Az 1031-es jelzésű autóbuszvonal Budapest és Ózd között húzódó országos vonal, amelyet a Volánbusz Zrt. üzemeltet Bátonyterenye érintésével.
Útvonala A budapesti Stadion autóbusz-pályaudvarról indul. A Hungária körúton északnyugati irányban indul el az M3-as bevezető felé, melyet 4 kilométeren belül el is ér. A fővárosban még a Szerencs utcában áll meg, mint ahogy az összes többi távolsági és országos autóbuszjárat amely a Stadiontól indul. A már Heves megyei Hatvan közelében kanyarodik rá a 21-es főútra, útja nagy részét ezen tölti. Ellentétes irányból Lőrinci, Jobbágyi, Pásztó és Mátraszőlős települések közelében néhány indítás megáll. 90 kilométer után az első község Mátraverebély. A vele szomszédos Bátonyterenye a célja, annak is Nagybátony városrésze, délkeleti részén szeli át azt. Bőven Nógrád megyében következőnek Nemtit szolgálja ki, aztán Nádújfalut, majd Ivádnak csak bejárati útjánál létesítenek összeköttetést a fordák. A mindössze 2000 lelkes Pétervására határában a különleges tájakon fekvő 3 összenőtt falu, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz és Szentdomonkos fekszik. 2022 végétől várhatóan 2025 nyaráig a bekölcei elágazás és a Szentdomonkos, Típászó közötti szakasza le van zárva, a buszok Szúcs ➝ Egercsehi ➝ Bekölce felé kerülnek. A Bükk északi nagyobb vonulatán túl a borsodi Borsodnádasd található, hátralevő negyed órájában Járdánházán és Arlón gázol át. A megye 2. legnagyobb településére, Ózdra érkezik, a somsályi elágazásban, Hódoscsépányon, és a bolyki elágazásban van leszállási és felszállási lehetőség. A vonal végállomása a helyi autóbusz-állomás.
Ellentétes irányban útvonala változatlan.
Közlekedése Indításszáma magas, a legtöbb járat egy nap során tanévben pénteken lelhető fel, 12 Ózdra, 9 Budapestre. Vasúton Hatvan, Füzesabony és Miskolc felől összekötöttek egymással, de közvetlen eljutás csak autóbusszal biztosított. Expresszjáratok is indulnak egy-két alkalommal. Kiegészítő jegy váltása kötelező (interneten is lehetséges), emelt sebességgel közlekedik. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendBudapest, Stadion aut. pu. – Ózd, aut. áll.9 pártanítási napokon, kiv. a hét utolsó tanítási napjántanszünetben munkanapokon12 oda, 9 visszaa hét utolsó tanítási napján8 párszabadnapokon9 oda, 11 visszaa hét első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon8 oda, 10 visszamunkaszüneti napokon, kiv. a hét első tanítási napját megelőző munkaszüneti napokon
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| A megállóban csak előreváltott, helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel lehet felszállni.<small>végállomás||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|A megállóban járat alkalmanként nem áll meg. |-bgcolor=#F9CD66 |1|| Budapest, Kacsóh Pongrác útA megállóban felszállási / leszállási korlátozás van jelen.||3.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |2|| Budapest, Szerencs utca||7.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Lőrinci, petőfibányai elágazás ||61.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |3|| Jobbágyi, galgagutai elágazás ||69.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Pásztó bejárati út ||80.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Mátraszőlős, faluszéle ||83.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |4|| Mátraverebély, szentkúti elágazásA megállóban 1 alkalommal csak leszállás vehető igénybe.||90.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |5|| Bátonyterenye (Nagybátony), Ózdi út 10.||93.6 km |align=left| |- |6|| Bátonyterenye (Nagybátony), bányaváros||94.9 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |7|| Nemti, vegyesbolt||101.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |8|| Mátraterenye (Nádújfalu), faluszéle||107.4 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |9|| Ivád bejárati út||115.2 km |align=left| |- |10|| Pétervására, városháza||118.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |11|| Bükkszenterzsébet, autóbusz-váróterem||125.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |12|| Tarnalelesz, központ||126.5 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |13|| Szentdomonkos, autóbusz-váróterem||128.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |14|| Szentdomonkos, Tipászó||129.9 km |align=left| |- |15|| Borsodnádasd, autóbusz-váróterem||138.2 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |16|| Járdánháza, temető||142.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |17|| Arló, Arlói-tó bejárati út||144.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |18|| Ózd, somsályi elágazás||147.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |19|| Ózd (Hódoscsépány), élelmiszerbolt||148.7 km |align=left| |- |20|| Ózd, bolyki elágazás||150.2 km |align=left| |- |21|| Ózd, autóbusz-állomás<small>végállomás||151.7 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Pest megye autóbusz-közlekedése Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Nógrád megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése