Az jelzésű országos autóbuszvonal Debrecen, Balmazújváros, Tiszafüred, Eger, Recsk és Salgótarján között húzódik a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltetésében.
Útvonala Az autóbuszvonal Hajdú-Bihar, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegyében a Hajdúság, a Hortobágy északi, a Borsodi-ártér, a Borsodi-Mezőség, az Egri-Bükkalja, a Mátrahát keleti, a Zagyva-völgy és a Medves-fennsík nyugati térségében a két végponti és a hevesi megyeszékhelyet, Debrecent köti össze Egerrel és Salgótarjánnal, érintve a Balmazújvárosi járás, a Tiszafüredi járás, a Mezőkövesdi járás és a Bátonyterenyei járás központjait – Balmazújváros, Tiszafüred, Mezőkövesd, Bátonyterenye –, továbbá Tiszacsege városát, valamint Kismacs, Egyek, Poroszló, Borsodivánka, Egerlövő, Andornaktálya, Egerbakta, Sirok, Recsk, Mátraderecske, Mátraballa, Nádújfalu és Nemti településeket.
Az autóbuszjáratok a forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken állnak meg, ami alatt Debrecenben a Volán által üzemeltetett megállókat, Balmazújvárosban, Tiszafüreden, Mezőkövesden, Egerben és Salgótarjánban pedig a regionális járatok megállóhelyeit értjük. Debrecen és Kismacs között a 33-as főúton; Kismacs és Tiszacsege között a 3316-os mellékúton; Tiszacsege és Tiszafüred között a 3315-ös mellékúton; Tiszafüred és Poroszló között a 33-as főúton (A tiszafüredi buszállomásra a 33 304-es mellékút vezet); Poroszló és Borsodivánka között a 3301-es mellékúton; Borsodivánka és Mezőkövesd között a 3302-es mellékúton; Mezőkövesd belterületén a 331-es főúton, továbbá a a 33 111-es, a 33 305-ös és a 2502-es mellékutakon; Mezőkövesd és Andornaktálya között a 253-as főúton; Andornaktálya és Eger között a 2501-es mellékúton; Eger belterületén a 25-ös főúton; Eger és Recsk között a 24-es főúton; Recsk és Mátraballa között a 2411-es mellékúton; Mátraballa és Kisterenye között a 23-as főúton; Kisterenye belterületén a 2301-es és a 2309-es mellékutakon; Kisterenye és Salgótarján között a 21-es főúton közlekednek.
Fontos összeköttetést jelentenek az ország északkeleti régiójában: az Alföld északi részét átszelve délkelet–északnyugati irányban kötik össze a közbenső településeket. Debrecenen belül a városi autóbusz-állomásról indulnak és a várost Kismacs felé hagyják el a nyomvonalán. A városrész közelében letérnek Balmazújváros felé, majd Tiszacsege közelében az megszüntetett szakaszán Egyekre járnak és ott csatlakoznak a Tisza-tóhoz a tiszafüredi buszállomásnál. A Borsod megyei szakaszt Borsodivánkán kezdik és a mezőkövesdi keresztezése után (a városban érintik a 2023-ban megépült autóbusz-pályaudvart) Andornaktálya felé zárják. Az egri városközpontba az ipari park, Tihamér és Maklárihóstya mentén érkeznek.
A továbbiakban Keverőtelep városrésze és Egerbakta felé haladnak, majd Recsken követik a at Kisterenyéig, miközben az út nyomvonala Nádújfalun át is tart. A Mátraterenyéhez tartozó településrész és Kisterenye között a 23-as utat veszik igénybe, utolsó szakaszukon Salgótarjánt Zagyvapálfalván át érik el és a Salgótarján megállóhelyen, a salgótarjáni autóbusz-állomáson fejezik be útjuk.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek, de az Eger és Salgótarján közötti szakaszt csak pénteken és vasárnap használják, így Debrecen és Eger között naponta egy járatpár teljesíti az utat ezen az irányon. A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napokon további csonkajáratok indulnak Balmazújvárosból Egerre és Tiszafüredről Debrecenbe is, előbbi gyorsjáratként jelenik meg.
További járatokkal szolgálnak a két végállomás között az 1448-as busz – Salgótarján felől, de Tiszafüredtől céljáratként Hortobágyon át –, illetve az 1448-as útjával megegyezően Debrecen és Eger között az 1344-es buszok.
Debrecen és Tiszacsege között a 4452-es buszokkal, Tiszacsege és Egyek között a 4484-es buszokkal, Egyek és Tiszafüred között a 4487-es buszokkal, Borsodivánka és Mezőkövesd között a 4010-es buszokkal, Mezőkövesd és Eger között a 4015-ös buszokkal, Eger és Recsk között a 3470-es buszokkal, Nádújfalu és Salgótarján között a 3056-os buszokkal haladnak egy úton.
Viszonylat Indításszám Közlekedési rendDebrecen, aut. áll. – Eger, aut. áll.1 pármunkanapokon, kiv. a hetek utolsóját1 párszabadnapokonDebrecen, aut. áll. – Salgótarján, aut. áll.1 pára hetek utolsó munkanapján1 pármunkaszüneti napokon, kiv. a hetek első tanítási napját megelőzőt1 odaa hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti naponBalmazújváros, Kossuth tér → Eger, aut. áll.1 odaa hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti naponTiszafüred, aut. áll. → Debrecen, aut. áll.1 odaa hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon
Járművek Az autóbuszvonalon helyközi és távolsági kialakítású szóló járművek közlekednek, melyeket alapesetben a debreceni üzemegység biztosítja, legtöbbször az Irisbus Crossway, az MAN Lion’s Coach és a Volvo 8900 típusok személyében, de megjelennek a Credo Inovell 12, az ITE Reform 501 LE, a Volvo Alfa Regio és a Volvo Marcopolo Andare buszok is.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése szakaszban.végállomás ||0 km |align=left| |- |∫|| Debrecen, Nyugati utcaA megállóban a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon csak 1 járat áll meg. (↑) ||0,8 km |align=left| |- |1|| Debrecen, Hortobágy utca ||1,6 km |align=left| |- |2|| Debrecen, Böszörményi út ||2,3 km |align=left| |- |3|| Debrecen, Balmazújvárosi út ||3,6 km |align=left| |- |4|| Debrecen, Metro áruház ||4,5 km |align=left| |- |5|| Autópiac ||6 km |align=left| |- |6|| Kismacs, bejárati út ||7,5 km |align=left| – Kismacs () |- |7|| Látóképi Csárda ||11,1 km |align=left| |- |8|| Tófürdő ||14,5 km |align=left| |- |9|| Telekföld ||20,1 km |align=left| |- |10|| vonalközi végállomás ||24,3 km |align=left| |- |11|| Balmazújváros, Tiszacsegei út 11.A megállóban a hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon 1 járat nem áll meg. ||25,4 km |align=left| |- |12|| Kishortobágyi Csárda ||36 km |align=left| |- |13|| Tiszacsege, Cserepes ||47,8 km |align=left| |- |14|| Tiszacsege vasútállomás ||53,2 km |align=left| |- |15|| Tiszacsege, Fő utca 80. ||54,2 km |align=left| |- |16|| Tiszacsege, városháza ||54,7 km |align=left| |- |17|| Tiszacsege, Kossuth utca 80. ||55,9 km |align=left| |- |18|| Nagymajori elágazás ||60 km |align=left| |- |19|| Egyek, Telekháza ||62,7 km |align=left| |- |20|| Egyek, Fő tér ||67,3 km |align=left| |- |21|| Egyek vasútállomás, bejárati út ||69,4 km |align=left| |- |22|| Egyek, Félhalom ||71,3 km |align=left| |- |23|| Tiszafüred, egyeki elágazás ||72,9 km |align=left| |- |24|| Tiszafüred, Shell-kút ||79,9 km |align=left| |- |25|| Tiszafüred, Nemzeti Étterem ||80,9 km |align=left| – Tiszafüred-Gyártelep () |- |26|| vonalközi végállomás ||82,7 km |align=left| (, ) |- |27|| Poroszló, ökocentrum ||91,7 km |align=left| |- |28|| Poroszló, posta ||92,4 km |align=left| |- |29|| Poroszló vasútállomás, bejárati út ||93,6 km |align=left| () |- |30|| Borsodivánka, autóbusz-váróterem ||99,3 km |align=left| |- |31|| Egerlövő, autóbusz-váróterem ||103,3 km |align=left| |- |32|| Mezőkövesd, autóbusz-állomás ||113,8 km |align=left| () |- |33|| Mezőkövesd, SZTK-rendelőintézet ||115,2 km |align=left| |- |34|| Mezőkövesd, Váci Mihály utca ||116,3 km |align=left| |- |35|| Andornaktálya, szociális otthon ||127,7 km |align=left| |- |36|| Andornaktálya, iskola ||130,1 km |align=left| |- |37|| Eger, Kistályai út ||131,3 km |align=left| |- |38|| Eger, ZF Hungária Kft. ||133,3 km |align=left| |- |39|| Eger, Hadnagy utca ||134,7 km |align=left| |- |40|| Eger, színház (↓) ||136 km |align=left| |- |41|| vonalközi végállomás ||136,7 km |align=left| |- |42|| Eger, Bartakovics út (↓) ||137,7 km |align=left| |- |∫|| Eger, Baktai út (↑) ||∫ |align=left| |- |43|| Egerbakta, autóbusz-váróterem ||145,6 km |align=left| |- |44|| Sirok, központ ||156,2 km |align=left| |- |45|| Sirok, Nyírjes út(lakótelepi átjáró) ||156,9 km |align=left| |- |46|| Recsk, kőbánya bejárati út ||162,9 km |align=left| |- |47|| Recsk, mátraderecskei elágazás ||163,9 km |align=left| |- |48|| Mátraderecske, piactér ||167,2 km |align=left| |- |49|| Mátraballa, Fő út 83. ||173,3 km |align=left| |- |50|| Mátraterenye (Nádújfalu), faluszéle ||179,8 km |align=left| |- |51|| Nemti, vegyesbolt ||185,6 km |align=left| |- |52|| Bátonyterenye (Kisterenye), vásártér ||190,3 km |align=left| |- |53|| Bátonyterenye (Kisterenye), posta ||191,7 km |align=left| |- |54|| Bátonyterenye (Kisterenye), ózdi útelágazás ||192,7 km |align=left| |- |55|| Salgótarján (Zagyvapálfalva), felüljáró ||201,3 km |align=left| |- |56|| végállomás ||205,3 km |align=left| – Salgótarján ()
Jegyzetek
Források
Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Hajdú-Bihar megye autóbusz-közlekedése Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Nógrád megye autóbusz-közlekedése