Piotr Wyszomirski (Varsó, 1988. január 6. –) lengyel válogatott kézilabdázó, kapus.
A 2015-ös világbajnokságon bronzérmet szerzett a lengyel válogatott tagjaként,France on top again, silver for Qatar, bronze for Poland - 2015. február 1. részt vett a 2016-os riói olimpián.
Pályafutása Klubcsapatokban Tízéves korában kezdett el kézilabdázni, kezdeteken mezőnyjátékosként, majd 2001-ben lett kapus szülővárosának csapatában, az UKS Wilanówban. A középiskola elvégzése után Gdańskba költözött és a helyi ZPRP Gdańsk akadémiájának tagja lett.
2007 nyarán írta alá első profi szerződését az Azoty-Puławy csapatával. 2007. szeptember 8-án, a bajnokság második fordulójában debütált a lengyel élvonalban tizenkilenc évesen és nyolc hónaposan és nagyban hozzájárult, hogy a Puławy legyőzte a címvédő Zagłębie Lubint. Csapata bejutott a bajnokság rájátszásába, ahol a 6. helyet szerezte meg. A 2007–2008-as idény végén a bajnokság All Star-csapatába választották.
2012 májusában egyéves szerződést írt alá a magyar élvonalbeli Csurgóval. Egy idény előtti felkészülési tornán a legjobb kapusnak választották, a bajnokságban pedig szeptember 7-én mutatkozott be új csapatában a Ceglédi KKSE ellen. Két szezont töltött a klubnál, majd 2014. május 2-án bejelentették, hogy a következő idénytől a Pick Szegedben folytatja pályafutását.Oficjalnie: Piotr Wyszomirski zawodnikiem Pick Szeged , nsport.pl, 2014. május 2.Pick Szeged kézilabdacsapat :: Piotr Wyszomirski: Pick Szeged! , pickhandball.hu, 2014. május 2. A Tisza-partiakkal bajnoki ezüstöt nyert, és kupadöntőt is játszott az ott töltött két év alatt, 2016 nyarán a német Bundesligában szereplő TBV Lemgo igazolta le.http://sportowefakty.wp.pl/pilka-reczna/595506/piotr-wyszomirski-zmienia-klub-zagra-w-tbv-lemgo Wyszomirski zmienia klub. Zagra w niemieckiej Bundeslidze 2020 nyaráig védett a Lemgóban, lejáró szerződését azonban nem hosszabbította meg, és sajtóértesülések szerint felmerült a visszatérése Magyarországra.Wyszomirski visszatér? , kezilabda-live.hu, 2019. december 5.Férfi kézi: ismerős lengyel kapus érkezhet Tatabányára, NSO, 2020. január 10. Végül májusban vált hivatalossá, hogy a Tatabánya csapatában folytatja pályafutását.Férfi kézi: 117-szeres lengyel válogatott Tatabányán, NSO, 2020. május 15.
A válogatottban 2009. október 28-án a Kalisz Arénában, Csehország ellen mutatkozott be a lengyel válogatottban. Tagja volt a 2010-es Európa-bajnokságon negyedik helyezett csapatnak, ahol a sérült Sławomir Szmal helyettesítése volt a feladta. Egy évvel később a világbajnokságon, majd a 2012-es Európa-bajnokságon is szerepet kapott, azonban ezt követően Bogdan Wenta szövetségi kapitány Marcin Wicharyt favorizálta vele szemben. A 2014-es Európa-bajnokság középdöntőinek során bravúrok sorozatát bemutatva, 53%-os védési hatékonyságot elérve segítette 35–25-ös győzelemhez a svédek ellen csapatát.Szenzációs! 53 % - Wyszomirski megsemmisítette a svédeket, NSO, 2014. január 21. A Katarban rendezett 2015-ös világbajnokságon bronzérmet nyert a válogatottal. A 2016-os riói olimpián a szlovénok elleni mérkőzésen két gólt is szerzett, a torna során nyolc mérkőzésen szerepelt és 34% -os hatékonysággal védte kapuját, a lengyelek pedig a negyedik helyen végeztek.Rio 2016: nem bírta könnyek nélkül a Szegedről távozó kapus, NSO, 2016. augusztus 22.
Sikerei, díjai A Lengyel Köztársaság Érdemkeresztje, ezüst fokozat: 2015Postanowienie Prezydenta Rzeczypospolitej Polskiej z dnia 10 lutego 2015 r. o nadaniu orderów i odznaczeń
Jegyzetek
További információ A Lengyel Kézilabda-szövetség honlapján
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Varsóiak Kategória:Élő személyek Kategória:Lengyel kézilabdázók Kategória:Kézilabdakapusok Kategória:A Pick Szeged kézilabdázói