A bougainville-i csata a második világháború egyik ütközete volt a csendes-óceáni hadszíntéren 1943. október 27. és 1945. augusztus 21. között.
A támadók célja az volt, hogy áttörjék a japán védelmi rendszert, amelyet a Bismarck-szigetcsoport tagjain hoztak létre, keletre Új-Guineától, a Salamon-tengeren, és elszigeteljék a nagy japán támaszpontot, Rabault. A hadműveletben fontos szerepet szántak Bougainville-nek, amelyen hat repülőteret működtettek a japánok.
Az amerikaiak több elterelő akció után az Auguszta császárné-öbölben szálltak partra, messze a japán főerőktől. Mivel a szigetet hegyek tarkították és a területet sűrű őserdő borította, a japánok csak több hónapos, rendkívül nagy erőfeszítéseket igénylő menetelés után érhettek a helyszínre. A sűrű dzsungel azonban az amerikaiak dolgát is megnehezítette, mert csak nehezen tudtak a partról a sziget belsejébe hatolni.
A partraszállás kis ellenállás mellett zajlott, így a nap végére 14 ezer katona és hatezer tonna ellátmány érkezett Bougainville partjaira. Az akció sikere komoly veszélybe került az első éjszaka, amikor egy nagy japán hajóegység 75 kilométerre megközelítette a keskeny hídfőt, de Aaron Stanton Merrill ellentengernagy rombolói és cirkálói visszaverték őket. A hasonló akciók megakadályozása érdekében az amerikai repülők november 5-én csapást mértek Rabaulra, majd 11-én ismét bombáztak. A japán felszíni egységek visszavonultak Truk védelmébe.
Közben Bougainville-en folytatódtak a kisebb csatározások a meredek hegyoldalakkal határolt hegygerincekért és -csúcsokért, valamint a dzsungelben vezető ösvényekért. Az amerikaiaknak sikerült kiszélesíteniük a hídfőt, és az utászok megkezdték a repülőtér építését. A kifutópálya december 10-én 17 F4U Corsairt fogadott. Ezzel teljesült a bougainville-i akció célja, a Rabaul közeli repülőtér beüzemelése.
A japánok több nagyobb ellentámadást indítottak 1943 őszén, majd 1944 tavaszán, de valamennyi sikertelenül végződött, és kénytelenek voltak visszavonulni megerősített bázisaikba. 1944 végén ausztrál csapatok váltották fel az amerikaiakat, és egészen 1945. augusztus 11-éig, Japán fegyverletételéig szorongatták a védőket.
Előzmények 210px|bélyegkép|balra|Bougainville A Salamon-szigeteki Bougainville a háború előtt Ausztráliához tartozott. A japánok 1942 tavaszán foglalták el a 230 kilométer hosszú, hegedű alakú szigetet, amely nagyjából 500 kilométerre délkeletre fekszik a háborúban stratégiai jelentőséggel bíró Új-Britanniától. A sziget földrajza a védőknek kedvezett: magas, fával sűrűn benőtt hegyek, köztük két aktív vulkán található Bougainville-en. A partok keskenyek voltak, ami megnehezítette a partraszállást. A sziget katonai értékét növelte, hogy hat repülőtér működött rajta: négy a déli parton, Buinnál, két másik az északin, Bukánál és Boninnál.
A szövetségesek 1943 tavaszán kidolgozták a Cartwheel hadműveletet. Az akciót, amely több összehangolt hadműveletet irányzott elő, 1943. június 30-án indította meg Douglas MacArthur amerikai tábornok. A cél az volt, hogy áttörjék a japán védelmi rendszert, amelyet a Bismarck-szigetcsoport tagjain hoztak létre, keletre Új-Guineától, a Salamon-tengeren. A japán bázisok védték a birodalom korábbi hódításait a Holland Kelet-Indiákon és a Fülöp-szigeteken, valamint kiinduló pontjai lehettek egy Ausztrália és Új-Zéland elleni akciónak. A hadművelet csak azután indulhatott, hogy a szövetségesek Guadalcanal és a Pápua-félsziget megtisztításával megnyitották az utat az új-britanniai Rabaul, a nagy japán támaszpont felé.
A szövetségesek több nagy támadást indítottak a stratégiai pontokért. A Postern hadművelet keretében az ausztrál csapatok 1943. szeptember 4-én partra szálltak a Új-Guineán található Laétól keletre. Ugyanezen a napon ejtőernyősöket dobtak le az onnan 15 kilométerre fekvő Nadzabnál, és a két erő Laénál találkozott. A japánok úgy döntöttek, hogy kiürítik a területet. Salamaua települést szeptember 11-én, Laét öt nappal később foglalták el a szövetségesek. Ezt követően két akció indult, az egyik a Huon-félsziget megtisztítására, a másik a Finisterre-hegységben védekező japánok kifüstölésére.
