A Manor MRT05 egy Formula–1-es sportautó, amit a 2016-os világbajnokságra tervezett a Manor Racing csapat. Az egyik autót Rio Haryanto kapta, de a szezon második felére (belga nagydíjtól) Esteban Ocon vette át, míg a másik autót a szezon elejétől Pascal Wehrlein kapta.
Ez volt a Manor csapat utolsó versenyautója, miután a 2016-os év végén tönkrementek, utolsóként bírva a 2010-ben debütált három csapat közül.
Áttekintés Miután a csapat financiális gondokkal küzdött, egy ideig még az indulásuk is kétségessé vált, de az új autó fejlesztése rendületlenül haladt. Ebben az évben végre elhagyták a Marussia megnevezést, így teljes egészében Manorként neveztek, vadonatúj, látványos festéssel. Az autóba Mercedes-motort szereltek, a felfüggesztést pedig a Williamstől kapták.
Versenyképességük ennek ellenére nem volt az igazi. Pascal Wehrlein a Mercedes istálló neveltjeként került a Manorhoz, a motorokért cserébe, és a szezon első felében egyértelműen jobb volt, mint csapattársa, Haryanto. Az osztrák nagydíjon tizenkettedik helyre kvalifikált az időmérő edzésen, ahol nagyszerű versenyzéssel megszerezte a csapat egész évben elért egyetlen pontját. Közben Haryantóval szerződést bontottak - nemcsak eredményei, hanem az általa hozott szponzorok fizetésképtelensége miatt is - és visszaminősítették tesztpilótának. Helyette a Renault tesztpilótája, a francia Esteban Ocon ülhetett be a másik autóba, aki főként az idény végén nagyszerűen teljesített.
Az elért egyetlen pont ellenére - mely a potenciális befektetők szempontjából hatalmas eredmény volt, lévén költségmentességgel jár rengeteg téren - a csapat iránt nem volt egyetlen komolyan vehető befektető sem, így tönkrement. Új autójuk, a 2017-es évre tervezett, az év végén elkezdett fejlesztésű MRT06-os csak torzóként maradt fenn.
Eredmények Év Csapat Motor Abroncs Versenyzők Nagydíjak Pont HelyezésAUSBHRCHNRUSESPMONCANEURAUTGBRHUNGERBELITASINMALJPNUSAMEXBRAABU 2016 Manor Racing MRT Mercedes PU106C Hybrid Rio Haryanto Ki 17 21 Ki 17 15 19 18 16 Ki 21 20 1 11. Pascal Wehrlein 16 13 18 18 16 14 17 Ki 10 Ki 19 17 Ki Ki 16 15 22 17 Ki 15 14 Esteban Ocon 16 18 18 16 21 18 21 12 13
Jegyzetek
Kategória:2016-os Formula–1-es autók