Büki Zoltán (Budapest, 1966. január 4. –) televíziós szakember, civil aktivista, a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság alapítója.
Tanulmányok, szakképzettség Simon Ferenc Bőripari Szakközépiskola, Eseményrögzítői képesítés (BMK), felsőfokú szerkesztett videóanyag készítői szakdiploma, nemzetközi kábítószer-megelőzési szakdiploma.
Több éven keresztül a Magyar Amatőr-filmes Szövetségben dolgozott mint stúdióvezető, majd vállalkozóként több televíziós műsort, reklámfilmet készített.
Politikai tevékenység 2012-ben csatlakozott a pár hónappal korábban alakult "Együtt-PM" szervezethez. Először a párt Nógrád megyei 1-es majd a 2-es számú választókerületi elnöke lett és aktívan részt vett a 2014-es országgyűlési választások kampányában. 2014 októberében független jelöltként indult Balassagyarmat polgármesteri címéért, de hiába adta le a jelöléshez szükséges ajánlást, a helyi választási bizottság nem fogadta el a jelöléshez elegendő mennyiséget. Emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult, amely megállapította, hogy a választási törvényben alkotmányos mulasztás áll fent, ennek ellenére utólagosan már nem lehetett az eredményt megváltoztatni.
2015 novemberében a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetése miatti tüntetésen tűnt fel szónokként és a kormányt „piti tolvajoknak” nevezte. Ezután alapította meg édesapjával a Demokratikus Magyarországért Civil Társaságot.
Demokratikus Magyarországért Civil Társaság 2015 januárjában a Facebookon alakult meg és azóta már több mint 3000-en jelölték ismerősnek Büki Zoltánt. https://www.facebook.com/profile.php?id=100008483254607
Mára az ország egyik ismert civil szervezetévé vált a csoport. Sem a bal sem a jobb oldalt nem támogatják, álláspontjuk szerint a rendszerváltás óta semmi sem változott, csak a politikai élősködők csereberélődtek.
Azon ügyek mellé álltak, ahol szűkültek a társadalmi érdekérvényesítés lehetőségei. (Útdíjak, független alkotmánybíróság, egészségügy tarthatatlan állapota, a menekültek ellen épített kerítés, korrupció, demokratikus alapjogok.)
A Büki Zoltán által vezetett csoport a hagyományos tüntetések mellett kreatív és szokatlan figyelemfelkeltő demonstrációival vált ismertté.
Meghirdetett demonstrációk 2015. február 19. - Autós felvonulás
2015. március 1. - ÚTDÍJ BLOKÁD (A rendőrség tiltás és a kivitelezés biztonságának garantálhatatlansága miatt ez elmaradt.)
2015. március 2. - Blokád alá vonták rövid időre a budapesti Astóriát, a Nyugati téri felüljárót, és a B-A-H csomóponti felüljárót)
2015. március 18. - Lánchíd lezárása (több mint egy órán át tartott a spontán demonstráció, az Alkotmánybíróság függetlenségéért.)
2015. március 23. - Tüntetés a Cinege utcánál
2015. március 25. - A Szabadság-híd lezárása a vasárnapi boltzár kiterjesztése ellen. (több mint egy órán át volt lezárva a híd.)
2015. április 3. - Vonulásos tüntetés, két híd érintésével
2015. április 25. - Demonstráció Budapest Rendőr-főkapitánya ellen a városligetben tartott rendőrnapon.
2015. május 26. - Tüntetés pirotechnikával (bejelentik, hogy Híd a Jövőbe néven új pártot hoznak létre.)
2015. június 28. - Tüntetés az épülő kerítés ellen.
2016. január 13. - FLASH MOB "1 perc az egészségügyért"
2016. január 20. - Lezárták az EMMI gépkocsi kijáratát tiltakozásul az egészségügy tarthatatlan helyzete miatt.
2016. március 15. - Bírósági ítélettel a Nemzeti Múzeumnál tiltakoztak Orbán Viktor beszéde alatt.
2016. május 31. - Fáklyás tüntetés a parlament előtt a rasszizmus ellen.
2016. augusztus 1. - Tüntetés Orbán Viktor házánál (többszöri tiltás ellenére, bírósági ítélettel)
További információk Tüntetők tiltakoztak Orbán Viktor múzeumkerti beszéde alatt Megvolt a tüntetés Orbán házánál Mit akar még ez az ember A bíróság mondja ki, lezárhatja-e Büki Zoltán a Lánchidat Büntetőjogi felelősség terhelheti a márciusi útblokád szervezőit 444.hu tünti.hu gepnarancs.hu Anarchista baloldali nehézfiúk balhéztak az Erzsébet hídon
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Élő személyek