Vukics Ferenc (Jászberény, 1973. április 18. –) magyar hivatásos katona, alezredes, katonai és biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Baranta harcművészeti stílus megalkotója

Életpályája 1973-ban született Jászberényben, gyermekkorát Pat (Magyarország) községben töltötte. Katonai pályafutását 1987-ben a Zalaegerszegi Honvéd Kollégium növendékeként kezdte meg. Felsőfokú tanulmányait a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, majd a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végezte.

1991-ben kezdte kutatni a hagyományos magyar harci testkultúra témakörét, erre alapozva 1996-ra állt össze az első baranta csapat. A 2000-es évekre alkotta meg a baranta képzési- és fokozatrendszerét. Az Országos Baranta Szövetség néhai elnöke.

Munkásságáért 2007-ben kapta meg A Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést.

2023-ban, 30 év katonai szolgálat után vonult nyugállományba/kapta meg az obsitot ; azóta szakértőként szerepel a magyar jobboldali médiában. Források

További információk

Ki vagy, Vukics?; riporter Varga Domokos György; Magyarok Szövetsége, Szentendre, 2009

Kategória:A Magyar Honvédség katonái Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar harcművészek Kategória:Jászberényiek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai