A Német Császári Haditengerészet (németül: Kaiserliche Marine) volt 1872 és 1918 között a Német Császárság tengeri haderejének a megnevezése. Eredetileg a partvédelem volt a feladata, majd 1900-tól kezdve a világ egyik legnagyobb és legerősebb haditengerészetévé fejlesztették, amihez II. Vilmos császár birodalmi törekvései és haditengerészet iránti lelkesedése is hozzájárult. A Kaiserliche Marine volt 1914-ben a Royal Navy után a második legnagyobb haditengerészet, megelőzve az amerikait (US Navy). A német flottafejlesztési program kihívást jelentett Nagy-Britannia számára és a német-angol fegyverkezési versenyhez vezetett – hozzájárulva az első világháború kitöréséhez.
A flotta az első világháborúban korlátozott mértékben tudta csak kifejteni erejét, aminek fő okai a német partok fekvésének hátrányos stratégiai helyzete, a tengerentúli flottatámaszpontok hiánya valamint az ellenséges hírszerzési tevékenység volt. Ezért a világháborúban a német felszíni hajóhad nem játszott jelentős szerepet, bár pusztán létezésével megakadályozta minden ellenséges partraszállási elképzelés keresztülvitelét. Az 1916. május 31.-június 1-én megvívott skagerraki csatában sor került a német és a brit hajóhad összecsapására, amit követően őszre stratégiai patthelyzet állt be. A tengeralattjáró-háború a brit kereskedelmi flottának súlyos veszteségeket okozott, de ennek kíméletlen alkalmazása az Egyesült Államok hadba lépéséhez vezetett. 1918 novemberében a flotta nagy hajóin a tétlenség és az elégedetlenség – valamint egy értelmetlennek vélt kifutási parancs – a kieli matrózfelkelést váltotta ki, ami a novemberi forradalomhoz és a monarchia végéhez vezetett Németországban.
Az első világháborút követően 1921. január 1. és 1935. május 31. között Birodalmi Haditengerészet (Reichsmarine) volt a Német Birodalom tengeri erejének megnevezése.
Előzményei A frankfurti nemzetgyűlés 1848. június 14-én a Birodalmi Flotta (Reichsflotte) megalapításával hozta létre az első össznémet haditengerészetet, melyet azonban 1852-53-ban feloszlatták.
A német-dán háborút (1864) és a porosz-osztrák háborút (1866) követően 1867. november 9-én törvényben határoztak az Északnémet Szövetség flottájának felállításáról, mely tulajdonképpen a Porosz Haditengerészeten alapult mivel az Északnémet Szövetség többi tagállamának ugyanis nem volt saját haditengerészete.
1871–1890 bélyegkép|A Német Birodalom tengerészeti zászlói Az 1871. április 16-án született Birodalmi Alkotmány többnyire Kriegsmarine néven említette a Birodalom haditengerészetét, azonban egy helyen már a Kaiserliche Marine megnevezés is feltűnt. Kizárólag birodalmi hatáskörhöz tartozott és a főparancsnoka a császár volt (53. cikkely). A flotta kiépítése eleinte lassan haladt. A Kaiserliche Marine elnevezést 1872. február 1-től használták hivatalosan a haditengerészetnél. A Császári Haditengerészet hajóinak neve előtt - a mintául szolgáló brit tradíció mintájára (H. M. S. – His/Her Majesty’s Ship) – az S. M. S. (Seiner Majestät Schiff – Őfelsége hajója) rövidítést is feltüntették. Az aktív flotta mellett létezett egy a szárazföldi Landwehr (honvédség) mintájára tartalékot képező Seewehr is.
A Császári Haditengerészet az Északnémet Szövetség tengerészetéből fejlődött ki. 1872. február 1-én annak tengerészeti hivatalait a létrejövő Császári Admiralitás ölelte fel és első Albrecht von Stosch gyalogsági tábornok, főparancsnoka pedig I. Vilmos császár volt.
A Császári Haditengerészetet a birodalmi gyűlés által meghatározott költségvetésből finanszírozták szemben a szárazföldi hadsereggel, melynek egységeit a tagállamok költségvetéséből tartották fenn. bélyegkép|A Császári Haditengerészet állomáshelyei A flotta feladata kezdetben a partvédelem és a német kereskedelmi útvonalak védelme volt, azonban hamarosan hozzákezdtek a külhoni támaszpontok létrehozásához és 1900-ra globális hálózatot építettek ki:
Ostasiatische Station (Ázsia, állomáshely: Csingtao) Ostamerikanische Station (Amerika keleti partján, konkrét állomáshely nélkül. Logisztikai bázisként funkcionált többek között Sankt Thomas és Newport News) Westamerikanische Station (Amerika nyugati partján, meghatározott állomáshely nélkül, a mexikói polgárháború idején San Francisco szolgált logisztikai bázisként.) Australische Station (Ausztrália és a déli tengerek, állomáshely: Matupi) Westafrikanische Station (Afrika nyugati partján, logisztikai bázis: Fokváros, állomáshely: Duala) Ostafrikanische Station (Afrika keleti partján, logisztikai központ: Fokváros, állomáshely: Dar es-Salaam) Mittelmeer-Station (Földközi-tenger, állomáshely: Konstantinápoly).
A két amerikai állomáshelyet (eredetileg Westindische Station) az 1880-as és ’90-es években alig használták, azonban a karibi régióban a kiképzőhajók rendszeresen felkeresték.
Az 1880-as és ’90-es években a Császári Haditengerészet döntően hozzájárult az afrikai, ázsiai és óceániai német gyarmatbirodalom kiépítéséhez. A Balti-tenger partján lévő Kiel és az Északi-tenger partján lévő Wilhelmshaven Jade-folyó menti kikötőjét a Birodalmi Alkotmány 53-as cikkelye alapján birodalmi hadikikötőkként tartották számon.
