Gángoly Attila (Dunaújváros, 1968. július 13. –) magyar író, szerkesztő.

Életpályája Szülei: Gángoly Emil és Zsellér Dorottya. 1982-ben költözött Budapestre, ahol nyomdaipari, tipográfiai és korrektori tanulmányokat folytatott. A szakérettségi (1986) után előbb az Országgyűlési Könyvtárban, majd egy térképnyomdában dolgozott. 1988–1989 között Kiskőrösön volt katona. 1994-ben szerzett tanári diplomát az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar (ELTE TFK) magyar–történelem szakán. 2005-ig pedagógusként dolgozott a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja elődintézményében. 2007-től 2016-ig a Metropol hírújság nyelvi lektora volt, mellette folyóiratok (Kapu, Állatvilág) és könyvkiadók (Jószöveg Műhely, Magvető, HVG Könyvek stb.) külső munkatársa, szöveggondozója.

Gyermekei: Ákos (1996), Enikő (1999), Zsófia (2001), Blanka (2007).

Szépirodalmi tevékenysége 1996-tól publikál. Novellái, regényrészletei kb. harminc magyarországi és erdélyi lapban jelentek meg: Kortárs, Magyar Napló, Dunatükör, Budapesti Jelenlét, Hitel, Ezredvég, Tekintet, Vigilia, Napút, Bárka, Tiszatáj, Pannon Tükör, Irodalmi Jelen, Helikon stb. (Rövidprózái és elbeszélései olvashatók online irodalmi felületeken is.)

Egyaránt műveli, esetenként keveri a bibliai átirat, a mese, az esszé, a naplóregény, a kísértethistória, a fiktív életrajz, a szocionovella és a detektívtörténet műfaját. Írásaira jellemzők a megnövelt szerepű lábjegyzetek, a történelmi vonatkozások, valamint a példázat, a fantasztikum, az irodalmi misztifikáció. Filmszerű vágásokkal, az angolszász tengerésztörténet („sea story”), a polinéz hiedelemvilág és a robinzonád vegyítésével kísérletet tett a régimódi kalandregény modernizálására is (A flibusztírek kincse).

A Zsír Balázs olajra lép és előzményei próba a többszerzős könyv, továbbá a pikareszk hagyomány megújítására (az írók szövegközi rivalizálása; "G. és N. urak" feltűnése közös művük szereplőiként; éles társadalomkritika alulnézetből). A történetmondás során az egyes szám első és harmadik személyű narratíva aszerint változik, hogy épp melyik szerző ragadja magához a kezdeményezést.

Művei Lázár átka (históriák – rövidprózák, elbeszélések, 2000) Zsír Balázs, avagy Egy tucatszor bukott diák hihetetlen kalandjairól, kóborlásairól és kópéságairól s ezenközbeni elmélkedéseiről szerzett szép kis história. Pikareszk regény (pikareszk nagyregény Novák Valentinnal, G. és N. urak álnéven, 2001) Zsír Balázs útra kel, avagy Egy csúfosan bukott diák hihetetlen kalandjairól, kóborlásairól és komiszságairól s ezenközbeni elmélkedéseiről szerzett szép kis história. Kópéregény (a nagyregény első részének 2. [füzetes] kiadása, 2004) Jáfet lencséje (misztikus kisregény, Székelyföld, 9. évf., 5. sz., 2005) A flibusztírek kincse ("ifjúsági" kalandregény, G. A. Robins álnéven, online közzététel: 2008) A túlvilágkutató hagyatéka (a Jáfet... szövegváltozata, Életünk, 48. évf., 1. sz., 2010) Zsír Balázs olajra lép. Egy csúfosan bukott diák hihetetlen kalandjairól, kóborlásairól és komiszságairól s ezenközbeni elmélkedéseiről szerzett szép kis história. Csavargóregény (pikareszk regény Novák Valentinnal, G. és N. urak álnéven, 2011) Lázadó jegyzetek (naplóregény, Látó, PoLíSz, Várad, Vár Ucca Műhely, Székelyföld, 2012–2013)

Antológiabeli közlések ...elmondom hát mindenkinek (szerk. Batári Gábor, 1999) Gondolattánc (szerk. Batári Gábor, 2000) Hasadás (szerk. Bakos József, 2014)

Források Tarandus Kiadó Székelyföld folyóirat Várad folyóirat Szőrös Kő Online Spanyolnátha művészeti folyóirat Aurin (irodalmi és művészeti honlap) Magyar Napló 2011. július, 70. o.

További információk Utazás a sorok között (Gángoly Attila honlapja) Bistey András kritikája a pályanyitó Lázár átka című kötetről. Ezredvég, 2001. december Zsír Balázs (weboldal) Valent' Inn (Novák Valentin honlapja) Paládi Zsolt: Egy új pikareszk regény: Zsír Balázs. Beszélgetés Novák Valentin és Gángoly Attila szerzőkkel. NapSziget, 2002. február Szappanos Gábor: A feltámadt pikáró . Napút, IV. évf., 7. sz. Paládi Zsolt: A rendszerváltás Zsírja. Az Irodalom Visszavág, 2002. tavasz–nyár (11. sz.) Névjegy Hitel.hu. 2003. március Ekler Andrea: Létra az örökléthez: tanulmányok, kritikák. Magyar Napló, 2004 A Kelemen Kör megalapítása . Terasz.hu, 2006. március Szentmihályi Szabó Péter műsora Gángoly Attila és Novák Valentin szerzőkkel (Echo TV) Havas Henrik beszélgetése a Zsír Balázs olajra lép szerkesztőjével (Klubrádió) A rendszerváltás Piszkos Fredje . Metropol-interjú, 2011. december 21., 14–15. o. "...e karnevalisztikus kavalkád Zsír Balázs világa" (Könyvkultúra Magazin)

Egyéb Veri az ördög a feleségét. Ezredvég, 1998. június A víziszörny. Ezredvég, 1998. október Zsír Balázs (részlet). Az Irodalom Visszavág, 1998. tél A múlt varázsa. Ezredvég, 1999. január Áradat. Kortárs, 1999. április Fényeső. Ezredvég, 1999. április A cinkos apostol. Ezredvég, 1999. május Macskasír. Az Irodalom Visszavág, 1999. június Az utca két vége. Ezredvég, 1999. július Mese a világ végéről. Ezredvég, 1999. szeptember Lázár átka. Tiszatáj, 1999. október Fővesztés. Ezredvég, 2000. január Egy fogadó előtörténete / Triszmegisztosz tanár . Napút (napkut.hu), 2001. szeptember Jégkorszak az édenkertben . Irodalmi Jelen, 2005. november Felnőttmese / Apróságokról beszélek / A rókaszelídítő / Az emberevő utolsó lakomája. Dunatükör, 2007., 18. sz. Ítéletidő. Várad, 2008. február Fantomköztársaság. Várad, 2008. február Hajótörés a betűk óceánján. Várad, 2008. február Seherezádé új mesét mond. Hitel, 2008. augusztus Szárnyaszegett angyalok . Székelyföld, 2008. december Mindhalálig horror. Dunatükör, 2008–2009., 21. sz. Belzebub patkója. Várad, 2009. április Történelmi miniatűr. Várad, 2009. április Robinzonád. Dunatükör, 2010–2011., 26. sz. Lázadó jegyzetek (Második rész). Látó, 2012. január Lázadó jegyzetek (Harmadik rész). PoLíSz, 2012. március Fejezet az ősregényből. Kortárs, 2012. július Lázadó jegyzetek (Negyedik rész) . Várad, 2012. szeptember Lázadó jegyzetek (Első rész) . Székelyföld, 2013. augusztus Nyomolvasás az irodalmi vadonban . Spanyolnátha, 2014. március Történelemhamisítás . Spanyolnátha, 2015. január

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők, írók