bélyegkép|jobbra|Szlovákia 2021-es etnikai szemléltető térképe Szlovákiai kisebbségek alatt a mai Szlovákia területén élő nemzeti kisebbségeket értjük.A vallási és egyéb kisebbségi csoportokat itt nem tárgyaljuk. Legnagyobb számban a 2011-es népszámlálás alapján 458 467-en vallották magukat magyarnak (8,5%). Utánuk következtek a cigányok 105 738 (2,0%), ruszinok 33 482 (0,6%), csehek 30 367 (0,6%), ukránok 7430 (0,1%), németek 4690 (0,1%), morvák 3286 (0,1%), lengyelek 3084 (0,1%), oroszok 1997, bolgárok 1051, horvátok 1022, szerbek 698, zsidók 631 és egyéb nemzetiségűek 9825 (1,3%) fővel. Megjegyzendő hogy 382 493 személy nemzetiségét (7%) nem sikerült megállapítani.Prezentácia prvých výsledkov - Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 2011
Történelem
Szlovákia mai területének csehek általi megszállásáig 1918 telén az államalkotó nemzet a Magyar Királyságban a magyar volt. A közigazgatás és az iskolarendszer is elsősorban a magyar nemzeti érdekeket szolgálta ki. De jure a Trianoni békeszerződéstől beszélhetünk csehszlovákiai kisebbségekről. A kisebbségi csoportok, önhibájukon kívül minden történelmi fordulópont esetén ki voltak téve a hatalom és a többség vegzálásának, a létjogosultság és hűség megkérdőjelezésétől a bebörtönzésen át (túszokként vagy vádlottként) a fizikai megsemmisítésig. Már a csehszlovák államfordulat során érezhető volt e hátrány az egyének számára, elsősorban túszszedések, politikai bebörtönzések és kiutasítások formájában. Az ezt követő időszakban elsősorban gazdasági hátrányban részesültek, rosszabb esetben megfosztották őket vagy megtagadták tőlük az állampolgárságot.
Az első bécsi döntés után a szlovák–magyar viszony mélypontra került.1938-ban a helyzet elmérgesedése ellen több politikai akarat és empátia kellett volna (S. Deborah Cornelius 2015: Maďarsko v druhej svetovej vojne. Bratislava, 107) mindkét részről, ami azonban nem volt meg kellő mértékben egyik félnél sem, és ez végül a tárgyalások elakadását is eredményezte. A reciprocitás elve, egymás kisebbségeivel való zsarolás sem segített a helyzeten (Martin Hetényi 2008: Slovensko-maďarské pomedzie v rokoch 1938-1945. Nitra, 27-28; Simon Attila 2014: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945. Budapest, 32-33). A szlovák-magyar viszony drasztikus romlására további bírósági iratanyagok is rávilágítanak, s a nem éppen elszigetelt negatív eseteket a nagypolitika is figyelemmel kísérte. Például Nyitrán 1939. április és május folyamán diákok bántalmaztak magyarokat, mire a helyi rendőrség intézkedett, hogy a későbbiekben ez ne fordulhasson elő (Sallai Gergely 2002: Az első bécsi döntés megítélése a szlovák és a magyar történeti irodalomban. In: Pásztor Cecília (szerk.): „…Ahol a határ elválaszt” - Trianon és következményei a Kárpát-medencében. Balassagyarmat–Várpalota, 142. jegyzet). Később az első szlovák államban is éltek kisebbségi csoportok, melyek jogai a németeket kivéve sok esetben erősen sérültek. A második világháború okozta az itt élő nemzetek számára a legnagyobb megrázkódtatást, mind emberveszteségben mind a szomszédi kapcsolatokban. A második világháború alatt a zsidókat gettókba összpontosították, majd koncentrációs táborokba deportálták a Harmadik Birodalomba. A háború után a németeket és a magyarokat a kassai kormányprogram kollektíve háborús bűnösöknek mondta ki és megtorlások, illetve egyéb visszaélések áldozataivá váltak. A németek többségét kitelepítették Németországba, a magyarságot a Szudétavidékre deportálták, illetve lakosságcserére kényszerítették.
