A One Ok Rock japán rockegyüttes, mely 2005-ben alakult. Nevük az angol 1 O’Clock („egy óra”) kifejezésből ered, mert alakulásukkor folyton hajnali egy órakor gyakoroltak. Az együttes tagjai Taka (ének), Tóru (gitár), Rjóta (basszusgitár) és Tomoja (dobok). Eredetileg az Amuse Inc. szerződtette őket, 2021-ben saját ügynökséget alapítottak 10969 Inc. néven. Külföldön eladott lemezeiknek a Fueled by Ramen a felelős kiadója.
Műfajilag széles skálán mozognak a dalaik, az alternatív rocktól a post-hardcore-on át a power popig. című első kislemezük 2007-ben jelent meg és a 48. helyet érte el az Oricon listáján. 2012-ben a The Beginning című daluk a Ruróni Kensin: A kezdetek című film betétdalaként elnyerte az MTV Video Music Awards Japan legjobb filmbetétdalnak járó díját. Ezzel a dallal kezdődtek nemzetközi sikereik, először Ázsiában turnéztak, később több világkörüli turnéjuk is volt. Budapesten is teltházas koncertet adtak 2019-ben.
2015-ben a 35xxxv volt az első nagylemezük, amely első helyet ért el az Oricon heti listáján, és az első, amely felkerült az amerikai Billboard slágerlistáira is. 2021-ben a Netflix dokumentumfilmet mutatott be az együttesről Fej vagy írás? – One Ok Rock dokumentumfilm címmel. 2022-vel bezárólag 13 nagylemezt adtak ki.
Az együttes több díjat nyert, többek között a Japan Gold Disc Awardot, az MTV Europe Music Awards legjobb japán előadónak járó díját, és számos további japán zenei elismerést is kiérdemeltek.
Története 2005–2006: A kezdetek Az együttes 2005. július 29-én alakult, amikor Jamasita Tóru meghívta gyerekkori barátját, a hiphop táncos Kohama Rjótát, hogy legyen a basszusgitáros. Ezután csatlakozott gitárosként Onizava Alexander, aki a középiskolában egy évvel Jamasita felett járt, majd Jamasita osztálytársa, Kojanagi Jú lett a dobos. Jamasita épp énekest keresett, amikor meghívták a Chivalry of Music nevű, feldolgozásokat előadó együttes live house-beli fellépésére. Itt hallotta először Moriucsi Takahiro hangját és elhatározta, hogy ráveszi a csatlakozásra. Moriucsi azonban visszautasította, több alkalommal is. Jamasita hetekig járt a nyakára az énekesnek, még a munkahelyére is követte, és addig noszogatta, amíg végül beadta a derekát. Az együttes neve a „one o'clock” („egy óra”) angol kifejezésből származik, mert mindig hajnali egykor próbáltak, ugyanis ekkor volt a legolcsóbb a próbaterem. A japán nyelv azonban nem tesz különbséget az r és l hangok között, így lett az „o'clock”-ból „o'crock”, majd végül „ok rock”. Az együttes nevét a 10969 számsorral is le lehet írni, a japán nyelvben létező szójátéknak köszönhetően, a számok japánul úgy is kiolvashatók mint van ó ku ro ku. A számsor egyébként az együttes által létrehozott menedzsmentcég neve is.
Saját kiadású első demófelvételük Do You Know A Christmas? címmel 2005. december 21-én jelent meg. 2006-ban két középlemezt is kiadtak, One Ok Rock és Keep It Real címmel.
Miután leszerződtette őket az Amuse Inc., Kojanagi kilépett az együttesből, hogy színészi karrierjére koncentráljon, az együttes dobosa pedig Kanki Tomoja lett, aki az ESP Zeneakadémián tanult és egy sikertelen együttesben zenélt. 2006-ban csatlakozott a One Ok Rockhoz, és hivatalosan az együttes 2007-es debütálásától számít tagnak.
2007–2009: Az első stúdióalbumok, Alex távozása című első kislemezük 2007-ben jelent meg és 48. helyet ért el az Oricon listáján. Második kislemezük, a , majd az 43. illetve 29. helyen végzett a slágerlistán. című első nagylemezük 2007. november 21-én jelent meg, amit az első Tokiót, Oszakát és Nagoját érintő turné követett.
2008 májusában látott napvilágot második albumuk, a Beam of Light. Az együttes ezt nem tartja hagyományos nagylemeznek, úgy vélik, inkább az együttessé válásukat elősegítő lépcsőfok volt, mintsem rendes lemez. Nem érezték igazán a dalokat, de úgy gondolták, muszáj dalokat írniuk, hogy fejlődjenek. Taka szerint az albumról ezért is nem szívesen játszanak dalokat a koncerteken. A lemez megjelenését egy Shibuya AX-beli fellépés követte.
