A KS Iskra Kielce egy lengyel férfi kézilabda-csapat, amelynek székhelye Kielcében van. A csapat nyert már lengyel bajnokságot, és lengyel kupát.

Története A klubot 1966-ban alapították. Első sikere egy kupagyőzelem volt 1985-ben, bajnokságot 1993-ban nyertek először, 2012 és 2023 között minden évben. A Bajnokok ligájában 2013-ban és 2015-ben is bronzérmet szerzett, majd 2016-ban történetük első sikerét is elérték az elitsorozatban, a döntőben a Telekom Veszprém ellen óriási bravúrt elérve 9 gólos hátrányból fordították meg a mérkőzést. A 2018-ban a klub pénzügyi válságba került, a csapat edzője, Talant Dujsebajev bejelentette, hogy a csapat fennmaradása érdekében ő, és teljes csapat lemondott fizetésének 25%-áról. A csapat legsikeresebb időszakát a kirgiz származású edző irányítása alatt élte. Tizenkét évig volt a csapat edzője, 2014 és 2026 között tíz lengyel bajnoki címet nyert, a Bajnokok Ligája-győzelem mellett pedig még kétszer jutott döntőbe.

Sikerei Lengyel bajnok (20): 1993, 1994, 1996, 1998, 1999, 2003, 2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2023 Lengyel kupagyőztes (18): 1985, 2000, 2003, 2004, 2006, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2021, 2025 EHF-bajnokok ligája győztes (1): 2016 2. hely (1): 2022, 2023 3. hely (2): 2013, 2015 EHF-kupa elődöntős (2): 1998, 2006

Jelenlegi keret thumb|Egy időkérés mérkőzés közben (2016) A 2025–2026-os szezon játékoskerete:

Kapusok 1 Adam Morawski 16 Bekir Čordalija 22 Klemen Ferlin

Balszélsők 98 Piotr Jarosiewicz 99 Dylan Nahi

Jobbszélsők 7 Benoît Kounkoud 23 Arkadiusz Moryto

Beállósok 50 Arcjom Karaljok 93 Łukasz Rogulski 97 Théo Monar

Balátlövők 9 Szymon Sićko 24 Daniel Dujsebajev 42 Hassan Kaddah

Jobbátlövők 10 Alex Dujsebajev 15 Jorge Maqueda

Irányítók 4 Piotr Jędraszczyk 5 Michał Olejniczak 88 Aleks Vlah

Jegyzetek

További információk

Kategória:Kézilabdacsapatok Kategória:Lengyelország sportélete