Szuhay István (Szuha, 1551. – Bécs, 1608. június 9.) nyitrai katolikus püspök, kalocsai érsek, esztergomi apostoli adminisztrátor, főispán.

Élete A gimnáziumot Nagyszombatban végezte, majd Bécsben filozófiát és teológiát hallgatott. Már fölszentelése előtt a nagyszombati szeminárium tanára lett. 1585-től esztergomi kanonok, 1590-től sasvári főesperes, Nagyszombatban magyar hitszónok. 1592-től nagyprépost és érseki helynök. 1593-ban II. Rudolf váci püspökké nevezte ki, amit VIII. Kelemen pápa 1595-ben megerősített és Pozsonyban felszentelték.

Mialatt Pálffy Miklós visszafoglalta Nógrád várát és Vácot, ő Erdélyben Bocskai Istvánnál járt követségben. 1597-ben kamarai elnökké nevezték ki, majd 1598-ban Istvánffy Miklós és Nádasdy Ferenc mellett ismét Erdélyben járt követségben. 1598-tól egri püspök lett. Bocskaival szemben hű maradt a királyhoz, ezért 1605-ben a korponai és 1606-ban a kassai országgyűlésen mint hazaárulót száműzetésre ítélték. A király 1607-ben nyitrai püspökké, majd kalocsai érsekké nevezte ki. Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja is volt. 1602-1605 között az esztergomi főegyházmegye apostoli adminisztrátora. A bécsi jezsuita templomban temették el.

Források Magyar Katolikus Lexikon Mendlik 1864, 73, 99, 79. Gams 1873, 384, 368, 372. Kollányi 1900, 187. Szinnyei XIII, 1153. Eubel IV, 156, 260, 73, 356. Chobot II, 554. Schematismus Nitriensis 1914, 11. Schematismus Col. 1942, 17. Schematismus Agriensis 1975, 12. Sugár 1984, 287.

Kategória:1551-ben született személyek Kategória:1608-ban elhunyt személyek Kategória:Szárazpatakiak (Szlovákia) Kategória:Nyitrai püspökök Kategória:Nyitra vármegye főispánjai Kategória:17. századi püspökök