Az Ash vs Evil Dead amerikai horror-vígjáték televíziós sorozat, melyet Sam Raimi, Ivan Raimi és Tom Spezialy készített az amerikai Starz számára. A sorozat az 1981 óta futó, Sam Raimi által készített Gonosz halott univerzumban játszódik. A főszereplőt, Ash Williamset ismételten Bruce Campbell alakítja, de mellette felbukkan még Ray Santiago, Dana DeLorenzo és Lucy Lawless.
Az első évad premierje 2015. október. 31-én volt, de az első évad premierje előtt három nappal a Starz már megújította a sorozatot egy második évadra, amely 2016. október. 3-án indult. Ezután a Starz megújította a harmadik évadra, ennek premierje 2018. február. 25-én volt. A Starz 2018. április. 29-én, a harmadik évad után törölte a sorozatot. 2022 júliusában, Bruce Campbell úgy nyilatkozott, hogy készül a sorozat animációs folytatása.
Magyarországon a Cinemax sugározta, 2016. március. 5-től. A magyar szinkronos változatban Ash Williams magyar hangja, Kautzky Armand volt.
Történet A sorozat 30 évvel, a három Gonosz halott film után játszódik. Ash Williams (Bruce Campbell), az előző filmek főszereplője, teljesen hátra hagyta a démonirtást. Jelenleg árufeltöltőként dolgozik, a "Value Stopban." Együtt dolgozik egyik barátjával, a fiatal mexikói sráccal, Pablóval (Ray Santiago), és Pablo szerelmével, Kellyvel (Dana DeLorenzo). Ash eléggé elpunnyadt miután visszatért Kr. u. 1300-ból, A sötétség seregének végén. Ash egy lakó kocsiban lakik, ahol a Holtak könyvét, a Necronomicont is tartja. Azonban egyik este, betépve elszavalja a könyv fő varázsigéjét, így a gonosz ismét felébred. Ash eleinte menekülni próbálna a múltja és a gonosz elől, de ráébred, hogy az egyetlen módja a túlélésnek, ha újra felcsatolja magának a kézfejre erősíthető láncfűrészét, és fogja a puskáját, és legyőzi a gonoszt. Pablo és Kelly pedig csatlakoznak Ashhez, hogy legyőzzék a gonoszt, és megmentsék az emberiséget.
Szereplők SzínészSzereplőSzinkronhangBruce CampbellAsh WilliamsKautzky ArmandRay SantiagoPablo BolivarHamvas DánielDana DeLorenzoKelly MaxwellBánfalvi Eszter (1. évad) Szilágyi Csenge (2. évad)Jill Marie JonesAmanda FisherKisfalvi KrisztinaLucy LawlessRuby KnowbySpilák KláraSamara WeavingHeatherGáspár KataLee MajorsBrock WilliamsSzersén GyulaMichelle HurdLinda Bates-EmeryŐsi IldikóStephen LovattThomas EmeryPusztaszeri KornélTed RaimiChet KaminskiKassai KárolyPepi SonugaLacey EmeryEke AngélaArielle Carver-O'NeillBrandy BarrLamboni AnnaLindsay FarrisDaltonSzabó MátéHemky MaderaEl BrujoTörköly LeventeJoel TobeckBaalKárpáti LeventeNicholas HopeRaymond Knowby professzorRosta Sándor
Epizódok
1. évad (2015–2016)
2. évad (2016)
3. évad (2018)
Gyártás A sorozat eleinte a franchise negyedik filmjének indult. Abban az időben, a Raimi fivérek úgy érezték nem tudnának elegendő pénzt és támogatók szerezni a negyedik filmhez, így átgondolták az ötletet és sorozat formában kezdték megírni. A projektet először Sam Raimi mutatta be, a 2014-es San Diegoi Comic Conon. Még novemberben Starz bejelentette, hogy hivatalosan is megrendelték a sorozatot. Campbell szerint ez a csatorna az egyetlen hálózat, amely lehetővé teszi számukra, hogy véresek és korlátlanok legyenek; Campbell kijelentette, hogy a Starz nem követeli meg a stábtól, hogy készítsen alternatív, "családbarát" verziókat a televízió számára.
A sorozat pilot epizódját Sam Raimi (aki rendezte is), Ivan Raimi és Tom Spezialy írta. 2015 februárjában az eredeti filmsorozat producere, Robert Tapert visszatért, hogy Raimivel, Campbellel és Craig DiGregorióval együtt készítse el a sorozatot. Ray Santiago és Dana DeLorenzo kapta Pablo Simon Bolivar és Kelly Maxwell főszerepét, Jill Marie Jones pedig Amanda Fisher, a Michigan állami rendőrtiszt szerepét kapta. 2015 márciusában jelentették be, hogy Lucy Lawless kapta Ruby szerepét, aki egy titokzatos figura, aki a gonosz megállítására törekszik, és úgy gondolja, hogy Ash az oka mindennek. 2015 áprilisában a Starz kiadott egy új előzetest, amely a 2015 őszén érkező 1. évadot hirdeti, valamint megjelent a sorozat új posztere. A forgatás még abban a hónapban elkezdődött az új-zélandi Aucklandben.
A Universal Pictures-zel kapcsolatos jogi problémák miatt A sötétség seregének eseményeit nem lehetett konkrétan megemlíteni az első évadban. 2015 áprilisában a producerek egyértelművé tették, hogy meg akarják oldani a problémát, 2016 közepén pedig Robert Tapert producer kijelentette, hogy a jogkérdést megoldották, és utalások A sötétség seregére a második évadtól fog megjelenni.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2015-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2018-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós horrorsorozatok Kategória:A Starz saját gyártású műsorai