A Strázsa-hegyi-barlang Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén lévő Pilis hegységben található. Régészeti és őslénytani leletek kerültek elő belőle.
Leírása
A Pilis hegységben, a Nagy-Strázsa-hegy (Strázsa-hegy) DNy-i oldalán, az Esztergom-Kertváros nevű városrészben, hegyoldalban, erdőben, könnyen megközelíthető helyen található. A Sátorkőpusztai-barlangtól kb. 40 m-re, 285 m tengerszint feletti magasságban, sziklafal tövében nyílik. Természetes módon tárult fel a könnyen megközelíthető és messziről is észrevehető, DNy-ra néző bejárata, amelyet Tündérkapunak és Angyalszájnak is hívnak. Hévizes eredetű barlangoknál ritka, hogy természetes módon tárul fel a bejáratuk. A nagy bejárat kb. 7–9 m magas és 7 m széles, természetes jellegű, háromszög alakú, vízszintes tengelyirányú.
Száraz, romos, pusztuló állapotúnak látszó barlang. Egy nagy, látványos bejárati teremből áll, amelynek kb. 200 m² az alapterülete és amelyben korróziós formák figyelhetők meg. Nagy nyílásokkal nyílik a felszínre. A csarnok teteje három részen és oldala is megnyílt. Felső triász dachsteini mészkőben keletkezett. Egy része szabadon látogatható és ennek a résznek a bejárásához nem kell lámpa. Lezárt részei a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével látogathatók.
Az esztergomi Sátorkőpuszta erről a barlangról lett elnevezve. Kitöltésében cseréptöredékeket és tűzhelynyomokat, valamint 42 fajból álló gerinces faunát találtak. Ez a szám azonban nem pontos, mert a madárcsontoknak csak kis része lett meghatározva.
1964-ben volt először Strázsa-hegyi-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában (Schőnviszky 1964). Előfordul a barlang az irodalmában „második Sátorkői barlang” (Takácsné 2003), Második Sátorkőpusztai barlang (Bertalan 1976), Második Sátorkő-pusztai-barlang (Kraus 2002), Strázsa-barlang (Kadić 1922–1925, Véghelyi 1922–1925), Strázsahegyi-barlang (Barátosi 1959), Strázsahegyi barlang (Bekey 1931) és Sztrázsa-barlang (Kadić 1952) neveken is.
Kutatástörténet
Az 1908-ban kiadott, Esztergom vármegyét ismertető könyv szerint Esztergom vármegyében barlanglakók nyomait nem találták meg, mert nincsenek olyan barlangok, melyekben arra utaló nyomok lennének, hogy bennük régen ősemberek laktak. Erre a vidékre már fejlettebb igényekkel jöttek az első letelepedők, akik állatcsontokból, szarvasagancsból készített szerszámaik mellett már kőszerszámokat is használtak. Ezért nem voltak rászorulva arra, hogy barlangokban, vagy földbe vájt üregekben lakjanak, hanem készíthettek sátrakat, valamint kunyhókat. Azokat a barlangokat, vagy földbe vájt üregeket, amelyekből erdőkben, vagy félreeső, nehezen hozzáférhető vidékeken most is sok van és emberi kultúra nyomai vannak bennük, nem lehettek ősemberek lakhelyei. Azok főleg a tatárjárás és törökpusztítás idejéből való búvólyukak voltak, mert nem vezethetők vissza az ősidőkre az azokban talált tárgyak.
1920 nyarán és 1921 nyarán Véghelyi Lajos régészeti és őslénytani próbaásatást végzett a barlangban. Ebben a két évben készítette el alaprajzi barlangtérképét és hossz-szelvény barlangtérképét, amelyek 1:133 méretarányban lettek rajzolva. Az alaprajzi barlangtérképen jelölve van az É-i irány, a felszínre nyíló kürtők vetülete, a próbagödör területe és a rendszeres ásatás területe is. A hossz-szelvény barlangtérkép főtengely mentén ábrázolja a barlangot. Az 1921-ben történt próbaásatás a legtöbb eredménnyel kecsegtető helyen, a barlang hátsó részében volt. Itt világos okkersárga színű, laza anyagot termelt ki, amely leginkább kvarchomokból, befújt porból és a mennyezetről lehulló, finom mészlisztből állt. Ez az üledék nem teljesen helyben keletkezett és leginkább azzal az üledékféleséggel hasonlítható össze, melyet Kormos Tivadar jelenkori lösznek nevez.
