A Kisboldogasszony szerb ortodox templom Szőreg egyik legrégebbi, copf-klasszicista stílusban fennmaradt építménye, amely Szűz Mária születésének fölszentelt szerb ortodox templom. Az 1779 és 1785 között épült pravoszláv keresztény épület, Csongrád-Csanád megye öt azon szerb temploma közé tartozik, a szegedi, deszki, újszentiváni, hódmezővásárhelyi mellett, amely a szerbek gazdag magyarországi múltjába ad betekintést.
A település szláv múltja
Szőreg története számos szláv kötődéssel rendelkezik. Borovszky Samu Szőreg nevének eredetét az ószláv sirek szóra vezette vissza, amely kölest jelent. A szó lelőhelyét azonban nem közölte, csak annyit jegyzett meg, hogy a település „neve a kölest jelentő ószláv siru, újszláv sirek szóból” eredeztethető. Pais Dezső Melich János kutatásából indult ki, aki Szörény helységnevét a bolgár-török „murmeltier, mormota” jelentésű sever állatnévre vezette vissza. Ez a szó később átkerült a magyar nyelvbe is, amelyet személynévként is használtak. Pais szerint nem zárható ki, hogy a Sever szóból ered Szőreg neve, hangtörténetileg a Szevreg, Szevereg, Szeverek szavakra utalhat vissza, amelyek a Szever szó kicsinyítő-képzős alakjai. Péter László a Szever szó szláv eredetére helyezte a hangsúlyt, a szerb nemzetiségűek között is találhatóak ilyen nevű személyek. Mások a sőreg (szőreg) halnévre vezették vissza Szőreg elnevezésének eredetét.Szőreg és népe (Tanulmányok), 27-30. oldal Annyi bizonyos viszont, hogy a Magyar Királyság török megszállása idején a település teljesen kipusztult, s Borovszky Samu szerint lakatlan is maradt egész a XVII. század folyamán. A következő évszázadban azonban újra benépesült ez a terület, szerbek és magyarok leltek itt új otthonra. Fényes Elek így emlékezik meg e vegyes lakosságú faluról: „Szőreg, szép fekvésű rácz –magyar falu”, ahol „1030 magyar katholikus, 1380 nem egyesült óhitű, 20 zsidó” lakik. Szőreg az 1800-as évek második felében még szerb többségű volt nemzetiségi megoszlása szerint, viszont a XX. század elején már a magyarok száma volt magasabb. 1920-ban a szerb lakosság nagy része elhagyta a települést, s 1944-re már csak kb. 100 fős volt a délszlávok száma. 1975-re 30 szerb család létezéséről tudunk, ahol a vegyes házasságok miatt sokszor a fiatalok már nem tanulták meg őseik nyelvét, ami felgyorsította asszimilációjukat a magyar társadalomba. A magyar-szerb együttélés nyomot hagyott Szőreg földrajzinév-anyagában is. Ugyanarra a tájegységre sokszor párhuzamos elnevezés alakult ki, amelyet olykor mind a két nemzetiség használt. A magyar Papi-föld így lett szerbül Pópin-páor, Tavaszi és Járe, Tatárkából Tatari-bara, Kis-rétből Máli-rít, Nyilasból Velika-livádá. A magyarok átvették a szerb eredetű Budzsák, Szlatina, Utrina vagy Zutrina használatát is. bélyegkép|jobbra|Ábrahám áldozata ikon a templomból Azonban a két nép együttélésének nyomát semmi sem mutatja jobban, mint Szőreg két fő utcájának elnevezése, a Magyar és Szerb utca (idősebbek Rác utca néven is használták minden fajta degradáló megjegyzés nélkül). A két nemzetiség a régebbi időkben külön utcában lakott, a Magyar utcában (korábban Árpád utcának hívták) magyarok, míg a Szerb utcában (korábban Petőfi utca) szinte kizárólag szerbek laktak.Szőreg és népe (Tanulmányok), 26. oldal
Szőreg belterületén az alábbi szerb nyelven meghonosodott/vonatkozású területeket/építményeket találjukSzőreg és népe (Tanulmányok), 35-37. oldal Szerb templom (rác vagy görögkeleti templom, előbbi szónak nincs pejoratív színezete, az idősebbek emlékezetében így maradt fenn a neve) Szerb iskola (három terme volt, amelyben alsó tagozatos diákok tanultak, a falu idősebb lakóinak visszaemlékezése szerint az 1940*es évek végéig folyt itt szerb nyelvű oktatás) Szerb utca (Fő utca vagy Rác utca, korábban Petőfi utca): Ebben az utcában szinte kizárólag szerbek éltek, mielőtt elhagyták volna Szőreget. A falu egyik legrégebbi és leghosszabb utcája, amelyre a Rác utca elnevezést is használták, minden fajta dehonesztáló megjegyzés nélkül. Budzsák: Jelentése sarok illetve eldugott hely a budžak szerb szóból vált földrajzi névvé. Kis*Budzsák Budzsáki*kút: egykori gémeskút. Öreg szerb temető: A régebbi időkben a szerb lakosság temetkezési helyéül szolgált, jelenleg lakóházak találhatóak a helyén. Utrina/Zutrina: E szerb szó arra utal, hogy a régebbi korokban az állatokat mindig ide hajtották ki legelőször tavasszal. Új szerb temető: 1914*ben létesíthették, visszaemlékezések szerint a régi szerb temető helyett.
