262px|bélyegkép|jobbra|Magyarok a világtalálkozón A 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT 2016, angolul ) a katolikus egyház által szervezett nemzetközi esemény, amelyre az egész világból érkeznek a fiatalok. A rendezvény középpontjában a Ferenc pápával való találkozás áll. A rendezvényt 2016. július 26. és 31. között tartják Krakkóban, ez a harmadik világtalálkozó Közép-Európában és a második Lengyelországban.

Az Ifjúsági Világtalálkozó az irgalmasság rendkívüli szentévének kiemelt eseménye. Fő témája: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.”

Előzmények A 2013-as riói világtalálkozó zárómiséjének végén jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő IVT helyszíne Krakkó lesz.

Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek szerint a 2016-os világtalálkozónak különös jelentőséget ad, hogy egyben tiszteletadás szent II. János Pál pápa, az ifjúsági világtalálkozók alapítója előtt, akinek Krakkó volt az otthona. Mivel a 2014-ben szentté avatott pápa rendkívül népszerű Lengyelországban, a találkozó bejelentését nagy lelkesedés fogadta és az összes lengyel egyházmegye támogatja az eseményt.

Résztvevők A szervezők közel két és fél millió résztvevőre számítanak a záró szentmisén. A magyar szervezők szerint több mint négyezer, a határon túliakkal együtt kb. ötezer magyar, 18 és 35 év közötti fiatal részvétele várható.

Központi programok

Július 26. – Nyitó szentmise Július 27–29. – Püspöki katekézisek, ifjúsági fesztivál, hivatások expója Július 28. – A Szentatya fogadása Július 29. – Keresztút Július 30. – Zarándoklat, majd virrasztás a Szentatyával Július 31. – Záró szentmise

A világtalálkozó nyitó szentmiséjén a terrorizmus áldozataiért, köztük az aznap vértanúhalált szenvedett Jacques Hamel francia atyáért imádkoztak a résztvevők.

A világtalálkozó végén Ferenc pápa bejelentette, hogy a következő IVT-t 2019-ben Panamában tartják.

Kapcsolódó szócikkek Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó

Jegyzetek

Források A 2016-os krakkói Ifjúsági Világtalálkozó hivatalos magyarországi honlapja Official World Youth Day site

Kategória:2016 egyházi eseményei Kategória:Katolikus rendezvények Kategória:Krakkó Kategória:Keresztény ifjúsági események