102020–2138010———3902021–2234000—80—4202022–2332050———3702023–241000———10 Összesen 348026070740204570 Összesen 348026070740204570

A válogatottban 2021. szeptember 4-én lett frissítve. ÉvekPályára lépésekGólok201520201620201710201820201900202030202140összesen140

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Francia labdarúgók Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:A Nantes labdarúgói Kategória:Az SCO Angers labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek