Dél-Korea egykamarás törvényhozói szerve.

A legutóbbi választások 2016-ban voltak, április 13-án iktatták be a 19. választási ciklust. A testület 300 képviselőből áll, elnöke 2014 májusa óta .

Az első választásokat ENSZ-megfigyelők jelenlétében tartották, 1948. május 10-én.

Az első Koreai Köztársaság alapjait azon év július 17-én jegyezték le, t választották első államfőnek.

Az első dél-koreai alkotmány alapján a egykamarás volt. A második és harmadik alkotmány két részre osztotta: Népgyűlésre (민의원, 民議院; ) és Szenátusra (참의원, 參議院; ), de valójában ez csak látszatintézkedés volt, ugyanis a Népgyűlés valódi hatalommal nem rendelkezett.

1963-ban ismét egykamarás lett.

Jelenlegi felállása bélyegkép|Épülete Szöulban+ Pártok megoszlása a Koreai Köztársaság Államgyűlésének 21. választási ciklusában(2020. április 15-)keretnélküli|263x263px Frakció FrakcióvezetőMandátumok %   Polgári Erő Pártja 110 36.7   Demokratikus Összefogás 172 58.3   Igazság Párt 6 2.0   Néppárt 3 1.0   Alapjövedelem Párt 1 0.3   Korszakváltás Párt 1 0.3   Függetlenek 7 2.3 Összesen 300 100,0%

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Legfelsőbb Népi Gyűlés (Észak-Korea hasonló hatáskörű szerve)

Kategória:Parlamentek Kategória:Dél-Korea politikai élete