John Theodore „Theo” Rossi (Staten Island, New York, 1975. június 4. –) amerikai színész, filmproducer.
Színészként leginkább sorozatokban szerepel: legismertebb alakítását Juan Carlos „Juice” Ortiz szerepében nyújtotta az FX Kemény motorosok című sorozatában. 2016 és 2018 között a Luke Cage szereplője volt.
Fiatalkora és tanulmányai A New York-i Staten Islanden született Rossi már gyerekként is szeretett cross motorozni. Színészetet a Lee Strasberg Theatre and Film Institute színitanodában tanult New Yorkban, ahol rövid tartózkodása során számos színházi produkcióban is feltűnt.
A University at Albany egyetemen tanult.
Pályafutása Legismertebb sorozatbeli alakítása Juan Carlos „Juice” Ortiz a Kemény motorosok című sorozatban, melynek mind a hét évadjában szerepelt. További epizódszerepekben látható többek között az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály, Az egység, a Jericho, a Dr. Csont, a Nyomtalanul, és a Hazudj, ha tudsz! című sorozatokban. A Heist, az American Dreams, illetve a Magyarországon is bemutatott Terminátor – Sarah Connor krónikái című sorozatokban visszatérő szereplő.
Filmes szerepei közé tartozik a Holtak háza 2. – Elszabadul a pokol (2005), Az informátorok (2008), a Cloverfield (2008), a Vörös homok (2009) és a Mészárlás szabály szerint (2009), Emily the Criminal (2022).
Saját filmprodukciós céggel rendelkezik (Dos Dudes Pictures), mely 2014-ben készítette el első filmjét, Bad Hurt címmel. A produceri teendők mellett színészként is feltűnik a filmben, Karen Allen és Michael Harney oldalán.
2015-ben bejelentették, hogy szerepelni fog a Netflix Luke Cage című sorozatában.
Magánélete bélyegkép|jobbra|Theo Rossi (balra), színésztársaival, Kim Coates-szal (jobbra) és Dayton Callie-vel (középen, lent) Kuvaitban Rossi előszeretettel jótékonykodik, a Kemény motorosokban szereplő színésztársaival, Kim Coates-szal, Dayton Callie-vel és Ron Perlmannel közösen rendszeresen látogatnak állomásozó katonákat és családjaikat. A katonákat támogató Boot Campaign követeként együttműködik több olyan szervezettel, amelyek gyűjtést szerveznek sebesült vagy éppen poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő katonák részére. Továbbá közreműködött egy olyan rendezvény megszervezésében is, amelyben a Kemény motorosok rajongói eltölthettek egy napot kedvenc sorozatszereplőikkel, a befolyt összeget pedig amerikai háborús veteránoknak ajánlották fel.
Miután a Sandy hurrikán feldúlta Staten Island-et, Rossi a Boot Campaign keretein belül létrehozta a Staten Strong nevű programot, melyben házakat építettek újjá a vihar otthon nélkül maradt áldozatai számára.
Feleségével, Meghan McDermott-tal egy Boot Campaign során ismerkedett meg. Első fiúgyermekük 2015. június 8-án született meg és a Kane Alexander Rossi nevet kapta.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2001 The Myersons Montilli 2003 A kihívás The Challenge Anthony Tóth Roland 2004 Buds for Life Teddy 2008 Cloverfield Cloverfield Antonio Mészárlás szabály szerint Kill Theor Carlos Szabó Máté 2009 Az informátorok The Informers Spaz Vörös homok Red Sands Tino Hull Space (rövidfilm) Mike 2013 Meth Head Carlos 2016 Bad Hurtfilmproducer Todd A béranya When the Bough Breaks Mike Mitchell Lengyel Tamás 2017 Low Riders Francisco „Ghost” Alvarez 2019 Vault Deuce American Skin Dominic Reyes tiszt A csörgőkígyó Rattlesnake Billy Dolmány Attila A háború démonjai Ghosts of War Kirk Szabó Máté 2021 A halottak hadserege Army of the Dead Burt Cummings Nagypál Gábor 2022 Emily bűnbe esik Emily the Criminal Youcef Renácz Zoltán Menekülés a mezőről Escape the Field Tyler Welker Gábor A bosszú ára Vendetta Rory Fetter Szabó Máté Dear Zoe Nick DeNunzio 2023 Squealer Danny D. 2024 Bosco Ramos Kézipoggyász Carry-On Az őrszem Karácsonyi Zoltán
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 2001–2002 Boston Public Brandon Webber 2 epizód 2002 Könnyen jött pénz Big Shot: Confessions of a Campus Bookie The Mook tévéfilm Már megint Malcolm Malcolm in the Middle Senior 1 epizód 2004 New York rendőrei NYPD Blue Pete Amici 1 epizód Rejtélyes vírusok nyomában Medical Investigation Joe Vasquez 1 epizód American Dreams Bobby Santos 2 epizód 2005 Vak igazság Blind Justice Eric Fitzgerald 1 epizód Veronica Mars Veronica Mars Norris Clayton 1 epizód Holtak háza 2. – Elszabadul a pokol House of the Dead 2 Greg Berlin tévéfilm Code Breakers Desantis tévéfilm 2006 Fedőneve: Jane Doe – Igen, jól emlékszem Jane Doe: Yes, I Remember It Well Antonio Ruiz tévéfilm Nyomtalanul Without A Trace Corey Williams 1 epizód Lost – Eltűntek Lost Buccelli őrmester 1 epizód (Közülük való) Heist Vinny Momo 2 epizód Az egység The Unit Mike 1 epizód Dr. Csont Bones Nick Arno 1 epizód Jericho Jericho Randy Payton 2 epizód 2007 Nurses 1 epizód Shark – Törvényszéki ragadozó Shark Danny Vargas 1 epizód Las Vegas Las Vegas Jason Scott 2 epizód A Grace klinika Grey's Anatomy Stan Giamatti 2 epizód 2008–2014 Kemény motorosok Sons of Anarchy Juan Carlos „Juice” Ortiz 2009 Terminátor – Sarah Connor krónikái Terminator: The Sarah Connor Chronicles Dietze főhadnagy 2 epizód CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Jimmy Castigan 1 epizód 2010 Hazudj, ha tudsz! Lie To Me Tressler rendőr 1 epizód 2012 Hawaii Five-0 Hawaii Five-0 Sal Painter 1 epizód Alcatraz Alcatraz Sonny Burnett 2 epizód 2013 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Enrique Rodriguez 2 epizód 2016–2018 Luke Cage Luke Cage Shades állandó szereplő 2021 Valós történet True Story Gene 2022 Star Wars: Históriák Star Wars: Tales of the Jedi Larik szenátor 2024 Pingvin The Penguin Dr. Julian Rush
Jegyzetek
További információk
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:New York-iak