Az Orchestral Manoeuvres in the Dark (gyakori rövidítése: OMD; az együttes neve magyar fordításban: zenekari manőverek a sötétben) egy angol szintipop együttes, amelyet 1978-ban alapítottak Wirralban, Merseyside megyében.
Alapítói Az együttes tagjai, az alapító duó Andy McCluskey (ének, basszusgitár) és Paul Humphreys (billentyűs, ének) dalszerzők, valamint Martin Cooper (billentyűs hangszerek, szaxofon) és Stuart Kershaw (dob). Az elektronikus zene úttörőjeként számon tartott OMD, a kísérletező minimalista szellemiséget, egyfajta pop érzékenységgel ötvözte s ezáltal váltak a szintipop kulcsfiguráivá.
McCluskey és Humphreys az 1980-as években hozta létre Nagy-Britanniában a szinti duó irányzatát. Az MTV által vezérelt úgynevezett második brit zenei invázió korai jelenléte, az Egyesült Államokban jelentősen növelte a brit szintipop és újhullámos előadók népszerűségét. McCluskey és Humphreys 1977 és 1978 között az Id elődzenekart vezették, ahonnan 1979-ben újra felvették az Electricity című számukat az OMD debütáló kislemezeként. A „csalfa” kezdetet és a zenekritikusok bizonyos fokú ellenségeskedését átvészelve, a zenekar Európa-szerte népszerűvé vált az 1980-as, háborúellenes témájú Enola Gay című dallal, majd további elismeréseket szerzett az Architecture & Morality nagylemez és annak három slágerén keresztül. Az 1981-ben megjelent album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
A McCluskey és Humphreys kettősre szinte ráragadt a „szintipop Lennon–McCartney-je” becenév. Bár később újraértékelték, a Dazzle Ships című negyedik stúdióalbumukat (1983), eleinte túlzottan kísérletezőnek tekintették, ami csökkentette az együttes európai népszerűségét. A zenekar egy rádióbarátibb hangzást adott ki a Junk Culture (1984) című albumukkal, s ez az irányváltás nagyobb sikerhez vezetett az Egyesült Államokban is, mely ezután olyan slágereket adott, mint például az If You Leave, az 1986-os Álmodj rózsaszínt című film betétdalaként.
1989-ben a kreatív különbségek következtében Humphreys és más tagok megalakították a Listening Pool spin-off együttest, így McCluskey maradt az OMD egyetlen tagja. Az együttes az 1990-es évek elején új felállással tért vissza, és felfedezte a dance-pop műfajt: Sugar Tax albumuk (1991) és kezdeti kislemezei slágerek voltak Európában, mint például 1989-ben a kreatív különbségek következtében Humphreys és más tagok megalakították a Listening Pool spin-off együttest, így McCluskey maradt az OMD egyetlen tagja. Az együttes az 1990-es évek elején új felállással tért vissza, és felfedezte a dance-pop műfajt: Sugar Tax albumuk (1991) és kezdeti kislemezei slágerek voltak Európában, mint például a Pandora's Box vagy a Sailing On The Seven Seas. Az OMD ezután a gitárorientált grunge és britpop mozgalmak közepette kezdett csapongani, végül 1996-ban feloszlott. McCluskey később megalapította az Atomic Kitten lánycsapatot, amelynek fő dalszerzője és producere volt, míg Humphreys Claudia Brücken énekessel létrehozta a Onetwo duót.
2006-ban az OMD újjáalakult, McCluskey és Humphreys újra felfedezte korai munkájuk kísérleti területét. Bár az OMD-t néha kultikus zenekarként azonosítják, az együttes 14 Top20-as helyezést ért el az Egyesült Királyság albumlistáján, valamint 40 millió lemezt adott el világszerte. 20. századi teljesítményük 18 Top40-es helyezést hozott a brit kislemezlistán, valamint négy Top40 legjobb helyezést az amerikai Billboard Hot 100-on. A történelem egyik legbefolyásosabb szintipop fellépőjeként leírt OMD számos művészt inspirált világszerte.
Története 1975–1979: korai évek Az együttes alapítói Andy McCluskey és Paul Humphreys az 1960-as évek elején a meolsi általános iskolában ismerkedtek meg, majd az 1970-es évek közepén, tinédzserként különböző helyi zenekarokban vettek részt, de akkoriban népszerű gitárok által vezérelt rock és macsó attitűd iránti ellenszenv, barátokká kovácsolta őket.
1975-ben McCluskey megalakította az Equinox zenekart, melyben basszusgitárosként és énekesként vállalt szerepet, míg iskolatársa, Malcolm Holmes a doboknál ül , Humphreys pedig roadie volt. Ez idő alatt McCluskey és Humphreys felfedezték elektronikus stílusukat, amelyet a német Kraftwerk együttes ihletett.
Az Equinox után McCluskey a Pegazus csatlakozott, majd később a rövid életű Hitlerz Underpantz-hoz, Humphreys mellé. McCluskey általában énekelt és basszusgitáron játszott; Az elektronika rajongó Humphreys, aki osztotta McCluskey elektronikus zene iránti szeretetét, billentyűs szakon végzett. 1977 szeptemberében McCluskey és Humphreys összeállította a héttagú (három énekes, két gitáros, basszusgitáros, dobos és billentyűs), Id együttest, melynek felállásában Malcolm Holmes dobos és McCluskey barátnője, Julia Kneale énekelt. A csoport rendszeresen koncertezni kezdett Merseyside környékén, eredeti anyagokat adva elő (amelyeket nagyrészt McCluskey és Humphreys írt). Elég sok rajongójuk volt a színen és egyik számuk (Julia's Song) felkerült a helyi bandák Street to Street – A Liverpool Album (1979) című válogatásalbumára. Eközben Humphreys és McCluskey együttműködött a VCL XI mellékprojektben, amelynek nevét a Kraftwerk Radio-Aktivität (1975) ötödik stúdióalbumának hátlapján lévő diagramból adaptálták, amelyen a VCL 11 felirat szerepel. Ez a projekt lehetővé tette számukra, hogy folytassák felületes elektronikus kísérleteiket.
1978 augusztusában az Id zenei nézeteltérések miatt feloszlott. Ugyanebben a hónapban McCluskey énekesként csatlakozott a wirrali szintipop csapathoz, a Dalek I Love You-hoz, ahonnan szeptemberben már ki is lépett. Még abban a hónapban újra csatlakozott a Humphreys-hez, és VCL XI projektjüket Orchestral Maneuvers in the Dark névre keresztelték. A nevet McCluskey hálószobájának falára írt dalszövegek és ötletek listájából szedték össze; és az zenekar nevét, eredetileg csak egy koncert erejéig találták ki, hogy ne tévesszék össze őket egy punkzenekarral. McCluskey azóta sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „ilyen nagyon ostoba nevet” választott. Humphreys és McCluskey ellentétes személyiségei alapozták meg a zenekar dinamikáját, az előbbi szerint "két Paul nem csinálna semmit, két Andy pedig megölné egymást." bélyegkép|220px|left| Az alapítók: Andy McCluskey (balra) és Paul Humphreys fellépés közben a mexikóvárosi Corona Capitalban (2011) Kreatív szerepeiket a továbbiakban The Surgeon (A sebész)-ként (Humphreys) és The Butcher (A hentes)-ként (McCluskey) írták le. Munkásosztálybeli fiatalokként az OMD korlátozott költségvetéssel rendelkezett, ezért használt ún. „junk-shop”-ban vásárolt hangszerekkel dolgozott, köztük egy balkezes basszusgitárt, amelyen McCluskey megfordítva, „fejjel lefelé” játszott. De a páros saját készülékeket is készített, Humphreys "áramköri lapjaihoz nagynénje kibuherált rádióiból csinált dolgokat." Végül beszereztek egy alap "Korg M-500 Micro Preset" szintetizátort, amelyet McCluskey anyja postai rendelési katalógusán keresztül vásároltak heti 7,76 fontért, 36 héten keresztül fizetve.
Az OMD duóként kezdett rendszeresen fellépni, egy "TEAC" magnóról "Winston"-ra keresztelt (George Orwell 1984 című regényének antihőse után) lejátszott háttérszámokra. Debütáló fellépésük 1978 októberében volt a liverpooli Eric's Clubban. A brit popzene elektronikus új hullámának küszöbén találták magukat, és kiadtak egy egyszeri kislemezt, az Electricity-t a független Factory Records kiadóval. A kislemez borítóját Peter Saville tervezte, akinek jellegzetes grafikája hozzájárult az OMD nyilvános imázsához az 1980-as években. Az Electricity a feltörekvő szintipop mozgalom egyik meghatározó kiadványa lett, és ahhoz vezetett, hogy a banda hét albumra szóló felvételi szerződést kapott a Dindisc-kel, több mint angol font értékben. 1979-ben az OMD-t felkérték, hogy támogassa Gary Numant első nagy brit turnéján. Később Numan támogatta az OMD-t egy 1993-as brit aréna turnén.