Mivel a próbaásatás bizonyította, hogy a terület alkalmas ásatásra, 1922 nyarán sor került a módszeres ásatásra, amelyet Kadić Ottokárral és Tasnádi Kubacska Andrással közösen végzett Véghelyi Lajos, és amely hosszabb kihagyásokkal májustól augusztusig tartott. A rendszeres ásatás az Előcsarnokban történt, és bár néhány helyen 2,5 m mélyre jutottak le, a feneket egyetlen helyen sem érték el. Az innen kiásott kb. 30 m³ anyag gödre ék alakú. A gödör egyik fala olyan irányú mint a barlang főtengelyének iránya, és 7 jól elkülönült rétegét sikerült megkülönböztetni a kitöltésnek e szelvény mentén. A rétegcsoport legfelső tagja fekete, mészkőtörmelékkel keveredett erdei humusz, amelynek vastagsága a főtengely irányában 0,75–1 m között változik. Erre merőlegesen, a fal felé kivékonyodik, jól mutatva a bemosás irányát és anyagának eredetét.
bélyegkép|262px|balra|A Strázsa-hegyi-barlang DNy-ra néző, messziről is jól látható főbejárata
Több mázsás teljesen humuszba ágyazott sziklatömbök kerültek elő ebből a rétegből ásatás közben, melyek tehát már a holocénben estek le, amelyből az állapítható meg, hogy a pleisztocén végén még sokkal kisebbek voltak a kürtők. A humusz ekkor maradványokban leggazdagabb rétege volt a kitöltésnek. Közvetlenül a humusz alatt 0,43 m vastag homokréteg következik, mely finom, egyenletes szemekből áll és hasonlít a folyók parti homokjához. Színe leginkább szürke. A bejárattól kb. 2 m-re kezdődik és a főtengely mentén befelé vastagodva, kis íveléssel a felszín emelkedését követi. A homokréteg biztos, hogy nem helyben jött létre, hanem víz mosta be, vagy anemogén. A homokréteg alatt 0,55 m vastag, mésztufás agyag helyezkedik el, a barlang belseje felé vastagodó rétegben. A barlang boltozatáról származik anyaga. Fejtéskor ez a réteg fekvő rétegeivel együtt, még a legszárazabb időjáráskor is, mindig nyirkos volt.
A kitöltés következő rétegét sárga mészkőtörmelékes agyag alkotja. Az a sárga agyag ez, mely majdnem minden hazai barlangban megtalálható és már a pleisztocén végét jelzi. Ez alatt a réteg alatt tisztán, vagy más anyagokkal keveredve különböző vastagságú rétegekben agyagok fordulnak elő. Közülük különösen a legfelső, a kb. középső pleisztocén, homokkőtörmelékes agyag jelentős. A rétegben előforduló törmelék finomszemű, tarkán csíkozott homokkő, mely helyenként még ma is szálban figyelhető meg a dachsteini mészkő fedő rétegei között. A hegytető barlang feletti részéről a denudáció már teljesen elmosta. Ez eddig a legrégibb adat arra nézve, hogy a barlang boltozatán már a pleisztocénben is voltak olyan nyílások, melyek alkalmasak voltak arra, hogy a hegytetőn képződött törmelék rajtuk keresztül a barlangba kerüljön. A feltárás legalsó részén két, kis vastagságú és finomszemű agyagréteg helyezkedik el. Mindkettő törmelékmentes, friss állapotban plasztikus és egymástól csak különböző színük miatt különböztethetők meg. Emiatt sárga és zöldesszürke plasztikus agyagként vannak megkülönböztetve.
bélyegkép|262px|A Strázsa-hegyi-barlang felső bejárata Patatics Vilmos fényképén
Ezekben a rétegsorokban csak kettőből sikerült állati maradványokat gyűjtenie Véghelyi Lajosnak, mégpedig a legfelső humuszrétegből, mely a barlangkitöltés rétegei között a legnagyobb vastagságú és a legelterjedtebb, valamint a közvetlenül alatta elhelyezkedő szürke homokrétegből. Sajátságos a viszonylag fiatalkorú két réteg egymástól éles határral elkülönülése, amelyet még élesebbé tesz a két réteg különböző faunája. A humusz lerakódásának kezdete legfeljebb az újkőkorszakig nyúlik vissza és képződése még napjainkban is tart. A barlangot valószínűleg gyakran felkereste az ősember, melyet a humuszrétegből gyakran előkerülő, nagyon rossz állapotú cseréptöredékek és kisebb-nagyobb tűzhelynyomok bizonyítanak. Kormeghatározásra alkalmas eszközmaradványok, vagy fegyvermaradványok azonban hiányoznak. Az előkerült állatmaradványok nagyon gazdag faunáról tanúskodnak.
