Gašper Marguč (Celje, 1990. augusztus 20. –) szlovén válogatott kézilabdázó,jobbszélső, jelenleg a RK Celje játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Gašper Marguč szülővárosában, Celjében kezdett kézilabdázni a legsikeresebb szlovéniai csapatban. A felnőtt csapatban 2009 óta játszott rendszeresen. Az ott töltött öt szezon alatt nyert szlovén bajnokságot és kupát is, valamint a nemzetközi kupákban is szerepelhetett. Emellett tagja volt a korosztályos szlovén válogatottnak is, a junior válogatottal 2010-ben az Európa-bajnokságon bronzérmes lett, és Kentin Mahéval holtversenyben ő lett a torna gólkirálya is. A Bajnokok ligájában is rendkívül gólerősen játszott, ennek köszönhetően Európa nagyobb csapatai is felfigyeltek rá, és 2014-ben az MVM Veszprém KC játékosa lett. A magyar topcsapattal nemzeti bajnoki címet és kupagyőzelmet is aratott, valamint kétszer jutott be a Bajnokok ligája döntőjébe, a 2015–2016-os szezonban a sorozat legjobb jobbszélsőjének is megválasztották.
Marguč tizenkét éven át volt a Veszprém játékosa, nyolc bajnoki címet, kilenc kupagyőzelmet, és négy SEHA-liga-győzelmet ünnepelhetett a bakonyi csapattal. Mikor távozott a klubtól, Veszprém városa Pro Meritis érdeméremmel tüntették ki.
2026 nyarán visszatért a Celjéhez.handball-world.news: Rückkehr nach einem Jahrzehnt: Marguc zurück in Celje, 2025. december 7.
A válogatottban A felnőtt válogatottban első világversenye a 2013-as világbajnokság volt, amelyen a negyedik helyet szerezte meg. Érmet a 2017-es világbajnokságon tudott nyerni, amikor a bronzmérkőzésen Marguč 4 góljának is köszönhetően egy emlékezetes mérkőzésen nagy hátrányból fordítva a szlovén válogatott legyőzte Horvátország csapatát.
Marguč 134 alkalommal lépett pályára a szlovén válogatottban, és 459 gólt szerzett.www.rokometna-zveza.si Večna lestvica nastopov za reprezentanco 2024. július 28.
Sikerei, díjai SEHA-liga győztes: 2015, 2016, 2020, 2021 Szlovén bajnokság győztese: 2010 Szlovén kupagyőztes: 2010, 2012, 2013, 2014 Magyar bajnokság győztese: 2015, 2016, 2017, 2019, 2023, 2024, 2025, 2026 Magyar kupagyőztes: 2015, 2016, 2017, 2018, 2021, 2022, 2023, 2024, 2026 Világbajnokság bronzérmese: 2017 Bajnokok Ligája legjobb jobbszélsője: 2016 SEHA-liga legjobb jobbszélsője: 2020
Jegyzetek
További információk
Kategória:Szlovén kézilabdázók Kategória:Élő személyek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:A Veszprém KSE kézilabdázói Kategória:Magyar bajnok kézilabdázók