1980–1988: a klasszikus felállás McCluskey és Humphreys a névadó debütáló albumuk az Orchestral Maneuvers in the Dark (1980) felvételére Dindisct brit lemezkiadótól kapott előleget de ahelyett, hogy stúdió időt vásároltak volna, az összeget a saját liverpooli a Gramophone Suite névre keresztelt hangstúdiójuk felépítésére fordították.Úgy gondolták, hogyha a csalódást keltő eladások miatt a kiadó nem támogatja tovább őket, legalább lesz egy saját stúdiójuk. Első nagylemezük hangzása nyers, de dallamos szintipop hangzása volt. A Dindisc gondoskodott arról, hogy a Messages című dalt újra felvegyék (producer: Mike Howlett, a Gong basszusgitárosa) és kislemezként adják ki. Ez lett az együttes első slágere. A szám videóklipjében még szerepel a Dalek I Love You zenekarban is játszott Dave Hughes dobos, aki 1980 végén távozott az OMD-től.
Még ugyanebben az évben megjelent az együttes második stúdióalbuma, az Organization. A cím utal a Kraftwerket megelőző zenekarra, amelyet a Kraftwerk eredeti tagjai, Florian Schneider és Ralf Hütter alapítottak. A projektben Humphreys, McCluskey és az OMD eredeti dobosa Malcolm Holmes vett részt, a producer pedig ismét Howlett volt. Az album zeneileg komorabb hangulatot kapott, amelyet nagyrészt a Joy Division énekese és egyik alapítója Ian Curtis tragikus halála ihletett. A studióalbum tartalmazza az Enola Gay című háborúellenes slágert, amely a Hirosimára atombombát dobó repülőgépről kapta a nevét. A dalt eredetileg a debütáló stúdióalbumra akarták felvenni, de a végső válogatásnál kimaradt. Az album turnéján immár négytagú banda vett részt: Martin Coopert billentyűs feladatokra toborozták és hivatalos csoporttagnak nevezték be. bélyegkép|150px|right| Andy McCluskey 2016 májusában, a Royal Albert Hall-ban A McCluskey/Humphreys/Cooper/Holmes egységet a banda klasszikus felállásaként tekintik. 1981 elején a Record Mirror olvasói az OMD-t 1980 negyedik legjobb zenekarának és nyolcadik legjobb élő fellépőjének választották; a New Musical Express és a Sounds olvasói az év nyolcadik, illetve a 10. legjobb új előadójának választották az együttest. A "Smash Hits" brit magazin pedig 1980 ötödik legjobb együttesének és 1981-ben a nyolcadik legmenőbb új előadójának is megválasztották. Ezután Cooper és Humphreys közösen, megírták a Souvenir című dalt, amely az OMD addigi legnagyobb brit slágere lett.
A zenekar harmadik stúdióalbuma az Architecture & Morality 1981 novemberében jelent meg az Egyesült Királyságban és Európában, amely kereskedelmileg a legsikeresebb stúdióalbumuk lett. Az albumon az OMD eredeti szintipop hangzását a mellotron használatával egészítette ki, valamint egyéb hangszínekkel bővítették palettájukat. Az album további két slágere, a Joan of Arc és a Maid of Orleans, amely 1982 legnagyobb példányszámban eladott kislemeze lett Németországban. Mindkét dal eredeti címe Joan of Arc volt, de az utóbbi kislemez nevét a kiadók ragaszkodására és a félreértések elkerülése végett Maid of Orleans-ra (The Waltz Joan of Arc) változtatták. A Smash Hits olvasói az OMD-t 1981 hetedik legjobb együttesének választotta, míg a Record Mirror olvasói a nyolcadik legjobb zenekarnak, valamint a 10. legjobb "új előadónak" és a harmadik legjobb élő fellépőnek választották.
Az együttes 1982-ben közel állt a feloszláshoz. McCluskey később azt mondta: "Soha nem számítottunk a sikerre, kimerültek voltunk." 1983-ban az OMD kereskedelmileg némileg elvesztette lendületét, amikor megjelent a kísérletezőbb negyedik stúdióalbumuk, a Dazzle Ships. Az album egy részét a londoni Mayfair Stúdióban rögzítették. McCluskey a Kraftwerk Radio-Activity-jét(1975) említette, mint a lemez kulcsfontosságú hatását.