A Huon-félszigeti előrenyomulás megijesztette a sziget másik felén, Rabaulban állomásozó japánokat, mivel köztük és a támadó erők között csak Bougainville állt. Ezért arra utasították Imamura Hitosi tábornokot, hogy minden rendelkezésre álló tartalékkal védje meg Bougainville-t. Koga Mineicsi tengernagy parancsot kapott arra, hogy segítsen, de addigra flottájával Trukból Eniwetok felé indult. Ez azt jelentette, nem érhetett időben a helyszínre ahhoz, hogy beavatkozzon az amerikai invázióba. Az amerikaiak úgy becsülték, hogy nagyjából 35 ezer ellenséges katona állomásozik a szigeten. Bougainville védői között volt a nankingi atrocitásokért felelős 6. birodalmi hadosztály is.
A bougainville-i partraszállás előtt, augusztus második felétől az amerikaiak elfoglalták Bougainville-től délre fekvő Vella Lavella-szigetet. A sziget elfoglalása, október 6-a éjszaka három romboló – a Fletcher osztályú USS Chevalier (DD 451) és USS O'Bannon (DD 450), illetve a Porter osztályú USS Selfridge (DD 357) – megtámadott egy kilenc japán rombolóval biztosított éjszakai konvojt, amely evakuált Vella Lavella-ból és erősítést vitt Bougainville-re. Az egyenlőtlen összecsapásban a Chevalier romboló elsüllyedt, a két másik súlyos károkat szenvedett.
Tervezés
William F. Halsey tengernagy és stábja kidolgozott egy tervet, amely anélkül tette lehetővé a bougainville-i repülőterek semlegesítését, hogy a nagy támaszpontokat, Buint vagy Bukát megtámadnák. A szigetet védő 25 ezer japán katona és 12 ezer haditengerész főleg ezeken a megerősített támaszpontokon tartózkodott. Úgy döntöttek, hogy az amerikai katonák egy kevéssé védett tengerparton szállnak partra, majd építenek egy repülőteret, és azt megtartják. A felderítések alapján az Auguszta császárné-öblöt jelölték ki az invázióra. A tervezők között hosszas vita alakult ki arról, hogy lehetséges-e repteret építeni a Torokina-fok körüli mocsaras területen, de Halsey végül közbevágott: „Torokinában lesz. Most pedig lóra!” Az invázió a Cseresznyevirágzás hadművelet (Operation Cherryblossom) nevet kapta.
Alexander A. Vandegrift tábornokot Washingtonba tartó útjáról rendelték vissza, hogy vegye át a 3. tengerészgyalogos hadosztály irányítását, miután annak parancsnoka rejtélyes körülmények között kizuhant a noumeai tiszti szálló harmadik emeleti ablakából. A tervek azzal számoltak, hogy Vandegrift katonái lépnek először a szárazföldre, őket a szárazföldi erők 37. hadosztálya követi Robert S. Beightler vezérőrnagy vezetésével. Mivel a japánokat meg akarták téveszteni, úgy döntöttek, hogy a haditengerészet erői a két nagy támaszpontot, Buint és Bukát lövik majd, a kijelölt partszakasz pedig nem kap komoly tüzérségi előkészítést. Úgy vélték, hogy a mocsaras, úthálózat nélküli területet legfeljebb ezer katona védi, és a hatékony ellentámadás megszervezéséhez a déli támaszpontokból akár három hónapra is szükség lehet.
A tervezők fontolgatták a kietai partraszállás lehetőségét is, ahol az Auguszta császárnő-öbölbelinél jobb horgonyzóhelyek voltak, de ez a terület távol esett Rabaultól, ráadásul jobb összeköttetésben volt a déli japán bázisokkal, valamint a partraszállás megkezdése előtt biztosítani kellett volna Choiseul-szigetet. Késő szeptemberben tengeralattjáróról felderítő egységeket tettek partra Kietánál, amelyek úgy találták, a kikötő rosszabb, mint gondolták, viszont a Torokina-foknál a vártnál kedvezőbb feltételekre bukkantak.
