thumb|right|350px|Z. Molnár László és Báthory Giza sírja
Báthory Giza, Bátori Gizella Mária, született: Baumann (Budapest, 1884. április 14. – Budapest, Józsefváros, 1941. április 16.) magyar színésznő, Z. Molnár László színművész felesége.
Életpályája
Baumann István és Ladányi Anna leánya. A Színművészeti Akadémián 1899. március 5-én, a Cifra nyomorúság vizsgaelőadásán tűnt fel, de szerződést nem kapott. 1905-től fogva a Thália Társaság előadásain játszott és ott számos nagy sikernek volt osztályosa. Heyermanns Remény című színművében az öreg halász asszonyt nagy sikerrel alakította. A Vadkacsában Ginát játszotta, kitűnően jellemezve a szerepnek naiv korlátoltságát és az élettől való megtaposottságát. D’Annunzio Holt városában pompásan oldotta meg stilizált feladatát. 1907-ben a Népszínház-Vígopera tagja lett, majd 1908. szeptember 18-tól a Magyar Színházhoz szerződött, ahol Drégely Gábor A szerencse fia című vígjátéka Irén szerepében mutatkozott be nagy sikerrel. Azután vezetőszerepeket játszott Molnár Ferenc és más magyar és külföldi írók darabjaiban, többnyire előkelő nagyvilági hölgyeket és elegáns megjelenésével, játékával, szerepének felfogásával a színház egyik legjobb színésznőjévé küzdötte fel magát. Drámai szerepeket játszott színpadon és filmen egyaránt.
1913. október 29-én feleségül ment Z. Molnár László színészhez,A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami házassági akv. 1370/1913. folyószám alatt. de egy év múlva elváltak. 1937. február 25-én újra összeházasodtak.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami házassági akv. 197/1937. folyószáma alatt.
Szerepelt 1914–15-ben a Király, 1926-ban és 1931-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1938-ig játszott a Magyar Színháznál. 1939–40-ben az Andrássy úti Színházban is fellépett.
Emlékezete Férjével közös sírja a Fiumei úti sírkertben található.
Főbb színházi szerepei
Henrik Ibsen: A vadkacsa – Gina Friedrich Schiller: Az orleansi szűz – Isabeau Madách Imre: Az ember tragédiája – Éva Lev Tolsztoj: Az élő holttest – Liza Lev Tolsztoj: Anna Karenina Jókai Mór – Hevesi Sándor: Egy magyar nábob – Fanny Jókai Mór – Hevesi Sándor: Kárpáthy Zoltán – Flóra Eisemann Mihály: Tokaji aszú – Viola
Filmszerepei
Sárga liliom (1914) A kuruzsló (1917) ... Csáthyné A föld embere (1917) A szentjóbi erdő titka (1917) ... Hillerné Az árendás zsidó (1918) ... Eszter Áron felesége A kis lord (1918) ... Errolné A csodadoktor (1926) ... Bardóczné Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák) ... Borsodiné, kézimunka boltos Szerelmi álmok (1935, magyar-német-osztrák) ... gróf Duday Imréné Madelaine Légy jó mindhalálig (1936) ... Doroginé Méltóságos kisasszony (1936) ... Tekla, Bartos Dénes felesége 120-as tempó (1937) ... Müllerné Gorodi fogoly (1940) ... Fedor Gontarow báró felesége Vissza az úton (1940) ... Kovács Péterné
Jegyzetek
Források
Hangosfilm
Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar némafilmszínésznők Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek