jobbra|bélyegkép|263px|René Lalique:Rene Lalique - A Giant Among Giants Bross női fejjel
A nemzetközileg általánosan használt Art Nouveau magyarul: „Új Művészet”. A kifejezés tartalmában a 19–20. századforduló idején feltűnt, meghatározott tartalommal és megjelenéssel rendelkező szellemi irányzatot nevesíti.Akad. K. 1961: Művészettörténeti ABC p.:38. Az általános magyar szóhasználatban e fogalomra – pontatlanul – annak egy területileg és tartalmában körülhatárolt részének elnevezését, a szecesszióta szakkifejezés és tartalmának részletezésére a későbbiekben visszatérve: az irányzat nagyvonalúan az Osztrák–Magyar Monarchia területi és kulturális térségére jellemző használják. Amennyiben csak felszínesen is figyelmet fordítunk az Új Művészet (Art Noveau) és változatainak (szecesszió stb.) jellegzetességeire, kitűnik, hogy "tulajdonképpen nem csupán egy művészeti törekvés, hanem egy új kulturális stádium; az ipari forradalom társadalmának intellektuális tükröződése fogalmával van dolgunk".Sembach>
Társadalmi környezet, előzmények
„...Az új művészet ambivalenciája, többarcúsága és változékonysága (amit eltérő nevei is mutatnak) nem szeszélyből fakad, hanem a stílust életre hívó (társadalmi) helyzetből. Egyszerűen fogalmazva, ez az ambivalencia a művészet és a technikai fejlődés disszonanciájának a következménye, amely a 19. század során egyre nyilvánvalóbbá vált, és egyre égetőbben igényelt valamilyen szellemi-társadalmi kifejezést és megoldást. Erre 1900 körül érkezett el a pillanat. A feszültség az alkotó energia nagy hatású és kiterjedésű robbanásához vezetett.”(K. J. S.)a többször felmerülő idézett: Klaus Jürgen Sembach: Szecesszió kötete
A 19. századvég a technikai forradalom kiteljesedésének megjelenítésének időszaka, amely a gépi tömegtermelést, a kézművesség hanyatlását, a társadalom széleskörűen: szegények és szűk körűen: gazdagok rétegeire bomlását, a gép (technika) nimbuszát és a humán kultúra háttérbe szorulását eredményezte. A kialakult társadalmi (gazdasági, politikai, kulturális) feszültségek feloldására számtalan mozgalom aktivizálódott.
John Ruskin (1819–1900) már a 19. század közepén meghirdette a visszatérést a kézművességhez és egyfajta spiritualizmushoz, mint ami az ipari civilizáció sivárságának ellenszere. Az ő nyomdokain járó ír származású William Morris (1834–1896) olyan művészetről álmodott, amely mindenkié és mindenütt jelen van. Így született meg az „Arts and Crafts” (művészi kézművesség) mozgalom. A tradicionális formákba bújtatott gépi tömegtermékekkel szemben az esztétikai (művészi) értéket is hordozó kézműves eszközök, használati tárgyak termelését hirdette. Programjuk szerint e tárgyak értékét a használati cél (eszközfunkció), az előállítási mód (kézműves technika) és művészi hatás (megjelenési mód, esztétikum) együttes érvényesülése képezi. Annak ellenére, hogy a mozgalom kedvező társadalmi fogadtatásban részesült, s valóban értékes termékek jöttek létre, a mozgalom csakhamar kifulladt, (a kézműves termékek költséges előállításuk miatt a társadalom széles rétegei számára elérhetetlenek (de legalábbis a tömegcikkekkel szemben versenyképtelenek) lévén, végül is csupán a társadalmi elit „divattermékei”-vé lokalizálódtak.
Amit ma általában – és pontatlanul – szecessziónak nevezünk, a maga korában más-más helyen és más-más néven jelentkezett, és nem pontosan ugyanazt jelentette a különböző társadalmi, gazdasági helyzetű és igen eltérő nemzeti sajátságokkal rendelkező országokban, illetve régiókban.
Az Art Nouveau-t, vagyis az új művészetet „egyrészt az ipari civilizáció elleni fellépésnek tekinthetjük”, melynek esztétikája a szimbolizmus gondolatvilágában gyökerezik, „másrészt a természet formavilágához való közeledésnek”. Ezt a két indítékot Arthur Heygate Mackmurdo (1851–1942) tárta fel. Szerinte „a művészet nem törekedhet a természet utánzására, hanem olyan imaginatív alkotótevékenység, amely a természetben keresi szimbólumait; az akadémizmus és a historizáló eklektika mesterkéltségével szemben” és felszabadulást akar hozni az élet és az őszinteség nevében.
A mozgalom belső sokrétűségére jellemző, hogy míg Morris „mindenki művészetének” tulajdonképpeni társadalmi funkciójára alapoz, ugyanakkor az angol esztéticizmus fő teoretikusának, Walter Petersnek (1839–1894) elveit is befogadja, aki szerint „a művészet önmagáért van, nem feladata a társadalmi problémák tükrözése”. Charles Voysey (1857–1941) építész pedig szintén Morrisnak, az eklektika dagályossága elleni elve szerint, világos, eszköztelen stílusával szinte már a racionális építészet előfutárának tekinthető.
Az Angliában nagy jelentőségűvé vált esztéticizmus a kontinens országait és térségeit sem hagyta érintetlenül. Ez a hatás azonban csak vázát képezte a területenként – sokszor csak városokra koncentrált – építészeti-művészeti, iparművészeti, vagy művészetelméleti gyakorlatnak. Az Art Nouveau lényegéhez tartozó jellege – vagyis a művészeti ágak egymásba játszása – az irányzat európai pályafutása során kristályosodott ki és ezért nehéz a szecessziós építészetről, vagy iparművészetről, beszélni. Ezt példázza a magyarországi gödöllői művésztelep is, jelezve, hogy nem célszerű a technikák, vagy ágazatok szerinti hagyományos csoportosítás. Az Art Nouveau európai pályafutásának másik jellemzője, hogy határozottan regionális színezetű, az egyes nemzeti (például magyar), regionális (például orosz), – esetenként etnikai (például barcelonai) színezetet is magába szív. Ezért csupán általános keretként értelmezhetjük az Art Nouveau-nak egyes országok szerinti tárgyalását, hangsúlyozva, hogy a létrejött alkotások jellege (stílusa) területileg (etnikailag, stb.) mindenkor konkrét.
A fogalom lexikális meghatározása
A fogalomkör pontos tartalmi kodifikálása helyett annak művészeti stilisztikai jellemzőit domborítják ki. Az egyes területeken, országokban feltűnt, kialakult formai-esztétikai (esetenként szerkezeti vagy funkcionális) jellegzetességeit írják le, értelmezik. Ezért az új művészet különböző területi, etnikai, stb. körülmények közt kialakult elnevezéseit helytelen lenne csupán azonos tartalmú, más nyelvű szóazonosságnak tekinteni – Franciaországban: „Art Nouveau" vagy „style Guimard", Belgiumban ugyancsak „Art Nouveau", Angliában: „Art Nouveau" vagy „Modern Style", az Egyesült Államokban: ugyanígy „Art Nouveau" vagy „Modern Style" esetenként "Tiffany Style", Németországban: „Jugendstil", Ausztriában: „Sezession", Magyarországon: „Szecesszió", Olaszországban: „Stile Liberty", Barcelonában valamint Valenciában "Modernisme", Spanyolország többi részén: „Modernismo", Latin-Amerikában: úgyszintén „Modernismo".
Ennek a szócikknek éppen az a feladata, hogy ezeknek a kifejezéseknek a tartalmi (esetleg formai, vagy más) különbözőségét is elemezze. A huszadik század második felétől fellendült ilyen irányú nemzetközi művészettörténeti kutatások, biztató eredményei bár még nem teljes, de iránymutató lehetőséget adhatnak e célhoz. A viszonylag kis számú, és főleg korábbi berögződésekre alapozó hazai szakirodalom mellett egyre szaporodó és egyre könnyebben elérhetővé váló friss szellemű nemzetközi szakirodalom is biztató lehet.
lásd:
art nuoveau: [ár nuvo] (fr.: új művészet) a szecessziós stílus (Jugendstil) 1895–1910) francia elnevezése.Szerk.: Művészettörténeti ABC – Akadémiai Kiadó; Budapest, 1961. szecesszió (latin: kivonulás) : a művészettörténetben azoknak a művészcsoportoknak a mozgalma, amelyek kiválnak a már meglevő egyesülésekből, hogy saját művészi céljaikat kövessék. Ilyen volt a müncheni szecesszió (1892), a bécsi szecesszió (1897), berlini szecesszió (1899). szecessziós stílus: a historizáló stílusok (historizmus) ellenhatásaként kialakult képzőművészeti, iparművészeti, építészeti stílus, kb. 1890–1910 között. Általában a bécsi szecesszió stílusát nevezzük így, amely a német Jugendstíl legkifinomultabb változata. Ornamentikáját természeti formákból merítette; stilizált, dekoratív lendületes vonalvezetésű fő motívumai: vízi növények, állatok és hullámok. Kedvelt színei: lila, szürke, rózsaszín, májszín, olajzöld. (Lásd még: art nouveau, style1900.) Fő képviselői a festészetben Max Klinger (1857–1920), F. Hodler (1853–1917), Gustav Klimt (1862–1918), az iparművészetben Walter Crane (1845–1915) stb. jugend-stílus: a historizmus ellenhatásaként létrejött képzőművészeti irányzat (kb. 1896–1910) német elnevezése. A Münchenben megjelenő Jugend művészeti folyóiratról kapta a nevét. Célja egy új, növényi elemeket stilizáló lineáris kompozíciójú díszítési rendszer alkotása volt, minden régi elem elvetésével. Az irányzat annak idején erősen befolyásolta az iparművészetet, a használati grafikát, a női divatot, a bútorstílust, sőt helyenként az építészeti dekorációt és a festészetet is; a szobrászatban csak igen kis mértékben jelentkezett. Ausztriában és Magyarországon szecessziós stílusnak, * Franciaországban art nuoveau-nak nevezték.