Szlovákiai magyarok
thumb|250px|A mai Szlovákia akkor még Magyarországhoz tartozó területének nemzetiségi térképe 1880-ban. thumb|250px|A magyar lakosság Szlovákiában A magyarság részaránya a dualizmus korában (1880–1910-es népszámlálások alapján a mai Szlovákia területére vonatkoztatva) folyamatosan növekedett, ami elsősorban a természetes szaporulatnak, a természetes asszimilációnak és a kor magyarosító törekvéseinek, részben pedig a kivándorlásnak köszönhető. Az egykori népszámlálások hatalmi vagy helyi torzításainak mértéke nem állapítható meg pontosan.
A csehszlovák államfordulatot követően az új állami keretek között magyarság számának csökkenése a statisztikai hibaforrásoktól eltekintve, kb. 105 ezer főre tehető, akik főként az értelmiség és a hivatalnoki középosztályból kerültek ki, mivel elvesztették megélhetésüket. További 16 ezer személytől megtagadták a csehszlovák állampolgárságot. A népszámlálási adatok szerint további 76 ezer fővel csökkent a magyarság létszáma 1921-1930 között.Az elnyomott kisebbségből legyen társnemzet. Magyarok Csehszlovákiában / Szlovákiában 1918-1992. Együttélés Politikai Mozgalom, 5; Gogolák Lajos szerint 57 ezer fővel (1935 Csehszlovákia. Budapest, 69-70); A trianoni Magyarországon kb. 350 ezer regisztrált menekült volt, melynek 2/3-a érkezett 1919-1920-ban. 30%-uk, tehát több mint 105 ezer ember Csehszlovákia területéről érkezett. A menekültek magyarországi viszonyaira lásd: Csóti Csaba 2010: Vagonlakók, barakklakók, menekültek. Rubicon 2010/4-5; Dékány István 2018: Trianoni árvák. Vö. 2011 Magyar Néprajz I.1
A szlovenszkói magyarság száma ugyan az asszimiláció, a zsidóság külön nemzeti kategóriába sorolása és a népszámlálások során tapasztalható csalások hatására az adatok szerint csökkent, kisebbségi jogaikat tekintve azonban kis mértékben ugyan, de folyamatosan javult a helyzetük, főként a már meglévő törvényi keretek érvényesítésének hatására. A cezúrát a Szlovákiában maradt magyarok számára az első bécsi döntés, ill. a szovjet front áthaladása utáni újbóli csehszlovák hatalomátvétel jelentette. A Szlovákiában maradt magyarok politikai képviseletét egyedüliként Esterházy János látta el a parlamentben, s a párt kisebbségi demokratikus szemléletet képviselt, minek hatására szlovákok és németek is támogatták azt. A Szlovák nemzeti felkelésben többek között magyarok is részt vettek, mind a hadseregben (például Szütsy Lóránt), mind a partizánok között. A Petőfi Brigád vezetője Fábry József volt.
A magyarság száma (Cseh)Szlovákiában hivatalos abszolút értékben 1980-as évek végétől folyamatosan csökken, míg százalékarányban az 1960-as évektől. Ez elsősorban azzal áll összefüggésben hogy a magyarság, mint kisebbség természetes szaporulata az országban mindmáig alacsonyabb mértékű mint a szlovákoké. Másodsorban a csökkenés oka a generációs nyelv- és nemzetváltás, illetve az elvándorlás nyugatra és Magyarországra. A magyar cigányság magatartása a népszámlálások során is meghatározó lehet az eredmények tekintetében.
1991-ben 567 296-an, 2001-ben 520 528-an vallották magukat magyarnak. A 2011-es népszámlálás során 458 467 személy (közel 62 ezerrel kevesebben, mint 2001-ben) vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 8,5%-át jelenti. A magyart anyanyelvként használók száma azonban ennél némileg magasabb. A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. Az első Csehszlovák köztársaságtól eltérően, amikor Pozsonytól Ágcsernyőig folyamatos és meglehetősen homogén településterületet alkotott, ma három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénebb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipolymente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra-vidéki magyarság.
Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc kerületéből négyben haladják meg a 10%-ot. A Nyitrai kerületben a lakosság 27,6%-át, a Nagyszombati kerületben a 23,7%-át, a Besztercebányai kerületben 11,7%-át, míg a Kassai kerületben 11,2%-át teszik ki. Jelentősebb számú magyar még a Pozsonyi kerületben él (4,6%), a többi kerületben azonban elhanyagolható a magyarok számaránya.
Szlovákiában összesen 523 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 435 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.
2021-re a tíz évvel korábbi adatokhoz képest egy városi rangú településen (Somorja) csökkent a magyarság számaránya 50% alá, így már csak 12 városban van magyar többség (Naszvad csak 2020-tól lett város). A "legmagyarabb" város továbbra is Bős. Füleken, Nagymegyeren, Párkányban és Tornalján javult a százalékos arány, abszolút értékben azonban csak Füleken javult a magyarság helyzete (a 2. helyen megjelölt nemzeti kötődést nem számolva).https://www.scitanie.sk/en/population/basic-results/structure-of-population-by-ethnicity/SR/SK0/OB
Szlovákiai cigányság
bélyegkép|jobbra|Atlas rómskych komunít (2019) A cigányok megjelenésére a Magyar Királyságban a 15. századtól vannak hiteles adataink, előbb Erdélyben (Havasalföldhöz tartozó területen, talán már a 14. század végén), majd a török előretörésének köszönhetően szerb területek felől.Nagy 2004, 5-7 A szórványos adatok ellenére, 1422-ben Itáliába, sőt már az 1410-es évek végén és az 1430-as évek végén német területekre is eljuthattak egyes csoportjaik.Nagy 2004, 3-5 Az északi területekről legelőbb 1495-ben Bártfa közelében említenek egy Vasko nevű cigányt egy rablócsapatban, míg csoportosan 1534-ben jelennek meg a forrásokban Lőcsén, amikor gyújtogatással vádolják őket.Nagy 2004, 9 A történeti kutatásokban megjelenő legismertebb Luxemburgi Zsigmondhoz köthető állítólagos menlevél, amit nyugat-európai források említenek vélhetően nem létezett, vagy hamisítvány volt.
A cigányság nyelvészeti, néprajzi és társadalmi kutatása viszonylag későn kezdődött el, ennek ellenére már a 18. század végén jelentek meg szórványos munkák a későbbi Szlovákia területén, melyek egyes részkérdesekkel foglalkoztak (például Augustini (ab Hortis) Sámueltől, Enessey Györgytől Komáromban, vagy később Habsburg–Lotaringiai József Károly főhercegtől KistapolcsánybanRoman Holec - Alexandra Lukáčová 2023: Európsky rod v slovenskom svete - Rod Friesenhof a Oldenburg 1789-1945. p. 140).
bélyegkép|jobbra|Cigány muzsikusok az első bécsi döntést követően Érsekújvár pályaudvarán A muzsikus cigányok a magyar népzenei hagyományok részét képezik, nélkülük a magyar zenei kultúra szinte elképzelhetetlen lett volna. A városokban és a vidéki falvakban is elterjedtek voltak a cigány zenekarok. Érsekújvárott a pályaudvaron a Rákóczi-indulóval köszöntötték a beérkező és távozó vonatokat. A csehszlovák államfordulatot követően a csehszlovákiai hatóságok be is tiltották a magyar cigányzenét.watson.sk; nzalbum.sk Marginalizált és mellőzött állapotuk a hivatalos statisztikákban is tükröződik, miszerint egész Csehszlovákiában, nagyrészt Szlovenszkó területén egész Ungvárig, csupán 8 és fél ezer cigányt mutattak ki az első világháborút követően. A hivatalos kimutatásokban azonban már ekkor sem jelentek meg teljes számban, így számuk jóval alábecsült volt ekkor is.Boháč 1926, 161 nn Csak a Csallóközben a két világháború között a vándorló cigányok számát 2-2,5 ezerre becsülték.Rablóvilág Csallóközben. Komáromi Lapok 52/77, 7 (1931. június 27.)