Necpáli Justh József (Necpál, 1809. május 12. – Budapest, 1875. december 5.) országgyűlési képviselő, Bars vármegye főispánja, Turóc vármegye alispánja.

Élete A nemesi származású necpáli Justh család sarja. Tanulmányait a selmeci, a pápai és a pozsonyi főiskolán végezte. 1828-ban Borsiczky Ignác Trencsén vármegye első alispánja mellett lett joggyakornok. 1829-ben Pestre ment jogi tanulmányait befejezni, s 1830-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Édesapja hirtelen halála miatt hazatért. Családi és politikai okok miatt az akkori főispán semmi tisztségre nem akarta alkalmazni, sőt 1838-ban, midőn a nemesség fölszólalt és a másodalispánságra való jelöltetését kívánta, ezt is megtagadta. A nemesség mást megválasztani nem akart, ezért a főispán a tisztválasztó gyűlést feloszlatta. 1839-ben mint követjelölt lépett föl az akkor országgyűlésre s egyhangúlag meg is választották. Egyéni és politikai meggyőződése szerint a szabadelvű ellenzéki és haladási párttal tartott. 1847-ben másodalispánná választották, amivel fontos szerepet vállalt és a körülmények szerint jelentős pártot alakított a szabadelvű eszmék védelmére. Az első alispán távolléte miatt az 1843. országgyűlésre nem léphetett föl mint követjelölt. 1847-ben ismét országgyűlési követnek választották és az 1847–1848-as országgyűlésen is az ellenzéki és haladási párttal szavazott. Az 1848. évi országgyűlés végét követően Bars vármegye főispánja és a főrendiház tagja lett. 1849-ben pedig a magyar seregek előnyomulása következtében a kormány Turóc vármegye ideiglenes vezetésével bízta meg, amíg Barsba nem mehetett. Bars felszabadulván Lévára ment és ott július 2-áig működött. Az onnan visszavonuló sereggel Aradra ment és sok viszontagság között novemberig ott időzött, mire barátai segítségével vissza mehetett Turócba. Ekkor már minden birtokát lefoglalták, maradása azonban itt sem lehetett, mert a katonai törvényszék idézése folytán Pestre kellett mennie, ahonnét csak 1850 szeptemberében bocsátották el biztonság-levéllel.

Helyzete csak az amnesztiának köszönhetően javult. Ekkortól gazdálkodással foglalkozott és csak 1859-ben lépett föl ismét a protestáns egyházi önkormányzat védelmére. 1861-ben a turócszentmártoni kerület képviselője, valamint az 1865. és az 1869. országgyűlésre is ugyanazon kerület küldte. Az 1867. kiegyezés alkalmával a Deák-párt híve volt. A Deák-párt elnökének választotta és e tisztét viselte 1875. elejéig, amikor a politikai viszonyok kényszerűsége az új pártalakulást létre hozta.

Idősebb Justh József a turóci liberális nemesi elit oszlopos tagja volt, és az 1869-től kezdődő választásokon éles, durva visszaélésekkel tarkított harcot folytatott a "pánszlávnak" titulált szlovák jelöltek (pl. 1872-ben Viliam Pauliny-Tóth) ellen, ám nem mondható a szlovákság ellenségének. Justh például fia, az ifjabbik József nevelésével a szlovák nemzeti mozgalom egy ismert alakját, Pavol Mudroňt bízta meg. A politikus a vármegyei politika "erős embereként" az 1860-as évek elején fontos szerepet játszott abban, hogy Turócban a magyar mellett a szlovák is hivatalos nyelv lett. Justh 1861-ben részt vett, sőt, felszólalt a szlovák területi autonómiakövetelést megfogalmazó turócszentmártoni memorandumgyűlésen, a kiegyezés után pedig ő járta ki a fővárosban a város szlovák takarékpénztárának és nyomdájának kormányzati engedélyeit. Halála után derült csak ki, hogy id. Justh József a Matica slovenská szlovák kultúregyesület működésére korábban 500 forintott adományozott. Az idős politikus összeomlásában és későbbi öngyilkosságában szerepet játszhatott, hogy 1874-75 során a sajtó elkezdte feszegetni életének - a nyilvánosság előtt kevéssé ismert - szlovákbarát epizódjait.

A "Justh-klán" a korrupcióval és visszaélésekkel biztosított Turóc megyei befolyása 1874 nyarától rendült meg, miután szembekerültek Zólyom vármegye alispánjával, Grünwald Bélával. Grünwald nyomására ez év áprilisában a zólyomiak feliratban fordultak a kormányhoz a pánszlávizmus elleni erőteljesebb fellépés érdekében, és a három felvidéki szlovák gimnázium bezárását szorgalmazták. Ez később kiegészült a Matica slovenská felszámolására irányuló törekvéssel. A turóciak - ahol ifj. Justh József, a politikus fia alispán volt - felszólaltak a szlovák kulturális intézményekkel szemben előkészített koncepciós eljárás ellen, és ezzel magukra idézték Grünwald haragját, illetőleg a zólyomi alispánnal szövetséges sajtó támadásait. A küzdelem 1875 novemberére nem csupán a három szlovák középiskola és a Matica bezárásával zárult, hanem a Justh család Turóc vármegyei hatalmi monopóliumát is kikezdte - még úgy is, hogy az idősebb Justh 1875 tavaszán képviselőházi mandátumot szerzett, fia pedig alispánként működött. Feltehetően a politikai eseményekkel összefüggésben 1875 novemberében id. Justh József elméje elborult, és a hónap végén - a Dunába vetve magát - öngyilkosságot kísérelt meg. Bár tette nem járt sikerrel, a próbálkozás egészségügyi következményeibe néhány nappal később belehalt.

Művei Cikkei a Pesti Hirlapban (1841/44. Szegények ügyvédei), illetve az 1840-es években és azután is több politikai lapban jelentek meg. Országgyűlési felszólalásai a Naplókban vannak.Közlöny 1848-49. és Endrődi Sándor: Általános Mutató a magyar országgyűlés képviselőházának Naplóköteteihez. Budapest, 1896. II, 3, 83.

Jegyzetek

Források Demmel József 2014: Pánszlávok a kastélyban - Justh József Turóc megyei alispán és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története. Pozsony. Demmel József: Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák-magyar kapcsolatok története. Ráció, Budapest, 2021.

Kategória:Országgyűlési képviselők (1861) Kategória:Országgyűlési képviselők (1865–1869) Kategória:Országgyűlési képviselők (1869–1872) Kategória:Bars vármegye főispánjai Kategória:Turóc vármegye alispánjai Kategória:Necpáliak Kategória:1809-ben született személyek Kategória:1875-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési követek Kategória:Országgyűlési képviselők (1872–1875)