Helyenként a talaj felszínén ismeretlen fajú ragadozó madaraktól származó szőrgomolyok fordulnak elő, melyekből a következő gerinces maradványok kerültek elő: közönséges vakond, erdei cickány, kárpáti cickány, erdei egér, mezei pocok, Arvicola Scherman, mezei veréb és széncinege. Ennek a sorozatnak következő elődje a humuszrétegből előkerült fauna, amely a következő fajokból áll: barna hosszúfülű-denevér, közönséges késeidenevér, rőt koraidenevér, közönséges vakond, erdei cickány, közönséges vízicickány, kárpáti cickány, sün, amely valószínűleg keleti sün, Alopex vulpes, hermelin, menyét, közönséges görény, európai vadmacska, mezei nyúl, nagy pele, kerti pele, Heliomys cricetus, Evotomys glareolus, csalitjáró pocok, mezei pocok, Microtus ratticeps, Arvicola Scherman, erdei egér, törpeegér, güzüegér, Spalax hungaricus, közönséges ürge, európai mókus, vaddisznó, muflon, szarvasmarha, egy Turdus faj, vetési varjú, kék galamb, egy Phasianus faj, Tinnunculus tinnunculus, egy Anas faj, zöld gyík, Rana agilis, barna varangy, barna ásóbéka, Buliminus detritus és pontosan nem meghatározható kígyó- és halmaradványok.
42 fajból áll a leletegyüttes. A barlang felásott területéhez viszonyítva a barlangból előkerült fajok száma sok, de a madármaradványoknak csak nagyon kis része lett meghatározva és a meghatározatlan anyagból sok, ebben a barlangban ismeretlen faj előkerülése várható. Őslénytani szempontból nem fontos ez a sorozat. Azért foglalkozott a barlang kitöltésének vizsgálatával Véghelyi Lajos, mert a barlangi üledékben talált legtöbb fajt a környék recens faunájából ismerte és valószínűnek tartotta, hogy később ismeretlen fajokat is talál a barlang kitöltésében. A barlang holocén faunájában pusztai elemek és erdei elemek fordulnak elő. Ez a jelenség a környék változatos térszíni viszonyai miatt természetes jelenség. Csak néhány faj kizárólagos lakója egyik vagy másik faunaterületnek, míg az átmeneti jellegű területeken élő többség mindkét helyen előfordulhat. Lehet, hogy a Strázsa-hegyi-barlangban talált fajok a recens faunában előfordulnak és ezért van összefüggés a recens és a szubfosszilis fauna között.
bélyegkép|262px|balra|A Strázsa-hegyi-barlang bejárati része belülről fényképezve
A barlang állati maradványokat tartalmazó másik rétege a humusz alatt közvetlenül fekvő szürke finom homok, amely a legfiatalabb pleisztocént képviseli. Az ebből kikerült maradványok között jellemző posztglaciális elemek is szerepelnek, de nagyon kis számban, amit a réteg hiányos feltárásának kell tulajdonítani. Ebből a rétegből közönséges vakond, Heliomys cricetus, Cricetulus phaeus, mezei pocok, Lepus faj és kisfülű pocoknyúl lettek kimutatva. Természetesen a pleisztocén anyag jelenleg még megközelítő képet sem adhat a barlang faunájáról, mert az ásatás kezdeti állapotban van.
A Barlangkutató Szakosztály 1923. február 24-i szakülésén Véghelyi Lajos a barlangot és a barlang kutatásának eredményeit bemutató előadást tartott, amelynek kivonata a Barlangkutatás 1922–1925. évi évfolyamában jelent meg. Az előadás szerint 1913-tól ismerte a Strázsa-barlangot, amelynek azért van nevében a barlang szó, mert kialakulása a barlang sziklaüregtípusnak felel meg. Az Öreg-Strázsa-hegy DK-i részén van és nagyon karsztosodott sziklacsoportban fekszik a barlang. Ebben a sziklacsoportban van még két üreg, a Strázsa-hegyi kőfülke és a Strázsa-hegyi rókalyuk. A három üreg közül a Strázsa-hegyi-barlang a legnagyobb, amely 290 m tszf. magasságban helyezkedik el és Dorog felé néz. Bejárata szabálytalan négyszög alakú, 7 m széles és 5 m magas. Hosszúkás, zsákszerű, 18 m hosszú és 9 m legnagyobb szélességű üreg, amelynek egyenes vonalú főtengelye 2ʰ 6° csapású. Nem képez egységes üreget, mert a falak elhelyezkedése és a mennyezetről leszakadt sziklatömbök miatt a hátsó harmadában elszűkül és két részre osztódik. Ezt az elkülönülést felhasználva Véghelyi Lajos az elülső tágasabb részt Előcsarnoknak, a hátsó szűkebb részt Teremnek nevezte el.