A Vaillant (kiejtése kb. „vájan”, jelentése ’bátor’) egy francia képregénymagazin, ami 1945-től 1992-ig jelent meg. Ez volt az egyetlen képregényújság, amit Magyarországon az 1960-as évektől folyamatosan lehetett kapni. Képregényei közül több magyarul is megjelent, többek közt a Pajtás, a Füles, a Hahota, a Kockás, a Tiszta Dili és a Fekete-Fehér Képregényantológia lapjain.
Le Jeune Patriote A Vaillant közvetlen előzményének a második világháború alatt 1942-től kezdve terjesztett Le Jeune Patriote tekinthető. Ez az újság nyolc oldalon jelent meg illegálisan a francia maquisard-ok, az antifasiszta ellenállók hőstetteit dicsőítve. Képregényt összesen két oldalon közölt Michel Debonne, majd Roger Lécureux forgatókönyvei nyomán. A háború után, 1945-ben csatlakozott első nagy rajzolójuk, Raymond Poïvet, aki előtte a kollaboráns Le Téméraire képregény-rajzolója volt. A 31. szám után a lap címét Vaillant-ra változtatták, ezen a címen 1945. június 1-jén jelent meg először. A Vaillant-t a Francia Kommunista Párt ifjúsági lapjaként tartották számon.Maurice Horn: the World Encyclopedia of the Comics, 1976 New York
A háború után A háború alatt az amerikai képregények egyáltalán nem jelenhettek meg Franciaországban. 1949-től az ifjúsági törvény is megtiltotta az akkoriban divatos horrorsorozatok ürügyén újra behozatalukat.Rubovszky Kálmán: A Képregény, 1989 Budapest:Gondolat 103. o. Roger Lécureux, mint a Francia Kommunista Párt tagja és a Vaillant főszerkesztője maga köré gyűjtötte azokat az alkotókat, akik hasonló témában új mondanivalóval akarták újjáéleszteni a képregénypiacot. A már említett Poïvet-val mint rajzolóval első sorozata a „Reménység úttörői” (Les Pionniers de l'Espérance) címet viselte. A Reménység Úttörői egy sci-fi, melyben egy nemzetközi csapat (kínai, francia, amerikai, orosz, sőt egy ideig fekete-afrikai tagja is volt)Bayer Antal: Egy legendás francia sorozat: A Reménység Úttörői Fekete-Fehér Képregényantológia2.,szám, 2005 június védi meg újra meg újra a Földet különböző földönkívüli támadásoktól. A sorozat harminc évig futott. 1946-tól 48-ig Rémy Bourlès (Bob Mallard), René Bastard (Nasdine Hodja, Yves le loup) Lucien Nortier (Captain Cormoran, Sam Billie Bill) rajzoltak még kalandsorozatokat. A Nasdine Hodját később Jean Ollivier szövegíró jegyezte. Lécureux mellett kalandsorozatokat szinte csak ő írt. Humoros képregény három jelent meg: Eugéne Gire La Pension Radicelle valamint Claude Henri és José Cabrero Arnal Placid és Muzója 1946-tól. 1950 áprilisától a Vaillant 16, majd 1956-tól 32 oldalon jelent meg hetente.
Az 1950-es évek új sorozati között meg kell említeni a fiatal Paul Gillon és Jean-Claude Forest sorozatait (Fils de chine ill. Copyright) Jean Cézard „Artúr, az igazságtevő szellem” (Arthur le fantôme justicier) című sorozatát. A húsz évet megélt Totoche-t (magyarul egy része megjelent „Menyus” címmel). Cabrero Arnal a L'Humanité lapjairól 1959-ben hozta át Pif-et, a kutyát, aki rövid idő alatt lett nagyon népszerű, majd az újság kabalája, később címadója. Minden számban olvasható volt egy kalandja, Arnal után egy sor rajzoló folytatta. Ugyancsak ebben az évben a már nagyon ismert René Goscinny is indított a Vaillant-nál egy sorozatot (Pipsi) címmel. Az 1960-as években az ifjú Marcel Gottlib homoros sorozatai, elsősorban a „Porcogó, avagy az élet értelme” (Gai-Luron ou la joie de vivre), Michel Greg gyerekcsapatról szóló Les As (Ászok) hoztak új színt a magazin életébe, ami ekkor már a Vaillant le Journal de Pif címmel jelent meg, a 889. számtól kisebb méretben és egy helyett két- majd négyoldalas folytatásokkal.
