Egry Ferenc (Sátoraljaújhely, 1897. október 1. – Dunakeszi, 1985. február 10.) magyar labdarúgó, gépészmérnök, eszperantista, presbiter.
Életútja A Sátoraljaújhelyi AC csapatában kezdte a labdarúgást. Egyetemi évei alatt a MAFC, majd 1923-ban az FTC labdarúgója volt. A Ferencvárossal egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett. Szülői tiltás miatt felhagyott az aktív sporttal és tanulmányai folytatására Erdélybe költözött. A gépészmérnök diploma megszerzése után a budapesti Törekvés SE csapatában szerepelt, ahol később a labdarúgó-szakosztály elnöke is volt.
1932-ben a MÁV műszaki főtanácsosaként került Dunakeszire. Nyugdíjas főmérnökként a Magyarországi Eszperantó Szövetség dunakeszi csoportjának a vezetője volt.
Először 1929-ben Sátoraljaújhelyen választották presbiterré. 1932-ben a dunakeszi református egyházközség presbitériumának alapító tagja volt, ahol 1985-ben bekövetkezett haláláig 53 éven át presbiterként tevékenykedett.
1985. február 10-én hunyt el 88 éves korában. Március 22-én a Dunakeszi temetőben vettek tőle végső búcsút.
Sikerei, díjai Magyar bajnokság ezüstérmes: 1923–24 bronzérmes: 1922–23
Díjai, elismerései Nemzetvédelmi Kereszt (1941)PIM-adatbázis
Jegyzetek
Források
Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A MAFC labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Törekvés labdarúgói Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar eszperantisták Kategória:A Nemzetvédelmi Kereszt kitüntetettjei