Andrea Bertolacci (Róma, 1991. január 11. –) olasz válogatott labdarúgó, 2021-től a török Kayserispor játékosa.

Pályafutása Klubkarrier Bertolacci az AS Roma akadémiáján kezdte pályafutását. 2010 januárjában kölcsönbe az akkor első osztályú Leccéhez került. Itt mutatkozott be az élvonalban, első gólját pedig a Juventus ellen szerezte. Az idény végén a kölcsönszerződését egy évvel meghosszabbították.

2011. november 20-án nevelőklubja ellen is betalált, majd az idény végén visszatért a fővárosi csapathoz. 2012 nyarán 1 millió euróért és Panagiotisz Tahcidisz játékjogáért cserébe a Genoához került. A 2014-2015-ös szezonban addigi legjobb teljesítményét nyújtotta. Alapembere lett klubjának és 34 bajnokin 6 gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott, a Genoa pedig a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

2015. június 29-én az AC Milan szerződtette 20 millió euróért.

Válogatott

Három mérkőzésen lépett pályára a 2008-as U17-es Európa-bajnokság selejtezőjének elit körében, az olaszok azonban nem tudták kvalifikálni magukat a tornára. 2009-ben már az egy évvel idősebbek, az U19-esek között bizonyíthatott. A 2010-11-es szezonban pályára lépett az U20-as korosztály számára kiírt Négy Nemzetek Tornáján. 2011 áprilisában kapta első meghívóját az U21-es válogatottba, egy sérülés miatt azonban csak augusztusban tudott pályára lépni. Részt vett a 2013-as U21-es Európa-bajnokságon, ahol a döntőben kaptak csak ki a spanyoloktól, azonban Bertolacci a csoportmérkőzések után már nem lépett pályára.

Antonio Conte hívta meg először a nagy válogatottba, 2014. november 18-án Albánia ellen debütált.

Játékstílusa A ballábas Bertolacci egy gyors, sokoldalú, sokat dolgozó középpályás, akit a középpálya bármelyik posztján lehet játszatni, támadásban és védekezésben is hasznos játékos.

Statisztika

Klub 2016. május 14-én frissítve KlubSzezonBajnokságOlasz KupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokLecce2009–106000––602010–119311––1042011–1228300––283Összesen 43 6 1 1 – – 44 7Genoa2012–1329400––2942013–1425210––2622014–1534610––356Összesen 88 12 2 0–– 90 12Milan2015–1627130––301Összesen27130––301Karrier összes 158 19 6 1 – – 164 20

Válogatott szereplés 2015. október 13-án frissítveAndrea Bertolacci | National Football Team OlaszországÉvMérkőzésGólok201410201540Összesen50

Jegyzetek

Források La Gazzetta dello Sport Profile FIGC UEFA U-19 Profile

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Lecce labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:A Fatih Karagümrük labdarúgói Kategória:A Kayserispor labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Élő személyek