A Your Pretty Face is Going to Hell 2011-ben bemutatott amerikai élőszereplős vígjátéksorozat. A műsor alkotói Casper Kelly és Dave Willis, a történet főhőse pedig egy kisördög, aki a pokolban dolgozik és próbál feljebb jutni a ranglétrán. A karakterek hangjait többek közt Henry Zebrowski, Craig Rowin, Matt Servitto és Dana Snyder adja.
A sorozat az Amerikai Egyesült Államokban 2011. január 20-án mutatkozott be a bevezető részével, majd az első évadot 2013. április 18-tól kezdte adni az Adult Swim. Magyarországon egyelőre nem került bemutatásra.
Cselekmény A sorozat főszereplője egy Gary nevű ördög, aki a pokolban dolgozik gyakornoka, Claude mellett. Azonban Gary nem elégedett a jelenlegi pozicíójával, ezért azon ügyködik, hogy feljebb másszon az alvilági ranglétrán. Hogy behódoljon főnökének, aki a Sátánként hivatkozik magára - mint később kiderül, valójában egy Darran Farley nevű démon -, Gary igyekszik minél több ember lelkét begyűjteni. Azonban mivel lusta, buta és túlságosan is kedves, így ezen próbálkozásai rendszerint kudarcba fulladnak.
Szereplők SzereplőSzinkronhangGary BundaHenry ZebrowskiClaude VernonCraig Rowin"Satan", a.k.a. Darren FarleyMatt ServittoLucas Dana SnyderTroy ErsatzBenjiDan TriandiflouEddieEddie PepitoneDemon William"William Tokarsky
Epizódok
ÉvadEpizódokEredeti sugárzás Évadpremier Évadfinálé Bevezető rész 2011. január 20. 1 6 2013. április 18. 2013. május 23. 2 12 2015. július 12. 2015. október 11. 3 12 2016. október 23. 2017. május 7. 4 12 2019. május 4. 2019. június 14.
Források
- IMDb adatlap - Rotten Tomatoes adatlap Kategória:2013-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Az Adult Swim saját gyártású műsorai