A budapesti elővárosi vonatok a főváros környéki vasútvonalakon a MÁV Személyszállítási Zrt. kizárólagos üzemeltetésében közlekednek. Működési elvében az európai nagyvárosok korszerű Light rail és S-Bahn hálózataihoz hasonló.
Története
2013-ban a német és osztrák elővárosi vasutak mintájára újjászervezett és azóta is folyamatosan bővülő főváros környéki elővárosi vasúti hálózat óriási forgalmat bonyolít le és nem csak a főváros, hanem a vonalak mentén található más nagyvárosok, mint például Székesfehérvár és Győr felé ingázók is rendkívül nagy számban veszik igénybe ezt a szolgáltatást. A 2013 augusztusában a Székesfehérvárról induló és az addig a Déli helyett kísérleti jelleggel Kelenföldön keresztül Kőbánya-Kispestre érkező első próbajárat óta a hálózat jelentősen bővült és kivétel nélkül összehangolt ütemes menetrendet kapott.
Fejlesztések A 2020-ban megalakult Budapest Fejlesztési Központ egyik nagyszabású projektjének eltökélt célja hosszú távon az agglomerációs településekről a fővárosba jelenleg autóval bejárók átcsábítása az egységes koncepció alapján korszerűsített vasúti hálózatra a fővárosi közutak túlterheltségének csökkentése érdekében. A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia megvalósításának első lépése az Összekötő vasúti híd rekonstrukciója és bővítése volt.Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia - Vitézy Dávid Youtube csatornája, 2021.02.04.
Vonalak Jelenleg 36, egységes koncepció mentén elnevezett viszonylaton üzemel. A szerelvények Budapest agglomerációjában 14 vonalon közlekednek, ebből három vonal a budapesti helyiérdekű vasút része, de tervek vannak a HÉV-vonalak elővárosi vasúttá alakítására, mely a csepeli HÉV-et is érintené.
Számozási rendszer A HÉV-vonalak jelzése egy H betűből, illetve egy számból áll. Az 5-ös Szentendre, a 6-os Ráckeve, a 8-as Gödöllő, a 9-es pedig Csömör felé közlekedik. A 7-es HÉV nem lépi át Budapest közigazgatási határát. A számozást 2011-ben vezette be a BKV, az akkor már épülő M4-es metróvonal számozásától folytatólagosan.
2013. december 15-étől kísérleti jelleggel viszonylatszámokat kaptak a Déli pályaudvarról induló elővárosi vonatok, 2014. december 14-étől pedig az összes elővárosi vonat viszonylatszámot kapott a könnyebb tájékozódás miatt. A mindenhol megálló vonatok S (személyvonat), a kevesebb megállóhelyen megálló személyvonatok a G (gyorsított személy), a csak egy bizonyos zónában megálló vonatok pedig a Z (zónázó) betűt kapták. Az új viszonylatszámoknál minden vonat kétjegyű számot kap, így az egyjegyű fővonal száma egy 0-val egészül ki (például S1 helyett S10). A kétjegyű fővonal száma változatlan maradt és bekerült a megállási rendet jelző betű mögé (például: S70, S71, S80). A háromjegyű vonalszámoknál a kettővel osztott értékeket használják (például: S100 helyett S50, vagy S120 helyett S60). Három esetben az utolsó két számjegy értékének a fele lett a viszonylatszám (S140 helyett S20, S142 helyett S21 és S150 helyett S25). A számozások kialakítása alatt az éppen pályarekonstrukciós munkálatok zajlottak, így csak ezek befejezése után kaptak számot a vonalon közlekedő vonatok. Az eredeti tervek szerint a 20-as jelzést kapta volna az 1-es vonali S10-es mintájára, de az végül a Szeged felé közlekedő napi egy személyvonat száma lett, így a 72-est kapta, amiben a 7-es a Rákosrendezőig azonos útvonalon közlekedő váci/szobi és vácrátóti járatokra utal, a 2-es pedig a vonal számára. A kiegészítő vonatok első számjegye a fővonalra utal (például: S34, S35, S36, G43, S51). Az elővárosi vonatok folytatásai háromjegyű számot kapnak, amely visszautal az elővárosi vonat számozására. Például a Lajosmizséig közlekedő S21-es vonat folytatása, a Lajosmizse és Kecskemét között közlekedő vonat az S210-es jelzést kapta. Kivétel a összekötő S12-es vonat, mely az S10-es mellékága, és szintén kétjegyű. Érdekes a G43-as viszonylat, amely részben a , részben pedig a on közlekedik, az Érd felső utáni elágazásnál az érdi összekötő vágányon megy át a 30a-ra, erre utal a viszonylatjelölésben a 43-as szám.
Járatok A HÉV-vonalak esetén megadott követési idők a Budapest közigazgatási határát átlépő vonatokra érvényesek. A városhatárig további szerelvények közlekednek, lényegesen gyakoribb követéssel. Vonal Útvonal Hossz(km) Állomások Üzemidő Követési idő/járatszám csúcsidőbencsúcsidőn kívülhétvégén - Budapest-Déli – Kelenföld – Biatorbágy – Bicske – Tatabánya – Komárom – Győr 131 24 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Déli – Kelenföld – Biatorbágy – Bicske – Tatabánya – Oroszlány 79 16 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc (Budapest-Keleti –) Kelenföld – Bicske (– Tatabánya – Komárom – Győr) 140 14 egész héten napi 5 párnapi 2 pár napi 2 pár Budapest-Nyugati – Kőbánya-Kispest – Ócsa – Dabas – Lajosmizse 73 19 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Déli – Kelenföld – Érd alsó – Martonvásár – Gárdony – Székesfehérvár (– Siófok) 67 18 egész héten napi 4 pár napi 4 pár Budapest-Déli – Kelenföld – Érd alsó – Velence – Gárdony – Székesfehérvár67 7 időszakos – – napi 2 pár Budapest-Déli – Kelenföld – Érd alsó – Martonvásár (– Gárdony – Székesfehérvár) 67 14 egész héten 30 perc30 perc 60 perc Budapest-Déli – Kelenföld – Érd alsó – Gárdony – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Keszthely 190 51 időszakos napi 2 pár napi 2 pár Budapest-Déli – Kelenföld – Érd alsó – Gárdony – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa 221 55 időszakos napi 1 pár napi 1 pár Budapest-Kelenföld – Érd alsó – Tárnok – Martonvásár 29 8 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Déli – Kelenföld – Érd felső – Százhalombatta (– Pusztaszabolcs – Dombóvár) 53 15 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Dombóvár → Sárbogárd → Pusztaszabolcs → Érd alsó → Kelenföld → Budapest-Déli53 15 munkanapokon napi 3 napi 3 - Budapest-Déli – Kelenföld – Érd felső – Százhalombatta – Pusztaszabolcs – Dunaújváros80 15 egész héten napi 2-3 pár napi 2-3 pár napi 2-3 pár Kőbánya-Kispest – Kelenföld – Érd felső – Százhalombatta – Pusztaszabolcs – Dunaújváros89 11 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc - Kőbánya-Kispest – Kelenföld – Érd felső – Martonvásár – Gárdony – Székesfehérvár94 15 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Déli – Kelenföld – Érd felső – Tárnok – Gárdony – Székesfehérvár67 18 egész héten napi 2-5 pár napi 2-5 pár Budapest-Nyugati – Kőbánya-Kispest – Ferihegy – Monor (– Cegléd – Szolnok) 100 21 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Szolnok → Cegléd → Monor → Kőbánya-Kispest → Budapest-Nyugati 100 9 munkanapokon napi 2 – Budapest-Nyugati – Kőbánya-Kispest – Ferihegy – Monor – Cegléd (– Szolnok) 100 15 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Keleti – Rákos – Sülysáp (– Újszász – Szolnok) 100 24 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Budapest-Keleti – Rákos – Sülysáp – Nagykáta – Szolnok 100 17 munkanapokon 30 perc 60 perc napi 4 pár Budapest-Keleti – Rákos – Sülysáp – Újszász – Szolnok 100 15 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Nyugati – Dunakeszi – Felsőgöd – Vác (– Szob) 64 20 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Budapest-Nyugati – Dunakeszi – Felsőgöd – Vác – Szob 64 14 munkanapokon 60 perc – napi 2 pár Budapest-Nyugati – Vác – Szob 64 10 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Nyugati – Veresegyház – Vácrátót – Vác 49 22 egész héten 60 perc 60 perc 60 perc Budapest-Nyugati – Veresegyház – Vácrátót – Vác 49 16 munkanapokon 60 perc – – Budapest-Nyugati – Solymár – Pilisvörösvár – Dorog – Esztergom 53 24 egész héten napi 5 pár napi 5 pár napi 6 pár Budapest-Nyugati – Solymár – Pilisvörösvár – Dorog – Esztergom 53 14/15 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Rákos – Újpalota – Újpest – Óbuda – Pilisvörösvár24 11 egész héten 30 perc 30 perc 60 perc Budapest-Keleti – Rákos – Gödöllő (– Aszód – Hatvan – Füzesabony) 67 17 egész héten 30 perc 30 perc 30 perc Isaszeg → Budapest-Keleti 30 6 munkanapokon napi 3 – Összesen 3174 km 333 db
( ) = ezen a szakaszon nem jár minden vonat → = a nyíllal jelölt állomásnevek arra utalnak, hogy azon a viszonylaton a járatok csak egy irányba közlekednek
Jegyzetek
További információk A MÁV csoport honlapja Legát Tibor: Hévkönyv; MÁV-HÉV Zrt., Bp., 2017 Kertész Z. István: Az elővárosi vasút. A budapesti HÉV története; Kornétás, Bp., 2017
Lásd még Budapest vasútállomásai Körvasút Budapesti helyiérdekű vasút Budapesti fogaskerekű vasút Budapesti iparvágányok listája Magyarországi vasútvonalak listája
Elővárosi