2008 novemberében újabb nagylemezt adtak ki címmel, mely 13. helyezést ért el a heti albumlistán. Az albumra erőteljesebben hatott az együttes tagjainak zenei ízlése, lecserélték a hangmérnökeiket és új producerük is lett.
2009. április 5-én Alexet letartóztatták, mert fogdosta egy 21 éves diáklány lábát a vonaton. A gitáros elismerte a tettét és az ügyet bíróságon kívül rendezték el, Alex pedig kilépett az együttesből. Az együttes minden tevékenységét megszakították, című kislemezük – mely a Godhand Teru című televíziós sorozat betétdala lett volna – megjelenését elhalasztották és lefújták az országos turnét. A One Ok Rock válaszút elé érkezett, a zenészek úgy érezték, nem tudnának új tagot felvenni, Rjóta azt is fontolgatta, hogy feladja a basszusgitárt, mivel az akkori hangzásukban jelentős szerepet játszott az ikergitár. Végül úgy döntöttek, hogy Tóru átveszi a szólógitáros szerepét, a dalokat pedig áthangszerelték egy gitárra. 2009 májusában hivatalosan is bejelentették, hogy négy taggal folytatják.
2010–2012: Niche Syndrome, fesztiválok és Zankjó Reference
Új négyes felállásban a című dalt jelentették meg első kislemezükként 2010. február 3-án. A dal 9. helyezett volt az Oricon slágerlistáján. Négy hónappal később adták ki Niche Syndrome című nagylemezüket, mely harmadik helyezett volt a Billboard japán slágerlistáján, míg az Oricon albumlistáján a 4. helyet szerezte meg. Ez lett az együttes első nagylemeze, mely top 10-ben végzett. Az albumot a This is my own judgement! elnevezésű turnéval népszerűsítették, először a Zepp koncerttermekben Szendaiban, Oszakában, Nagojában, Fukuokában és végül kétnapos koncertet adtak Tokióban. A turné második szegmensében 16 helyszínen léptek fel, majd a turnézáró előadásra a Nippon Budókanban került sor, amelynek felvételét This is My Budokan?! címmel jelentették meg DVD-n 2011. február 16-án.
2010 augusztusában az együttes a Rock in Japan Festivalon lépett fel, amit a Summer Sonic, a Rising Sun Rock Festival, a Monster Bash, a Treasure05X, a Mad Ollie, a Countdown Japan 2010/2011, és a Radio Crazy követett. Az együttes elkísérte a Pay Money to My Pain együttest a 2010-es Stay Real turnéjukon, a The Hiatust az Anomaly 2010 turnéjukon és a Totalfatet az Overdrive turnéjukon.
2011. február 16-án látott napvilágot című kislemezük, mely 6. helyezett volt az Oricon slágerlistáján. Áprilistól júniusig az együttes az Answer is Alive 2011 tour című turnéval járta az országot. Július 20-án megjelent Re:make/No Scared című első dupla A-oldalas kislemezük. A No Scared című dal a Black Rock Shooter: The Game című videójáték betétdala lett.
Ötödik nagylemezük 2011. októberében jelent meg címmel. Novemberben és decemberben 14 állomásos turnéra indultak Zankjó Reference Tour címmel. Az utolsó fellépésükre kétnapos koncert keretében került sor a Kantó régió legnagyobb arénájában, a Yokohama Arenaban. A jegyek mind elfogytak, mintegy néző előtt játszottak összesen. 2012 májusában a jokohamai második koncert felvétele és a turnéról készült dokumentumfilm DVD-n is megjelent.
2011-ben a One Ok Rock számos zenei fesztiválon volt headliner, többek között a dél-koreai Jisan Valley Rock Festivalon. Júliusban felléptek a Setstock 2011-en, a Rock in Japanon, a Rising Sun Rock Festivalon, a Summer Sonicon, a Monster Bashen, a Sky Jamboree-n, és a Space Shower Sweet Love Shower eseményén. Az év végén újra a Radio Crazy és a Countdown Japan húzónevei voltak.
2012 májusában és júniusában első ázsiai turnéjukra indultak, Japán mellett felléptek Dél-Koreában, Tajvanon és Szingapúrban is. Ismét fesztiválok következtek: a Rock In Japan, a Summer Sonic, majd az Oga Namahage Rock Festival, a Rising Sun Rock Festival és a Sweet Love Shower. Következő kislemezük, a The Beginning a Ruróni Kensin: A kezdet című film betétdala lett, és 2012. augusztus 22-én jelent meg. A Billboard Japan Hot 100 listáján a második helyet érte el, az Oricon heti listáján pedig az 5. lett. A dal két díjat is nyert: a legjobb rockvideó díját az MTV Video Music Awards Japanen, és a közönségdíjat a Space Shower Music Video Awardson.
2013–2014: Dzsinszei×Boku=, Fool Cool Rock, világkörüli turné
2013. január 9-én dupla kislemezként jelent meg a Deeper Deeper/Nothing Helps, és második lett az Oricon kislemezlistáján. A Nothing Helps a DmC: Devil May Cry című videójáték japán változatának betétdala volt, a Deeper Deeper-t pedig felhasználták a Suzuki Swift Sport japán reklámjához. Hatodik nagylemezük Dzsinszei×Boku= címmel 2013. május 6-án jelent meg és második volt az Oricon heti listáján. 2013 októberében az együttes először koncertezett Ázsián kívül, öt állomásos európai turnét tartottak, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában és Németországban léptek fel. A koncertek többsége teltházas volt, és azonnal elfogytak rájuk a jegyek.
2014-ben kezdtek el dolgozni John Feldmann producerrel, mert a zenész olyan együttesek producere volt korábban, mint a The Used és a Good Charlotte, akik nagy hatással voltak a One Ok Rock-ra, ezért szerettek volna vele elkészíteni egy albumot. Feldman januárban jelentette be, hogy az együttes a következő albumán dolgozik. Februárban New Yorkban és Los Angelesben adtak koncertet, majd májusban Torontóban és Philadelphiában léptek fel. Az ohiói Rock on the Range fesztiválra is meghívták őket, ez volt az első fesztiválfellépésük Ázsián kívül. Május 16-án európai és ázsiai turnéjukról készült Fool Cool Rock című dokumentumfilmjüket korlátozott ideig bizonyos mozikban lehetett megtekinteni Japánban. A filmet Nakano Hirojuki rendezte. 2014 novemberében DVD-n és blurayen is megjelent, Bangkokban és Hongkongban promóciós vetítéseket is tartottak.
2014 júniusában és júliusában a Warped Tour keretében 18 észak-amerikai városban léptek fel. 2014. július 30-án megjelent Mighty Long Fall/Decision című dupla A-oldalas kislemezük, ahonnan a Mighty Long Fall című dal a Ruróni Kensin: Pokol Kiotóban című film betétdalaként szolgált, míg a Decision a Foo Cool Rock című dokumentumfilmjük dala lett. 2014 szeptemberében a Heartache című daluk a Ruróni Kensin: A legenda vége című film betétdala lett. Szeptemberben az együttes kétnapos koncertet adott a Jokohamai Stadionban, összesen ember előtt.
2014 őszén amerikai, dél-amerikai és európai turnét jelentettek be. Felléptek a Knotfesten Japánban és az Egyesült Államokban is, és két másik helyszínen az államokban. 2014 októberében ötállomásos dél-amerikai turnéra indultak. November 27-én a Hoobastank japán turnéjának vendégfellépői voltak, majd decemberben folytatták saját turnéjukat, ezúttal tíz európai országban.
2015–2016: 35xxxv, nemzetközi sikerek Még 2014 októberében az együttes bejelentette, hogy a következő lemezük 2015 februárjában lát napvilágot. Az alkalomból a weboldaluk is megújult. A 35xxxv című nagylemez 11. helyezett volt az amerikai Billboard Heatseekers Albums listáján. Még azon a héten felkerült az Independent Albums toplistára is a 43. helyen. A Hard Rock Albums listán a 23. helyet érte el, a World Albums listán pedig első helyezett volt.
2015 áprilisában a Fincs-csel együtt a Yellowcard előzenekara voltak az államokbeli turnéjukon. Ezt követően májustól szeptemberig Japánban turnéztak. Júliusban bejelentették, hogy leszerződtek a Warner Bros. Recordsszal és kiadják a 35xxxv-t teljesen angol nyelvű dalverziókkal. Ősszel az All Time Low és a Sleeping with Sirens előzenekara voltak az észak-amerikai turnén, néhány városban pedig önálló koncertet is adtak. Európában és Ázsiában is felléptek új albumukkal.
2015. október 17-én a 35xxxv deluxe verziója 20. helyen nyitott a Billboard Heatseekers albumlistáján, majd 17. helyen végzett.
Ezt követően ismét Japánban turnéztak, az All Time Low-val és a PVRIS-szal. 2016 elején bejelentették, hogy a One Ok Rock lesz az előzenekar az Issues és a Crown the Empire Monster Energy Outbreak Tour turnéján az Egyesült Államokban. Egy európai turnét is bejelentettek, ahol fesztiválokon is felléptek.