Pif Gadget bélyegkép|Pif és Herkules, a magazin állandó szereplői 1969-ben az egyre inkább szaporodó képregénymagazinok (Pilote, Hara-Kiri) hatására a Vaillant-nak is lépnie kellett. Az 1239. számtól a lap címe Pif Gadget-re változott, ami a laphoz mellékletként csomagolt kis szórakoztató mütyürkékre, gadget-ekre utalt. A legfőbb változás azonban az volt, hogy a folytatásokról teljesen átállt az egy szereplő – egy teljes kerek történet felállásra. Ennek következményeként 1969 és 1973 között sok új rajzoló és új sorozat jelent meg. Magyarországon szinte mindegyik megjelent a Kockásban vagy a Hahotában. 1969-ben debütált André Chérét Rahan-ja, de Chérét vette át a Bob Mallard rajzolását is. 1970-től Raphael Carlo Marcello Dr. Justice, 1972-től a „Fekete Farkas” (Loup Noir) Kline tollából, Hugo Pratt Corto Maltese sorozata tartotta izgalomban olvasóit. Ugyanekkor Lucien Nortier egy időben dolgozott a Tulipános Fanfan, a Robin Hood kalandjait feldolgozó Robin des bois és a régi partizántörténeteket feldolgozó Le Grêlé 7/13 történetein. A humoros sorozatok közül Jacques Kamb „Vakarcs” (Dicentim), „Kviki” (Couik) és Poirier „Horkantó, a vadnyugat lova” (Horace, cheval de l'ouest) és „Szuperkandúr” (Supermatou) című képregényei számítottak újdonságnak.
Hanyatlás Az 1970-es évek második fele nem alakult szerencsésen a Vaillant/Pif számára. 1973-ban Poïvet abbahagyja a Reménység Úttörőit, 1976-ban Tabary a Totoche-t. Egy évre rá meghalt Jean Cézard. Új írók-rajzolók, sőt sorozatok ugyan indultak – pl. 1975 Lécureux-Norma Apacs Kapitány – de már nem akkora jelentőségűek, mint a háború után. Megpróbálkoztak tv-sorozatok, rajzfilmek, ismert regények, sőt sztárok képregényes változataival. Erre a régi rajongók is elfordultak tőlük. 1982-ben Le Nouveau Pif címmel új tartalmat ígérve átalakulnak, de valójában a Tintin és a Pilote néhány sorozatát vették át. 1985-ben az újság visszatért a Pif Gadget névre. Hivatalosan 1992-ben ért végleg véget.
Újjáélesztési kísérletek 1993-ban többször is új néven életre akarták kelteni a Pif Gadget-t sikertelenül. A Pif Mensuel öt, a Pif Découverte mindössze három számot élt meg.
2004-ben egy új szerkesztő, Bernard Ciccolini Pif Gadget néven havilapként újra kiadott néhány régi történetet. 2008-ban másodszor is véget ért a lap története.
A Vaillant magyarországi hatása Ez volt az egyetlen képregényújság, amit Magyarországon az 1960-as évektől folyamatosan lehetett kapni. Dargay Attilától a Pajtás szerkesztősége kérte egy Pifhez hasonló figura megteremtését – így született Kajla. Zórád Ernő és Fazekas Attila is többször hivatkozott rá, hogy a képregény alapvető fogásait a Vaillant-ból tanulták meg.
Megjelent képregények +A Vaillant-ban megjelent fontosabb képregények Év Francia cím Alkotók Zsáner Magyar cím Magyar megjelenés 1945 Les Pionniers de l'Esperance Roger Lécureux, Raimond Poïvet science fiction A Reménység Úttörői, Tangha és Maud kalandjai Füles, Fekete Fehér Képregény-antológia, önálló album 1946 Placid et Muzo José Cabrero Arnal humor Muki és Döme, Placid és Muzó, Szende Kandúr és Csupaorr Róka, Miska és Szása Pajtás, Hahota, Kockás,Képes Nyelvmester 1946 Bob Mallard R. Bourlès, Yves Roy,H. Bourdens, J.Sani, A. Chéret pilótatörténet Bob Mallard Pajtás, Füles 1946 Nasdine Hodja R. Lécureux, P. Le Guen egzotikus kaland Naszreddin Hodzsa Pajtás, Mini Pajtás 1947 Yves le Loup Jean Ollivier, R. Bastard, E. Coelho középkori nem jelent meg nem jelent meg 1947 Capitiane Cormorane R. Lécureux, Lucien Nortier, Paul Gillon kalóztörténet Cormoran, a kalókapitány Mini Pajtás 1948 Lynx Blanc R. Lécureux, Claude Henri, Paul Gillon vadnyugati nem jelent meg nem jelent meg 1949 Sam Billie Bill R. Lécureux, J. Ollivier, Lucien Nortier vadnyugati nem jelent meg nem jelent meg 1949 A Babord et père OK Eugène Gire humor nem jelent meg nem jelent meg 1950 Fils de Chine R. Lécureux, Paul Gillon egzotikus kaland nem jelent meg nem jelent meg 1952 Pif José Cabrero Arnal humor Pif Pajtás, Hahota, Kockás 1952 P'tit Joc J. Ollivier, P. Castex, A. Joy okos ló és gazdája nem jelent meg nem jelent meg 1952 Le copyright Jean-Claude Forest humor nem jelent meg nem jelent meg 1953 Louk R. Lécureux, J. C. Pascal, Max Lenvers Egy farkas története nem jelent meg nem jelent meg 1953 Arthur Jean Cézard Igazságtevő szellem (humor) Arthúr Hahota, Kockás, Mini Pajtás 1954 La Pension Radicelle Eugène Gire humor sorozat cím nélkül Pajtás 1955 Ragnar le viking J. Ollivier, E. Coelho vikingtörténet nem jelent meg nem jelent meg 1956 Jacques Flash P. Castex, P. Le Guen, Gerald Forton, R. Deynis detektívtörténet Jacques Flash Jó Pajtás 1956 Richard et Charlie Jean Tabary humoros kaland nem jelent meg nem jelent meg 1956 Group-group et C'ha pa R. Monzon humor Csapa és Gru-gru Buksi 1957 Wango R. Lẻcoreux, E. Coelho, Paul Gillon tengerésztörténet nem jelent meg nem jelent meg 1957 Davy Crockett J. Ollivier, E. Coelho, Kline vadnyugati történet Davy Crockett Buksi 1958 Pifou Roger Mas humor Pifu Hahota, Kockás, Mini Pajtás 1959 Pipsi Renẻ Goscinny, C. Godard egy légikisasszony humoros kalandjai nem jelent meg nem jelent meg 1959 Totoche Jean Tabary humor Menyus Kockás 1963 Teddy Ted R. Lécureux, Yves Roy, Gerald Forton vadnyugati történet Teddy Ted Reklámújság,Magyar Ifjúság, önálló album 1964 Nestor H. Crespi humor nem jelent meg nem jelent meg 1964 Les As Michel Greg kópétörténet Ászok Kockás 1964 Gai-Luron Marcel Gotlib humor Lurkó Tiszta Dili 1965 Le Concombre Masqué Nikita Mandryka humor nem jelent meg nem jelent meg 1965 Corinne et Jeannot Jean Tabary humor Corinne és Jeannot,Vica és Jocó Mini Pajtás 1966 Le Grêlé 7/13 R. Lécureux, L. Nortier, C. Gaty partizántörténet Ragyás Füles,Képes Nyelvmester 1968 Jeremie Paul Gillon kalóztörténet Jeremie Képes Nyelvmester 1968 M le magicien M. Mattiou humor nem jelent meg nem jelent meg 1969 Leo Roger Mas humor Leó Hahota, Kockás, Naná 1969 La Jungle en folie C. Godard, Mic Delinx humor nem jelent meg nem jelent meg 1969 Rahan R. Lécureux, André Chéret kaland Rahan Kockás, Pajtás 1969 Les Rigolus et le les Tristus Jean Cézard humor Bruhahák és rigolyák, Bruhahák és busongók Kockás 1969 Loup-Noir J. Ollivier, Kline vadnyugati történet Fekete Farkas Pajtás 1970 Corto Maltese Hugo Pratt kalandos, történelmi Corto Maltese önálló album 1970 Horace, cheval de l'ouest J. C. Poirier humor Horkantó, a vadnyugat lova Hahota, Kockás 1970 Doctoeur Justice J. Ollivier, Raphael Carlo Marcello kaland Dr. Justice Kockás, Pajtás 1971 Fanfan la Tulipe J. Ollivier, J. Sani, C. Gaty, Lucien Nortier romantikus kaland Tulipános Fanfan Kockás, Pajtás, Naná 1973 Dicentim J. Kamb humor Vakarcs Hahota, Kockás 1973 Surplouf Jean Cézard humor Surplouf, Kalpagos és kalózai Kockás 1975 Capitiane Apache R. Lécureux, Norma vadnyugati történet Apacs Kapitány, Okada Kockás, Pajtás, Naná 1975 Pinky M. Mattiou humor Pinky Hahota, Kockás 1975 Supermatou J. C. Poirier humor (szuperhős-paródia) Szuperkandúr Kockás 1976 Eric le Rouge J. Ollivier, E. Coelho vikingtörténet Bátor Erik Kockás 1976 Taranis le gaulois Victor Mora, Raphael Carlo Marcello romantikus történelmi Taranis, a gallok fia Pajtás 1979 Marine P. Corteggiani, P. Tranchard humor Marina, a kis kalózlány Kockás 1979 Leonard Turk, Bob de Groot humor Adalbert a tudós; Leonard Kockás, Pajtás, Hahota, Alfa, Tiszta Dili 1979 Manivelle C. Coux humor Manivelle Hahota, Kockás 1979 Ayak J. Ollivier, E. Coelho egzotikus farkastörténet Ayak, A fehér farkas Pajtás, Kockás 1979 Robinsons de la Terre R. Lécureux, Alfonso Font science-fiction nem jelent meg nem jelent meg 1982 Tarao R. Lécureux, R. Marcello kalandtörténet Rahan fiáról Taraó Kockás 1982 Smith és Wesson F. Corteggiani, P. Tranchard humor Smith és Wesson Hahota, Kockás 1982 Yvain J. Ollivier, Huescar lovagtörténet nem jelent meg nem jelent meg 1983 Cogan J. Ollivier, C. Gaty egzotikus kalandtörténet Cogan Kockás, Mini Pajtás
Jegyzetek
Források Vaillant a Lambiek.neten Kertész Sándor: Comics Szocialista Álruhában, 2007