Szőreg külterületén az alábbi szerb nyelven meghonosodott/vonatkozású területeket/építményeket találjukSzőreg és népe (Tanulmányok), 38*40. oldal Budzsáki*erdő/Nagy*Budzsák: Régebben itt legelő volt, ahova kihajtották a jószágokat, jelenleg erdőség található a helyén. Budzsáki*legelő: lásd fentebb írtakat. Szerb*Jézus/Ugari*köröszt: a szőregi szerbek állították fel. Zsivity*halma: Egy kisebb magaslat, ahol egy szerb származású, Zsivity nevű, családnak volt földje. Ugar/Ugarica Szlatina: Neve a szikes, sárgás földekre utal. Papi*főd/Szent*főd/Pópin páor: Elnevezése arra utal, hogy itt régebben a szerb ortodox papnak volt földje/birtoka. Obrad*tanya: Szerb származású egyénnek állott ez a tulajdonában. Kűső*Ugar/Kűső*ugarica/Külsőugar Nagy*nyilas/Velika*livádá: Valószínűleg legelő lehetett itt egykoron. Tódor*kút: Tódor nevű bolgárkertész fúrott kútja volt. Tódor*tanya: Fentebbi lakos lakhelye volt Nedelkai*út: Egy laktanyához vezetett. Nedelka*laktanya: Nedelka nevű lakos tulajdonában állt egykoron ez a terület. Tatárka/Tatari*bara/Tátráná*bárá: Kisebb tó lehetett, ami egy Tatár nevű egyén tulajdonában állott. Cigányka
A szőregi szerbek története A Gellért-legenda szerint Ajtony Vidinben a görögök szertartása szerint vette fel a kereszténységet. Ajtonynak egykoron hatalmas területek voltak a kezében, egyesek azt feltételezik, hogy ennek északi határai a Marosnál, Körösnél húzódtak. Nem bizonyítható természetesen, hogy itt az 1000-es évek környékén görögkeleti vallású szerbek is éltek volna.Szőreg és népe (Tanulmányok), 69. oldal A szerbek minden valószínűség szerint az 1389-es, rigómezei csatavesztést követően kezdtek el északabbra, magyar területekre, vándorolni a töröktől elszenvedett súlyos vereséget követően, aminek következtében Szerbia és Koszovó, közel 500 éves megszállás alá került. Szőreg korai évszázadaiból nem maradtak fenn megbízható adataink a népesség alakulását, nemzetiségi összetételét illetően, ám annyi bizonyos, hogy a török betörése a község fejlődését nagyban gátolta. Miután ezt a területet 1552-ben elfoglalták, 1557-től defterek is készültek, amelyben Szőreg neve nem szerepelt. Ez arról tanúskodhat, hogy Szőreg a török előrenyomulása következtében teljesen elnéptelenedhetett. Egy 1582-es juhadó-defterben Velics Antal egy vagyonosabb nevű Merek falut talált, amit kérdőjelesen Szőreggel azonosított. Benne kizárólag szerbek laktak. Amennyiben a feltevése igaz, az azt bizonyítja, hogy a magyar lakosság teljesen kipusztult, s helyét szerbek vették át. Borovszky Samu a defterek összeírása alapján félszáz rác lakosságú települést talált a környéken, Rábé, Kis- és Nagy-Szent-Péter falvakat, amelyek Szőreghez igen közel voltak, s szinte kizárólag szerbek laktak a törökök összeírásai alapján. Ez azt a feltevést erősíti, hogy a magyar lakosság ezekről a területekről a környékbeli, nagyobb, kiváltságokat élvező városokba vagy a török által el nem foglalt országrészekbe menekült. Annyi bizonyos, hogy a török megszállás igen súlyos csapást jelentett az Alföld számára, ami így gyakorlatilag elnéptelenedett. Csongrád megye 1647-es összeírása alapján a vármegyében mindössze 13 lakott település létezett, ami jól illusztrálja a török pusztítását. A „Bona episcopatus Chanadiensis”, amely a csanádi püspök javainak összeírását tartalmazta, Szőreget teljesen lakatlannak írta le.Szőreg és népe (Tanulmányok), 87. oldal Szőreg minden valószínűség szerint a XVI. század közepétől lakatlan volt nagyon hosszú ideig. Lambion hadmérnök 1695-ben Szőreget pusztaságként jellemezte.Szőreg és népe (Tanulmányok), 88. oldal Szőreg tehát minden bizonyossággal 150 évig teljesen lakatlan volt, s csak a török kiűzése után kezdődhetett meg újra békés fejlődés-története.