Eredetileg a Shortland-szigetek inváziója is szerepelt a tervekben, de azt törölték, mert nem találtak megfelelő partszakaszt. Úgy döntöttek, a bougeinville-i akcióval párhuzamosan az új-zélandiak elfoglalják a közeli Treasury-sziget repülőterét, egy másik elterelő hadműveletben pedig tengerészgyalogosok szállnak partra a Choiseul-szigeten. Choiseul Bougeinville keleti, a Treasury-sziget pedig nyugati partja mentén fekszik, ezért a tervezők azzal számoltak, hogy az előbbiről Kieta, az utóbbiról az Auguszta császárné-öböl felé nyomulhatnak szükség esetén. Végül Vella Lavella inváziója és a kevés rendelkezésre álló szállítóeszköz miatt mindkét akció korlátozott méretű, elsősorban diverziós célú lett.
Roy S. Geiger tábornok, aki a partraszállás után átvette Vandegrift csapatait, úgy magyarázta a haditervet, mint „jobbkezes rövid szurkálások sorozata, amely kibillenti egyensúlyából az ellenfelet, és elrejti előke a balhorog valódi erejét, amelyet a rekeszizmára mérünk, az Auguszta császárné-öbölnél”.
Támadás 220px|bélyegkép|balra|A Bougainville-en 1943 novembere és 1944 márciusa között lezajlott csapatmozgások: a fekete nyilak a japán csapatok irányait, a vörös nyilak az amerikai hídfőállásokat mutatja
A „jobbkezes szurkálás” október 27-én kezdődött, amikor 725 ejtőernyős partra szállt a Choiseul-szigeten a Blissful hadművelet (Operation Blissful) keretében. Több akciót indítottak a japán pozíciók ellen, de végül a védők rájöttek, hogy csak kevés támadóval kell számolniuk, és ellentámadást terveztek. Ennek indulása előtt, november 4-én az amerikaiakat evakuálták.
Október 27-én az az új-zélandi 3. hadosztály 8. ezrede több hullámban elözönlötte a Treasury-szigeteket, és sötétedésre biztosította fő célpontját, a Blanche-öbölbeli horgonyzóhelyet. Japán ellenállás csak a Mono-szigeten volt, a szigetlánc északi, nagyobb tagján. Az ellenállást november 12-éig teljesen felszámolták. A japánok 25 géppel támadást indítottak, de közülük 12-t lelőttek. Akciójukban megrongálódott a Cony romboló.
Október 31-én éjszaka A. S. Merrill ellentengernagy négy könnyűcirkálóból és nyolc rombolóból álló hajóhada Bukát és Bonint lőtte, majd napközben a Shortland-szigetet ágyúzta. A Saratoga és a Princeton hordozókról felszálló repülők az északi repülőtereket, míg a Henderson légitámaszpont bombázói a délieket támadták. Másnap reggel megismételték a bombázást, és a tengerészgyalogosok, a japánok legnagyobb meglepetésére, elözönlötték az Auguszta császárné-öblöt. A katonákat Wilkinson admirális egysége (Task Force 31) szállította a helyszínre. Az invázió reggel fél nyolckor kezdődött. Az első hullámban hétezer ember szállt partra az öbölben kijelölt 11 szakaszon, valamint a közeli Puruata-szigeten. A támadást a hajók ágyútüze és torpedóbombázók segítették. A part több szakaszán semmilyen ellenállásba nem ütköztek az amerikaiak.
A partot 270 japán katona és húsznál több lőállás védte, ezek közül azonban csak egy veszélyeztette igazán a partraszállást. Ebben a bunkerban egy 75 milliméteres ágyú működött, amelynek sikerült négy kétéltű járművet megsemmisítenie, több másikat megrongálnia. A löveget Robert A. Owens őrmester hallgattatta el, aki az akcióban elesett. Tettéért posztumusz Medal of Honort kapott.
A Torokina-fok előtt fekvő Puruata-szigetet egy japán szakasz védte. A védők közül 29, a tengerészgyalogosok közül öt halt meg, 32 megsebesült; a szigetet csak november 2-án sikerült biztosítani. A partraszállókat két hullámban japán repülők zaklatták, de nem okoztak különösebb károkat, miközben 15 gépet vesztettek. Az első hullámot új-zélandi, a másodikat amerikai vadászgépek zavarták meg. A teljes akcióban 78 amerikai halt meg és 104 sebesült meg.
A nap végére 14 ezer katona és hatezer tonna ellátmány érkezett Bougainville partjaira. A part keskeny volt, mögötte sűrű dzsungel és mocsaras talaj volt, így hamar káosz alakult ki a túlzsúfolt területen. Az éjszaka japán katonák megpróbáltak átcsúszni a védelmi vonalon, de megállították őket.
Tengeri összecsapás