Callum Ilott (Cambridge, 1998. november 11. –) brit autóversenyző, korábban a Scuderia Ferrari versenyzői akadémia tagja volt.

Pályafutása Gokart Ilott generációjának és nemzetének legsikeresebb gokartversenyzője volt. Számos nemzetközi és hazai sorozatot nyert meg. Gokartos pályafutása alatt, 2010-től 2014-ig összesen 8 bajnoki és kupagyőzelmet szerzett.

Toyota Racing Series 2015-ben ült először együléses formulaautóban az új-zélandi Toyota Racing Series versenyein az ETEC Motorsport színeiben. Ekkor Red Bull festésű sisakot használt, de ekkor még nem erősítették meg, hogy az energiaital gyártó cég támogatja. A hetedik versenyen, a Hampton Downs Motorsport Parkban a 4. helyen végzett. Toupóban a leggyorsabb tudott lenni az edzéseken. Manfeildben ismét nagyon közel került a dobogóhoz, de itt is a 4. lett. Az összetettet táblázatot a 16. pozícióban zárta. Az edzéseken és a kvalifikáción gyors volt, de a versenyeken nem volt meg a tempója.

Formula–3 Európa-bajnokság 2015-ben rajthoz állt 16 évesen a Formula–3 Európa-bajnokságban a Carlin csapatában. Újonc létére a szezon elején komoly bajnokesélyesnek gondolták a szakértők. Mielőtt bemutatkozhatott volna kipróbált egy Formula Renault autót is. Az idényben egyszer felállhatott a pódiumra, a Nürburgringen. Az újoncok számra kiírt kategóriában a 7., az összetettben a 12. helyen zárt.

2016-ra átszerződött a holland Van Amersfoort Racinghez, ahol a csapattársai Pedro Piquet, Harrison Newey és Anthoine Hubert lettek. A szezonnyitó Paul Ricardon első futamgyőzelmét szerezte, majd a Red Bull Ringen is győzni tudott. Ezeknek is köszönhetően az év végén a 6. helyre rangsorolták 226 ponttal.

2016. november 22-én hivatalosan bejelentették, hogy Ilott az olasz Prema Powerteam gárdájához igazolt és velük versenyez a 2017-es évadban. Teljesítménye jelentősen javult, hat versenyt nyert és további öt alkalommal állt fel a pódiumra és csak 39 ponttal maradt alul az összetett 3. helytől, amelyet csapattársa, Maximilian Günther szerzett meg.

GP2 2016 decemberében a GP2-es sorozatban részvevő ART Grand Prix alakulatával tesztelhetett a Yas Marina Circuiten.

GP3 Az Abu-Dzabiban megrendezett GP3-as tetszek után bejelentették, hogy az ART végleg leigazolta a 2018-as kiírásra. Az összetett 3. helyén végzett társai, Nyikita Mazepin és Anthoine Hubert mögött. Hét alkalommal intették le az első háromban, ebből kétszer az első helyen.

Formula–2 2017 júliusában hazai versenyeire, Silverstoneban a Trident adott neki lehetőséget a 2017-es FIA Formula–2 szezonban. Mindkétszer a legjobb 10-en kívül zárt.

A következő évben a szezon utáni teszteken részt vett a Trident és a Charouz Racing System csapataival.

2019 januárjában hivatalosan bejelentették, hogy Ilott a teljes 2019-es szezonban a Sauber Junior Team Charouz versenyzője lett, Juan Manuel Correa csapattársaként. A spanyol és orosz sprintversenyeken egyaránt a harmadik helyen ért célba. Olaszországban, Monzában egyedül képviselte csapatát, mivel Belgiumban Correa súlyos balesetet szenvedett. Ezen a hétvégén megszerezte a főversenyre az első rajtkockát.

2020-ra csatlakozott a 2019-es konstruktőri második helyezett UNI-Virtuosi Racinghez Csou Kuan-jü mellé. 2020. július 4-én a szezonnyitó versenyt rögtön megnyerte, miután csapattársának elektronikai hiba miatt ki nem kellett állnia. Sokáig harcban volt a bajnoki címért Mick Schumacherrel. A legutolsó versenyre 14 pontos hátránnyal készült. Schumachernek a futam közben ki kellett állni a bokszba, így Ilottnak győznie kellett volna, de végül a tizedik helyen futott be, így megmaradt a hátránya és 2. lett az összetettben 201 egységgel. Az évadban 5 pole-pozíciót szerzett, amivel kiemelkedett a mezőnyből. Formula–1 2015-ben még a Formula–3 Európa-bajnokságban való bemutatkozása előtt bekerült a Red Bull Junior csapatába, de miután nyeretlen évet zárt kiesett a programból. A 2017-es 4. helye után leigazolta a Ferrari akadémia.

