A budapesti 25-ös jelzésű autóbusz a Mexikói út és a Rákospalota, Székely Elek út között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.

Története

25-ös jelzéssel először 1929. november 30-án indultak buszok az Aréna (ma: Dózsa György) út és az István út kereszteződésétől a Városliget – Erzsébet királyné útja – Körvasút sor – Rákospalota – Pozsony utca útvonalon a BART üzemeltetésében. Az 1930-as évek végén a rákospalotai szakaszon a Körvasút sor – Rákos út – Arany János utca – Bocskai út – Szentmihályi utca – Hubay Jenő tér útvonalon járt. 1938. április 19-étől a Hősök terétől indult Rákospalota felé. 1940 és 1946 között a második világháború miatt a busz közlekedése többször szünetelt. A háború után első ízben 1946. október 7-én 25A jelzéssel indult először busz a vonalon az Öv utcától a rákospalotai Hubay Jenő térig. A 25-ös busz a 25A megszűnésekor 1948. február 16-án indult el ismét a Hősök tere – Hubay Jenő tér útvonalon. Március 22-én belső végállomása átkerült a Hungária körúthoz, csatlakozást biztosítva a belvárosba tartó 7-es buszhoz. Július 12-étől a buszok már csak a Bosnyák tértől indultak, itt a csatlakozás továbbra is biztosítva maradt. 1948. augusztus 1-jén újra módosult a járat, a Bosnyák tér helyett újra a Hősök teréig járt, míg Rákospalotán a Károlyi Sándor utcáig hosszabbították. A Bosnyák téri kimaradó szakaszon 24-es jelzéssel indítottak új járatot. 1949. január 10-én a busz útvonala Rákospalotán módosult, így nagyobb területet érintett a Károlyi Sándor utca és a Hubay Jenő tér között. 1958. augusztus 30-ától a Sipos Dénes utca végállomásig járt. 1962. január 15-én a 24Y busz jelzését 25Y-ra változtatták, ami ekkor a Telepes utca és a Sipos Dénes utca között közlekedett, majd 1964. augusztus 24-én végállomása átkerült a Bosnyák térre. 1966. január 24-étől a 25-ös buszok a Hősök tere helyett csak a Kacsóh Pongrác úti sorompóig jártak, a Hősök terét a sorompón gyalogosan átkelve, majd az 1-es buszra átszállva lehetett elérni. 1966. december 1-jén a 25Y jelzése 70-esre módosult. 1967. november 20-án 25Y jelzéssel a Kacsóh Pongrác út és a Rákos-patak között indult új járat, majd 1970. november 11-én az Ungvár utcáig, 1971. február 22-én az Írottkő parkig hosszabbították.

1969. július 1-jén átszervezték a 25-ös járatcsaládot, a 25-ös buszt meghosszabbították az Ajándék utcai raktárak felé, korábbi útvonalán pedig 25A jelzésű betétjáratot indítottak.

1970. szeptember 1-jén gyorsjárat indult 125-ös és 125A jelzéssel Mexikói úttól a rákospalotai raktárakhoz, ugyanekkor a 25A jelzsű betétjárat megszűnt. November 21-étől a 25-ös, a 25Y, a 125-ös és a 125A busz az új Mexikói úti autóbusz-végállomástól indult.

1972. december 23-án a 2-es metró Deák tér – Déli pályaudvar szakaszának átadásával egy időben a 25Y busz jelzését 74-esre és 74A-ra módosították.

1973. február 10-étől a 125A busz helyett is a 125-ös gyorsjárat közlekedett.

A 125-ös gyorsjárat jelzését 1977. január 1-jén -ösre módosították. 1987. szeptember 1-jén a gyorsjáratnak betétjárata is indult jelzéssel a Mexikói út és a Hubay Jenő tér között. Ennek a járatnak az útvonalát 1990. december 11-én Újpest-Központig hosszabbították a 3-as metró újabb szakaszának átadása miatt. 1996. március 1-jétől a 25-ös buszok csak a Székely Elek utcáig közlekedtek, de 2007. április 2-ától néhány járat munkanapokon a MEDIMPEX-ig járt.

A járat 2008. szeptember 5-én megszűnt, helyét több autóbuszjárat vette át. A Kolozsvár utca és Rákos út közötti részen a meghosszabbított 5-ös busz jár, az Arany János utca térségét és az M3-as bevezető melletti megállókat a korábbi busz (átnevezés után ez a járat kapta a 25-ös jelzést), a Károlyi Sándor út környékét pedig a 225-ös busz (korábbi jelzése: ) szolgálja ki.

Útvonala Rákospalota, Székely Elek út felékeretnélküli|250pxMexikói út vá. – Horváth Boldizsár utca – Amerikai út – Kacsóh Pongrác út – Rákospatak utca – Erzsébet királyné útja – Kolozsvár utca – Széchenyi út – Rákos út – Arany János utca – Eötvös utca – Hubay Jenő tér – Deák utca – Fő út – Sződliget utca – Károlyi Sándor út – Rákospalota, Székely Elek út vá. – Károlyi Sándor út – Rákospalota, MEDIMPEX vá. Mexikói út feléRákospalota, Székely Elek út vá. – Károlyi Sándor út – Sződliget utca – Fő út – Deák utca – Hubay Jenő tér – Eötvös utca – Arany János utca – Rákos út – Széchenyi út – Kolozsvár utca – Erzsébet királyné útja – Rákospatak utca – Ungvár utca – Ógyalla köz – Szőnyi út – Mexikói út – Mexikói út vá.

Megállóhelyei

!colspan=2|Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |colspan=2|0||Mexikói útvégállomás||25 |align=left | |- |colspan=2|∫||Mexikói út||24 |align=left| |- |colspan=2|∫||Teleki Blanka utca||23 |align=left| |- |colspan=2|∫||Szőnyi út||22 |align=left| |- |colspan=2|1||Kassai tér||21 |align=left| |- |colspan=2|2||Fűrész utca||∫

|colspan=2|3||Rákospatak utca||∫

|colspan=2|∫||Fűrész utca||20 |align=left| |- |colspan=2|∫||Balázs utca||19 |align=left| |- |colspan=2|4||Rákospatak utca (Erzsébet királyné útja) (↓)Rákospatak utca (↑)||18 |align=left| |- |colspan=2|5||Miskolci utca||17 |align=left| |- |colspan=2|6||Szuglói körvasút sor (↓)Öv utca (↑)||16 |align=left| |- |colspan=2|7||Tóth István utca||15 |align=left| |- |colspan=2|8||Széchenyi út (↓)Kolozsvár utca (↑)||14 |align=left| |- |colspan=2|8||Opál utca||14 |align=left| |- |colspan=2|9||Rákos út (↓)Széchenyi út (↑)||13 |align=left| |- |colspan=2|10||Szent korona útja||12 |align=left| |- |colspan=2|11||Wesselényi utca||11 |align=left| |- |colspan=2|11||Szerencs utca||∫

|colspan=2|12||Arany János utca (SZTK) (↓)Rákos út (SZTK) (↑)||10 |align=left| |- |colspan=2|13||Beller Imre utca||9

|colspan=2|14||Eötvös utca 74. (↓)Arany János utca (↑)||8 |align=left| |- |colspan=2|15||Rädda Barnen utca||7 |align=left| |- |colspan=2|16||Hubay Jenő tér||5 |align=left| |- |colspan=2|18||Sződliget utca (↓)Fő út (↑)||4 |align=left| |- |colspan=2|19||Pozsony utca (↓)Sződliget utca (↑)||3 |align=left| |- |colspan=2|20||Kovácsi Kálmán tér||2 |align=left| |- |colspan=2|21||Árokhát út||1 |align=left| |- |colspan=2|22||Rákospalota, Székely Elek út||0 |align=left| |- |22||∫||Rákospalota, Székely Elek útvégállomás||0 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=5|A MEDIMPEX-ig csak néhány busz közlekedett. |-bgcolor=DFDFDF |∫||25||Rákospalota, MEDIMPEXvégállomás||∫ |align=left|

Források

Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai