A budapesti 28-as jelzésű autóbusz a Moszkva tér (Várfok utca) és a Zugligeti út között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1937. december 1-jén új buszjárat indult a Széna tér és a Dániel út között 28-as jelzéssel. A második világháború alatt közlekedése többször változott, több esetben szünetelt, illetve módosított útvonalon is járt. 1939. szeptember 21. és október 4. között belső végállomását a fogaskerekűhöz helyezték át, október 6-ától pedig az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor – Kútvölgyi út helyett Diósárok – Névtelen utca (ma Józsa Béla köz) – Mackensen utca (ma Alsó Svábhegyi út) betéréssel közlekedett. 1940–41 folyamán több alkalmommal is szünetelt a vonalon a közlekedés. 1941. október 16-án hosszabb időre megszűnt.
1948. szeptember 1-jétől ismét közlekedett a Széll Kálmán tér és a Béla király út között, azonban szeptember 27-étől már a Szilassy útig meghosszabbítva járt. 28A jelzéssel betétjárata is közlekedett a Széll Kálmán tér és a Dániel út szakaszon szeptember 1-jétől novemberig megszűnéséig. 1949. október 24. és november 2. között a 28-as vonalon szünetelt a közlekedés. 1950. január 4-én útvonala kis mértékben módosult, forgalombiztonsági okokra hivatkozva a Széll Kálmán tér felé a Kútvölgyi útról nem fordult be közvetlenül a György Aladár utcába, hanem a Kútvölgyi út – Zirzen Janka utcán keresztül érte el. 1956. január 23-án útvonalát külső szakaszán a Béla király út és a Kútvölgyi út kereszteződéséig rövidítették, azonban lakossági kérésre 1957. december 2-ától a Zugligeti út és a Janka út kereszteződéséig meghosszabbítva járt (mai Fácános tér végállomás). 1973. január 15-én új buszjárat indult 28Y jelzéssel a Moszkva (ma Széll Kálmán) tértől a Városkúti útig, ennek jelzése 1977. január 1-jén 128-asra módosult. 2008. szeptember 6-ától a 28-as a 155-ös jelzést viseli és módosított útvonalon, a Városmajor utca helyett a Szilágyi Erzsébet fasoron közlekedik.
Útvonala Zugligeti út felé Moszkva tér (Várfok utca) feléMoszkva tér (Várfok utca) vá. – Csaba utca – Városmajor utca – Diós árok – Józsa Béla köz – Alsó Svábhegyi út – Kútvölgyi út – Béla király út – Zugligeti út – Zugligeti út vá.Zugligeti út vá. – Zugligeti út – Béla király út – Kútvölgyi út – György Aladár utca – Kiss Áron utca – Tordai utca – Szarvas Gábor út – Kútvölgyi út – Alsó Svábhegyi út – Józsa Béla köz – Diós árok – Városmajor utca – Csaba utca – Krisztina körút – Várfok utca – Moszkva tér (Várfok utca) vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Moszkva tér (Várfok utca)végállomás||15 |align=left | |- |1||Maros utca||∫ |align=left| |- |2||Városmajor utca (↓)Csaba utca (↑)||14 |align=left| |- |3||Érsebészeti Klinika||13 |align=left| |- |4||Szent János Kórház||12 |align=left| |- |5||Rőzse köz (↓)Szamóca utca (↑)||11 |align=left| |- |6||Józsa Béla köz (↓)Diós árok (↑)||10 |align=left| |- |7||Kútvölgyi út, Traumatológia||9 |align=left| |- |8||Fészek utca||8 |align=left| |- |∫||Dániel út||7 |align=left| |- |9||Zirzen Janka utca||∫
|∫||Kiss Áron utca||6
|10||György Aladár utca||5
|10||Galgóczy utca||4
|11||Zalai út||4
|12||Hunyad köz||3
|13||Hunyad lejtő (↓)Cinege út (↑)||2
|14||Béla király út (↓)Csillagvölgyi út (↑)||1
|15||Zugligeti útvégállomás||0
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai