Dumtsa Jenő (Pest, 1838. – Szentendre, 1917. május 29.)Halálesete bejegyezve a szentendrei állami halotti anyakönyv 81/1917. folyószáma alatt. Pest, Szentendre, halotti anyakönyv, 1910-1919. HU-MNL-PML-XXXIII.1.a.-143.-c-4. szerb származású gazdag kereskedő, Szentendre főbírája, majd első polgármestere.

Életpályája

Görög-cincár származású volt; szülei Dumtsa Antal és Demetter Mária 1850-ben telepedtek le Szentendrén. A gimnázium és a kereskedelmi iskola elvégzése után feleségül vette Blásics (Blázsits) Petronellát. 1871-től Szentendre főbírája volt, majd a következő évtől Szentendre rendezett tanácsú város első polgármesterévé választották. Vezetése alatt a város megszerezte a környező erdőségek tulajdonjogát, lecsapoltatta a Szentendre és Pomáz között elterülő rét mocsarát, mely a város legjobb termőföldjével rendelkezett. Az egykori mocsár területe ma Tófenék néven ismert. 1888-ban a Budapest-Szentendre közötti helyiérdekű vasút építése az ő hatására és szorgalmazására indult meg. Miután több mint 30 évig a város élén állt, 1903-ban a saját kérésére mentették fel polgármesteri tisztségéből.

Dumtsa Jenő egyházi tisztséget is viselt. Annak a szerb kisebbségnek volt az utolsó nagy képviselője, amely a török hódoltság után újra felépítette a várost és megteremtette mai arculatát. A róla elnevezett Dumtsa Jenő utca 20. szám (1917-ben 71. szám) alatt állt a polgármester háza. Dumtsa Jenő haláláig Szentendrén élt. Sírja a szerb temetőben található.

Díjai, elismerései Ferenc József-rend

Emlékezete Tiszteletére Szentendrén 1897-ben utcát neveztek el, ahol pl. a Barcsay Múzeum található. A Dumtsa Jenő utca 20. sz. házon 2001-ben Szentendre Város Önkormányzata és a Szerb Kisebbségi Önkormányzat emléktáblát helyezett el, az alábbi szöveggel:

Emlékét szobor is őrzi Szentendrén.

Jegyzetek

Források endreikorkep.blog.hu Szentendre. Panoráma Magyar városok. Panoráma, 1985. 41. old. https://web.archive.org/web/20160913135900/http://www.szentendreprogram.hu/static/11-ek.doc

Kategória:1838-ban született személyek Kategória:1917-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarországi polgármesterek Kategória:Szentendreiek Kategória:Pestiek Kategória:Görög származású magyarok