Az Új Művészet nemzeti (térségi) kibontakozása és jellemzői
A megfogalmazás elemzése szűk látókörű lenne, ha csupán a művészetről és a jobb életkörülményekről alkotott elgondolások együttesének látnánk. Egyébként is: nem tartott sokáig. Legkiemelkedőbb művelői – amennyiben sikerült túlélniük az első világháborút – az újabb irányzatok elindítóivá, művelőivé váltak. Az Art Nouveau-nak, mint tünékeny jelenségnek, több központja volt.Sembach A steril, aprólékos művészetelemzéstől eltérően, topográfiailag vizsgálva látható, hogy az új kezdeményezések nem annyira a nagyvárosokban jelentkeztek, mint inkább az akkor jelentéktelenebbnek számító helyeken. Például Glasgowban, a franciaországi Nancyban, a németországi Darmstadtban vagy Weimarban, Münchenben, a Párizs árnyékzónájában levő Brüsszelben, a spanyol/baszk Barcelonában és Helsinkiben, vagy a kiegyezéskori Magyarország vidéki városaiban. Emellett tény, hogy sok minden történt a fővárosokban: Párizsban, Bécsben, s Berlin is kivette a részét, ám London jóformán alig, Madrid pedig egyáltalán nem.
A távoli Amerikában (szóhasználat: Art Nouveau) Furcsa módon – több minden történt Chicagóban, mint New Yorkban, ahol pedig kedvezőbbek voltak a feltételek. A vidék tehát nemcsak részt vállalt az új mozgalom felkarolásában, hanem neki jutott a döntő szerep. A vidéki városok – voltaképpen helyzetüket kihasználva – befogadóivá váltak ennek az egyébként olyan „emelkedett stílus”-nak. Pedig az Art Nouveau, mely a szociális reformok iránti érzékenysége ellenére, inkább a nagyvárosi, kifinomultabb ízlésvilágú és kellően vagyonos polgárokra számíthatott valójában.
Anglia (szóhasználat: Art Nouveau)
A szigetországban az eszéticizmusból szinte észrevétlenül alakult ki az új irányzat (szecesszió). Nagy egyénisége a skót származású Charles Rennie Mackintosh (1868–1928), aki zömében Glasgowban tevékenykedett. Fő jellemzője az anyag és a különböző technológiák tisztelete és az a felfogása, hogy az építészet feladata a terek létesítése. Ez az Arts and Crafrts elveiből és abból származik amit a kézműves érez a természetes anyagok és azok megmunkálási folyamata iránt. Szinte vallásos áhitatot érez a kő iránt. Glasgow: A kilencvenes években a "glasgowi négyek" vezéralakja Mackintosh, s ide tartozik leendő felesége, Margaret Macdonald eteik, de a kontinensen 1900-ban (Bécsben, Torinóban és Moszkvában) rendezett kiállításaik nagy sikert arattak. Mackintosh főműve, az 1897-ben épített School of Art, melyen teljes pompájukban érvénesülnek a nagy sima falfelületek. Figyelemre méltó az a nagy gondosság, amivel a fát, a vasat és az üveget kezeli. Térfelfogásának érvényesülése az intézmény könyvtárán ismerhető fel. Feltehető, hogy ő volt az első építész, aki elválasztotta a homlokzatot a belső szerkezettől. Kiemelkedő alkotók: Charles Rennie Mackintosh, Margaret Macdonald Mackintosh, Frances Macdonalds (..), Herbert MacNair(..), Henry Hobson Richardson, Arthur Heygate Mackmurdo, Richard Norman Show Jelentős alkotások: School of Art (1897.C.R.M.) >>>>
Franciaország (szóhasználat: Art Nouveau)