A 2019-es évközi teszt során Barcelonában vezethette az Alfa Romeo Racing C38-as kódjelű autóját. 41 kört teljesített, mielőtt a hármas kanyarban balesetezett. A 2020-as Eifel nagydíj 1. szabadedzésén bemutatkozhatott volna Formula–1-es versenyhétvégén a Haas csapatával, azonban az edzést a heves esőzések miatt törölték.

2020 decemberében a Ferrari bejelentette, hogy a 2021-es szezonban Ilott lesz a tartalék- és fejlesztőpilótájuk. 2021 áprilisában az Alfa Romeo tudatta, hogy náluk is tesztversenyzői feladatokat fog ellátni az idény során, aki a portugál nagydíj első szabadedzésén vezethette először a csapat egyik autóját.

2022 januárjában az évre bejelentett Ferrari akadémisták között nem szerepelt neve, ugyanis szünetet tartott IndyCar-szereplése miatt. A 2022-es miami nagydíjra az Alfa Romeo őt jelölte ki hivatalos tartalékosnak.

IndyCar 190px|jobbra|bélyegkép|Ilott a 2022-es XPEL 375-ön. Aláírt az amerikai IndyCar sorozat 2021-es kiírásának utolsó 3 fordulójára a visszatérő Juncos Hollinger Racing színeiben. Portlandben debütált, ahol a 110 körből csak 77-et bírt teljesíteni mechanikai gondok miatt. A 15. hétvégén, Laguna Secában egy kör hátránnyal ért célba. Long Beachen a verseny felénél ismét mechanikai problémák miatt volt kénytelen kiszállni.

2021. szeptember 24-én a teljes 2022-es évre szóló szerződést kötött az istállóval. Márciusban, Texasben egy edzésen a Jack Harvey autójáról lerepülő alkatrészt kivédte a szélvédő (aerosreen), amely nélkül Ilott sisakjának csapódott volna. A 106. indianapolisi 500-on történt balesetét követően eltörte a jobb csuklóját és nem kapott orvosi engedélyt a Detroit nagydíjon való indulásra, ezért ott Santino Ferrucci helyettesítette. Road Americában ült vissza a volán mögé, ahol a 11. helyen intették le.

2022. július 28-án további két évvel hosszabbított a csapattal. A 2023-as St. Petersburg-i szezonnyitón az 5. helyen zárt, amely a legjobb helyezése volt a bajnokságban. A 107. indianapolisi 500-ra a gárda úgy döntött, hogy új alvázat szerel fel Ilott autójára. Annak ellenére, hogy előtte összesen csak 11 kört tett meg az új alvázzal, a versenyen néhány kört vezetett, és végül a 12. helyen végzett. Az évad során új csapattársa, az argentin Agustín Canapino szurkolói több alkalommal és halálosan megfenyegették, emellett a szintén argentin csapatalapító, Ricardo Juncos is többször kritizálta.

2023. október 26-án a hivatalos közlemény szerint közösen megállapodtak a versenyző szerződésének felbontásában.

Sportautózás 2021 februárjában a Ferrari nevezte a GT Európa Endurance-kupára az Iron Lynx csapatához Antonio Fuoco és Davide Rigon mellé. Részt vett a 2021-es Le Mans-i 24 órás versenyen a GTE Amatőrök között Andrea Piccini helyét átvéve, aki egyéb okok miatt nem vállalta az indulást. A leintéskor kategóriában a dobogós 3. helyen végzett Matteo Cressoni és Rino Mastronardi csapattársaként.

2023 februárjában a Hertz Team Jota bejelentette leigazolását a 2024-es WEC-szezonra a Hypercar csúcskategóriába, egy Porsche 963-mal. Csapattársai Will Stevens és Norman Nato lettek.

Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2015 Formula–3 Európa-bajnokság Carlin 33 0 0 0 1 65,5 12. Masters of Formula–3 1 0 0 0 0 – 8. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — Kiesett Toyota Racing Series ETEC Motorsport 16 0 0 1 0 358 16. 2016 Formula–3 Európa-bajnokság Van Amersfoort Racing 30 2 2 3 6 226 6. Masters of Formula–3 1 0 0 0 0 — 4. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — 5. 2017 Formula–3 Európa-bajnokság Prema Powerteam 30 5 8 8 10 297 4. Makaói nagydíj 1 0 1 0 0 — 15. Formula–2 Trident 2 0 0 0 0 0 25. 2018 GP3 ART Grand Prix 18 2 1 2 7 167 3. Makaói nagydíj Carlin 1 0 0 0 0 — 7. 2019 Formula–2 Sauber Junior Team by Charouz 22 0 1 0 2 74 11. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — 6. 2020 Formula–2 UNI-Virtuosi Racing 24 3 6 1 7 201 2. Formula–1 Haas Tesztpilóta Alfa Romeo 2021 IndyCar Juncos Hollinger Racing 3 0 0 0 0 18 38. GT Európa Endurance-kupa Iron Lynx Motorsport Lab 5 0 0 1 0 27 11. Formula–1 Scuderia Ferrari Tesztpilóta Alfa Romeo Tartalékpilóta 2022 IndyCar Juncos Hollinger Racing 16 0 0 0 0 219 20. Formula–1 Alfa Romeo Tartalékpilóta 2023 IndyCar Juncos Hollinger Racing 17 0 0 0 0 266 16. GT World Challenge America Wright Motorsports 1 0 0 0 1 0 HN‡ 2024 WEC Hertz Team Jota 0 0 0 0 0 0 — * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Mivel Ilott vendégpilóta volt, ezért nem részesült pontokban.

Teljes Formula–3 Európa-bajnokság eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 Helyezés Pont 2015 Carlin SIL110 SIL219 SIL39 HOC113 HOC25 HOC310 PAU111 PAU215 PAU316 MNZ120 MNZ214 MNZ315 SPA114 SPA211 SPA34 NOR111 NOR216 NOR37 ZAN111 ZAN212 ZAN322 RBR130 RBR212 RBR310 ALG116 ALG226† ALG311 NÜR13 NÜR29 NÜR38 HOC115 HOC211 HOC35 12. 65.5 2016 Van Amersfoort Racing LEC110 LEC21 LEC312 HUN1Ki HUN29 HUN36 PAU15 PAU23 PAU34 RBR11 RBR24 RBR32 NOR1Ki NOR27 NOR37 ZAN15 ZAN23 ZAN36 SPA116 SPA25 SPA3Ki NÜR15 NÜR27 NÜR34 IMO115 IMO2Ki IMO33 HOC1Ki HOC2Kiz HOC3Ki 6. 226 2017 Prema Powerteam SIL1Ki SIL22 SIL31 MNZ19 MNZ27 MNZ31 PAU1Ki PAU23 PAU32 HUN15 HUN21 HUN32 NOR1Ki NOR29 NOR39 SPA114 SPA26 SPA34 ZAN15 ZAN21 ZAN319 NÜR14 NÜR23 NÜR34 RBR11 RBR24 RBR3Ki HOC14 HOC21 HOC35 4. 344 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert teljesítette a versenytáv több, mint 90%-át.

Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2017 Trident BHRFEA BHRSPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR AZEFEA AZESPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA19 GBRSPR14 HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR JERFEA JERSPR UAEFEA UAESPR 24. 0 2019 Sauber Junior Team BHRFEA14 BHRSPR16 AZEFEAKi AZESPR9 ESPFEA8ESPSPR3 MONFEANiMONSPR14 FRAFEAKi FRASPR8 AUTFEA14 AUTSPR9 GBRFEA8 GBRSPR4 HUNFEA10 HUNSPR10 BELFEAT BELSPRT ITAFEA4 ITASPR12† RUSFEA9 RUSSPR3 UAEFEA5 UAEFEA4 11. 74 2020 UNI-Virtuosi AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEA HUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 2. 201 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.

Teljes GP3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2018 ART Grand Prix ESPFEA3 ESPSPR7 FRAFEA8 FRASPR1 AUTFEA1 AUTSPR6 GBRFEA3 GBRSPR5 HUNFEA6 HUNSPR2 BELFEA6 BELSPR3 ITAFEA3 ITASPR</span> RUSFEA13 RUSSPR18 UAEFEA4 UAESPR4 3. 167

Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2020 Haas AUT STY HUN GBR 70 ESP BEL ITA TOS RUS EIFTp POR EMI TUR BHR SAK UAE — — 2021 Alfa Romeo BHR EMI PORTp ESP MON AZE FRA STY AUTTp GBR HUN BEL NED ITA RUS TUR USA MEX BRA QAT SAU UAE — — - A 2020-as Eifel nagydíj 1. szabadedzésén ő vezette volna az egyik Haast, de az edzést a heves esőzések miatt törölték.

Teljes IndyCar eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 1718 Helyezés Pont 2021 Juncos Hollinger Racing ALA STP TXS TXS IMS INDY DET DET ROA MDO NSH IMS GTW POR LAG LBH 38. 18 2022 Juncos Hollinger Racing STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW IMS NSH GTW POR LAG 20. 219 2023 Juncos Hollinger Racing STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW NSH IMS GTW POR LAG 16. 266 2024 Arrow McLaren STP TRM2 LBH ALA IMS INDY DET ROA LAG MDO IOW IOW TOR GTW POR MIL MIL NSH 13.* 17* * A szezon jelenleg is zajlik. 2 A verseny nem számít bele a bajnokságba

Indianapolis 500 ÉvKasztniMotorRajthelyEredményCsapat 2022 Dallara Chevrolet 19 32 Juncos Hollinger Racing 2023 Dallara Chevrolet 27 12 Juncos Hollinger Racing

Le Mans-i 24 órás autóverseny