A tematikus szerepA 2025-ös és a korábbi, 2004-es kiadású OH. szerint egyaránt tematikus szerep az írásmódja (2025: 1390. o.), bár gyakran thematikus szerep formában is előfordul. a generatív nyelvészet, illetve a strukturális nyelvészet elméletében használt terminus. Tematikus szerepnek nevezzük azt a fogalmi szerepkört, melyet egy ige argumentumstruktúrájában elhelyezkedő főnévi csoport betölt. Igék esetén argumentumoknak nevezhetjük az ige által megkövetelt, illetve megengedett (fakultatív) vonzatokat, valamint ezek szemantikai tulajdonságait (azonban argumentuma mellékneveknek, valamint viszonyjelölő főneveknek is lehet).Kiefer Ferenc, Jelentéselmélet, Bp., Corvina, 2007. A szemantikai tulajdonságokat azért tekintjük az argumentum részének, mert az igék gyakran csak bizonyos szemantikájú vonzatokat engednek meg. Például az olvas ige alanyi vonzata csak élőlény lehet.

A tematikus szerepeket „kiosztó” szavakat vagy szócsoportokat régensnek nevezzük. Azt, hogy egyes igék (vagy melléknevek, főnévi csoportok) milyen, illetve mennyi tematikus szerepet osztanak ki, úgynevezett théta-kritériumok határozzák meg, melyek univerzális szabályszerűségeknek tekinthetők. Ezek a théta-kritériumok határozzák meg például, hogy egy mondatbeli főnévi csoport szükségszerűen argumentuma egy régensnek, tehát tematikus szerepet kell kapnia, vagy maga is régens, illetve csak egyetlenegy tematikus szerepet tölthet be.Strukturális magyar nyelvtan, I. kötet, Mondattan, Javított magyar nyelvű digitális kiadás, szerk. Kiefer Ferenc, Bp., Akadémiai Kiadó, 2015. Ezzel magyarázható az olyan mondatok, mint a Jancsi fut egy labdát agrammatikussága, hiszen a fut igének egyetlen argumentumpozíciója van, melyet Jancsi foglal el, és ennek megfelekően tematikus szerepet is kap. Az egy labdát így nem argumentuma az igének, tehát tematikus szerep nélküli főnévi csoport.

Fontosabb tematikus szerepek A tematikus szerepeket egymástól tipikusan szemantikai jegyei különböztetik meg. Főbb tematikus szerepek: Ágens (jelölése AG), vagyis a cselekvő tematikus szerepe, pl. Béla már megcsinálta a leckéjét, ahol Béla az AG. Patiens (jelölése PAT), vagyis az elszenvedő tematikus szerepe, pl. Béla meghízott, ahol Béla a PAT. Experiens (jelölése EXP), vagyis az átélő tematikus szerepe, pl. Béla gyűlöli a lustaságot, ahol Béla az EXP.

Az egyes tematikus szerepeket betöltő főnévi csoportok szintaktikai funkciója (tehát az, hogy alanyi, tárgyi stb. funkciót töltenek be mondattanilag) nem függ a tematikus szerepüktől.Kádár Edit, Alaktan és szófajtan, Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó, 2007. Például az a váza főnévi csoport két különböző szintaktikai funkciót tölt be az alábbi mondatokban, annak ellenére, hogy mindkét mondatban patiensi tematikus szerepet tölt be: Péter eltörte a vázát, ahol tárgy. A váza (el)törik, ahol alany.

Protoszerepek A tematikus szerepeknek az a hátránya, hogy számuk a végtelenségig szaporítható. Ezen felmerülő problémát kezelhetik a protoszerepek.

„A tematikus szerepeket szemantikailag a következőképpen célszerű definiálni. Egy adott tematikus szerep mindazoknak az implikációknak a halmaza, amelyek a predikátumosztály adott argumentumából adódnak. Például az ‘x meggyilkolja y-t,’ ‘x megjelöli y-t,’ ‘x megkérdezi y-t’ esetében az x argumentumra vonatkozóan közös implikációk a következők: (a) x szándékosan cselekszik, (b) x egy y-t is involváló esemény okozója, (c) x mozog vagy külső változáson megy át. A megöl ige esetében nincs jelen az (a) implikáció, a néz esetében a (b) implikáció, a megért esetében pedig hiányzik a (c) implikáció.

Az implikációk száma és súlya különböző lehet. Ha az ágensre vonatkozó összes implikáció jelen van, akkor protoágensi szerepről, ha a patiensre vonatkozó összes implikáció van jelen, protopatiensi szerepről beszélünk.” A protoágensi szerep tulajdonságai: x szándékosan vesz részt az eseményben; x percipiálja/appercipiálja az eseményt; x egy esemény okozója; x egy mozgásesemény résztvevője; x az eseménytől függetlenül létezik. A protopatiensi szerep tulajdonságai: y állapotváltozáson megy át; y az esemény révén jön létre, vagy az esemény y-ra irányul; y az okozott; y nem vesz részt a mozgáseseményben; y nem létezik az eseménytől függetlenül.

A hagyományos tematikus szerepek tehát vagy egyértelműen besorolhatók ezen két kategóriába, vagy valamilyen átmenetet képeznek.

Jegyzetek

További információk Strukturális magyar nyelvtan, szerk. Kiefer Ferenc A tematikus szerepekről az angol nyelvű Wikipédián

Kategória:Nyelvészet