A török kiűzése után A marosi és temesi területek hosszú idő után kerültek csak vissza a királyi Magyarország birtokaiba, amelyeket nemcsak a török tépázott meg, hanem a természeti erők sem kíméltek. A Maros és Tisza által okozott árvizek is még hosszú ideig, a folyók 1845-ben elkezdett szabályozásáig, sokszor megkeserítették az itteni lakosság életét. Amikor e két folyó kiöntött, gyakorlatilag egy mocsárrá változott az egész terület. Szegedet 1686-ban foglalták vissza a töröktől, s az 1699-ben megkötött karlócai béke értelmében még a török kezében maradt a Temes és vidéke. III. Károly 1716-1718 közötti hadjáratai után szabadult csak fel véglegesen ez a terület, amikor is sikerült az oszmánokat a Duna jobb partjára szorítani. A pozsareváci béke szentesítette azt, hogy a középkori királyi Magyarország egész területe felszabadult a hosszú török megszállás alól. 1690-ben, I. Lipót osztrák-magyar uralkodó, az elnéptelenedett területekre különböző nemzetiségű lakosokat telepített, hogy újra benépesítse a demográfiailag sanyarú helyzetben levő Hunniát. A rácok kiváltságokat kaptak, ha betelepültek, s védték a déli határokat. A határőri, granicsári feladatok fejében vallásszabadságot, adómentességet kaptak, papjaikat maguk választhatták meg, templomokat építhettek. Ezzel párhuzamosan zajlott több szerb népvándorlás is, köztük az egyik legnagyobb is, amikor III. Arsenije Čarnojević ipeki (ma szerbül Peć, albánul Peja) szerb pátriárka (a szerb egyház vezetője) vezetésével Magyarországra települt több tízezer szerb. Pontos számok nem ismertek, hogy hány rác költözött akkoriban magyar területekre a török elől menekülve a nagy szerb kivándorlás során. A tiszai és marosi határőrvidéket védő szerbek Bécs szövetségesei voltak a kapott kiváltságok fejében, így a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok elől sokszor menekülniük kellett.Szőreg és népe (Tanulmányok), 89. oldal Az 1718 után felszabadult területet az osztrákok 1779-ig Temesi Bánság néven külön tartományként, az osztrák udvar közvetlen irányítása alatt tartották, s csak ezután állították vissza az egykori megyéket. A Habsburgok érdeke az volt, hogy minél hamarabb benépesítsék ezt a területet, hiszen az alattvalók számának gyarapodása jövedelmük gyors növekedéséhez vezethetett.Szőreg és népe (Tanulmányok), 92. oldal Egészen az 1730-as évek közepéig Sirick-et (Szőreg) pusztaként tüntették fel. A területeket elsősorban szerb határőrök vették bérletbe, akik állattenyésztéssel is foglalkoztak, különösen szarvasmarhákat legeltettek ezen a területen. A letelepedés első komoly jelei 1735-től figyelhetőek meg, szerbek és magyarok alkották a népesség túlnyomó részét. bélyegkép|jobbra| Jákob a kútnál ikon a templomból Az 1739-1740 között dúló nagy pestis-járvány, ami lefékezte a település népesség-növekedését, a falut már lakott helységként említette 1739-ben. Az újabb szerb és magyar betelepülők következtében a temesvári igazgatóság Szőreget, Deszket és Szentivánt 1746-ban községgé nyilvánította. Ekkortól kiépült a faluszervezet, bírói intézmény és beneficium. A többségében szerbek lakta faluban a délszlávok lelki életéért a szerb ortodox pap felelt, a hívők anyakönyveit 1779-től kezdték el vezetni. 1785-re épült fel a Kisboldogasszonynak szentelt templomuk.