300px|bélyegkép|jobbra|Imrédy Béla miniszterelnök a fehérvári parlament előtt. Az emelvényen Horthy Miklós kormányzó foglal helyet Az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés az 1938-as Szent István-emlékév egyik legjelesebb eseményének számított. Az országgyűlés 1938. július 14-én, a XXIV. törvénycikkben rendelte el, hogy 1938. augusztus 18-án, Szent István király halálának kilencszázadik évfordulója alkalmából Székesfehérvárott kell összeülnie. A kihelyezett országgyűlésnek egyetlen témája volt: a törvény megalkotása, mellyel az ország méltó emléket állít Szent Istvánnak. Ebben a törvényben nyilvánították augusztus 20-át nemzeti ünneppé.

Története Előzményei A mai országgyűlések előzményének a Szent István által törvénybe iktatott, évenként kötelezően megtartott székesfehérvári törvénylátó napok tekinthetők. A törvénylátó napokon a király az országnagyok jelenlétében és beleegyezésével alkotott törvényeket, hozott döntéseket. Jórészt ezek a törvénylátó napok és az azokból kifejlődő országgyűlések tették Székesfehérvárt a Magyar Királyság világi fővárosává.

Az első ismert, országgyűlésnek tekinthető esemény is Székesfehérvárhoz köthető: az 1057. évi törvénylátó napon megerősítették a nádor szerémi Szent Demeter-kolostort illető alapítványát és Salamon király megkoronázását.Székesfehérváron tartott országgyűlések és koronázások Ezután a középkori országgyűlések túlnyomó többsége a Székesfehérvár melletti réteken ült össze. Többek között az 1222. évi országgyűlésnek is a város adott otthont: II. András akkor hirdette ki az Aranybullát. Ennek a nagy múltú hagyománynak adózva tartotta 1938-ban az országgyűlés két háza együttes ülését a kormányzó jelenlétében Székesfehérvárott.

Az országgyűlés 1938. július 14-én hirdette ki a törvényt, melyben elhatározta az 1938. augusztus 18-i fehérvári országgyűlés megtartását:

A helyszín 250px|bélyegkép|jobbra|A székesfehérvári városháza főbejárata A Szent István által törvénybe iktatott évenkénti fehérvári törvénylátó napok, valamint az abból kifejlődő, szinte kötelező jelleggel Székesfehérvárott tartott országgyűlések hagyományának tisztelegve az 1938-as ünnepi országgyűlés a városban ült össze. A tanácskozás színtere az átépített székesfehérvári városháza díszudvara volt.

Tárgya Az 1938. évi székesfehérvári országgyűlésnek egyetlen tárgya volt: augusztus 20-a nemzeti ünneppé nyilvánítása és rendelkezés Szent István király emlékének méltó megtartásáról. Augusztus 20-át egyébként már 1771-ben országos ünneppé nyilvánította Mária Terézia királynő, miután XIV. Benedek pápa rendelkezésére Szent István napja kikerült a kalendáriumból.

Határozata Az 1938. augusztus 18-i székesfehérvári országgyűlés határozata a következő volt:

Emlékezete 240px|bélyegkép|jobbra|Aba-Novák Vilmos szekkója Az 1938-as székesfehérvári országgyűlés a város újkori történelmének egyik fontos eseménye. Ennélfogva azóta festmények, írások tucatjai láttak napvilágot az ünnepi eseményt középpontba helyezve.

A legjelentősebb ilyen alkotás Aba-Novák Vilmos festő munkája. A hatalmas szekkó a székesfehérvári városháza első emeleti folyosójának falát díszíti. A szekkón megjelennek az országgyűlés főbb részvevői, köztük Horthy Miklós kormányzó, Imrédy Béla miniszterelnök, Hóman Bálint történész, a város országgyűlési képviselője és Csitáry G. Emil polgármester.

Az 1938-as ünnepi országgyűlés emlékének adózva 2013. augusztus 19-én, Szent István halálának 975. évfordulóján kihelyezett ülést tartott a kormány a városháza dísztermében a 2013-as Szent István-emlékév alkalmából. Az ülésen többek között Székesfehérvárral kapcsolatos fejlesztésekről döntöttek. Tárgyaltak a várossal a koronázóbazilika romkertjének rendezéséről, és a 2022-es, valamint a 2038-as emlékévek méltó lebonyolításának előkészítéséről is.

Jegyzetek

Kategória:Székesfehérvári országgyűlések Kategória:1938