A tengerészet feladatai közé tartozott a Birodalom külföldön való képviselete különös tekintettel a tengerentúlra. Az akkori szokásoknak megfelelően már a Porosz Haditengerészet is alkalmazott cirkálókat diplomáciai céllal (Auslandskreuzer), melyek Poroszország majd a Birodalom érdekeit képviselték főként a kisebb államokkal szemben. A diplomácia és a haditengerészet együttműködésének - a klasszikus ágyúnaszád-diplomáciának – különleges esete volt az Eisenstuck-affér Nicaraguában 1876-78-ban.
Az első német torpedónaszádok (1884)
A Schichau-művek exportra már gyártottak korábban torpedónaszádokat, így már rendelkeztek némi tapasztalattal ezen a területen, mikor haditengerészet hat hasonló egység kifejlesztésére és megépítésére adott megrendelést. A Birodalmi Tengerészeti Hivatal (Reichsmarineamt) által kidolgozott igényes építési program rendkívül tengerálló és gyors hajókat követelt meg a torpedónaszád-flotta részére. A naszádok hosszúsága nem haladhatta meg a 37 métert, fegyverzetüknek négy torpedóból és két gyorstüzelő ágyúból kellett állnia. A vízkiszorítást a legénység kabinjainak, a motorház méretének és 85 tonna szén elhelyezésének függvényében határozták meg. A három expanziós gép összesen 900 LE teljesítmény leadására volt képes és megfelelt a követelményeknek, mivel az 1884-ben az eckernfördei öbölben (Kieltől északra) végzett próbák során a közül a Schichau S-Bootjai (gyorsnaszádjai) teljesítettek a legjobban.
1894–1914 bélyegkép|Tirpitz tengernagy 1903-ban A hajózásért és a haditengerészetért rajongó II. Vilmos császár (1888–1918) ideje alatt a haditengerészet jelentősége megnőtt. Az 1895-ben elkészült Vilmos-császár-csatorna lehetővé tette a hadihajók gyors átcsoportosítását az Északi- és a Balti-tenger között. A tengerészeti kabinet, a Haditengerészet Főparancsnoksága (Oberkommando der Marine – OdM) és a Birodalmi Tengerészeti Hivatal (Reichsmarineamt) felállításával 1889-től megváltozott a vezetési struktúra.Konrad Ehrensberger: 100 Jahre Organisation der deutschen Marine. Bonn 1993, . A Reichsmarineamt államtitkára 1897-ben Alfred von Tirpitz lett.
A birodalmi gyűlés 1898-ban egy új flottatörvényt fogadott el, mely a további fejlesztéseket meghatározta. Az OdM helyét 1899-ben az Admiralstab foglalta el és a császár vette át ismét a főparancsnokságot. Tirpitznek a "propagandafőnökével", Ernst Levy von Hallével és a Német Flottaegyesülettel (Deutscher Flottenverein) sikerült Németországban a flotta iránti érdeklődést felkelteni, ami egy olyan kontinentális hatalomnak számító ország esetében, mint Németország egyáltalán nem volt magától értetődő.
A kor flottafejlesztéseit nagyban befolyásolta a gyors technikai fejlődés. Gyors egymásután jelentek meg az új fegyverrendszerek, mint a tengeri aknák, a torpedók, a tengeralattjárók, a haditengerészeti léghajók és repülők. Ezen eszközök nagyrészt egyszerűbb kivitelezésben már megjelentek az amerikai polgárháborúban is, de még nem ismerték fel a jövő tengeri hadviselésében betöltendő fontos szerepüket.
A védelmi doktrína módosítása és a Nyílttengeri flotta (Hochseeflotte) kiépítésének tervei a német-brit fegyverkezési versenyhez vezettek. Az ezt követő britek általi elszigetelése Németországnak nagymértékben hozzájárult az első világháború kitöréséhez.
Az első világháború végéig a Császári Haditengerészet egyik alapvető problémája a hiányosságokat felmutató belső koordináció volt. Mivel maga a császár volt a főparancsnok, a különböző vele való konzultációra jogosult alárendelt tengerészeti szolgálati helyek – melyekből ekkor nyolc is volt – tevékenységét nem hangolták össze. Ilyen volt a Reichsmarineamt államtitkára, a Hochseeflotte vezetője és a tengerészeti állomáshelyek vezetői.
Szervezetileg a Hochseeflotte alkotta a Császári Haditengerészet magját a 20. század elejétől. Rajta kívül a Kelet-ázsiai Hajóraj (Ostasiengeschwader), a Földközi-tengeri Hajóraj (Mittelmeerdivision) és különböző szárazföldi szolgálati helyek, mint az Északi- és a Balti-tenger partján lévő tengerészeti támaszpontok képeztek különálló egységeket.
A Nyílttengeri Flotta (Hochseeflotte)
bélyegkép|II. Vilmos császár, a Kaiserliche Marine főparancsnoka Egészen a 19. század végéig általános szokás volt a flottákat csak a nyári hónapokban aktivizálni, míg a legtöbb hajó a telet a kikötőben töltötte. Tavasszal nagy hadgyakorlatokat tartottak, hogy a hajókat ismét harcképes állapotba hozzák. A Császári Flottánál ebből a célból évente összeállítottak egy hadgyakorlatozó flottát (Übungsflotte avagy Manöverflotte), melynek vezetését egy tengernagyra bízták. 1900 körül ezt a flottát csataflotta (Schlachtflotte), majd 1906-tól Nyílttengeri Flotta (Hochseeflotte) névvel illették. Első parancsnoka Henrik herceg, a császár testvére volt. A Hochseeflotte képezte a Császári Haditengerészet magját.
A háború kitörésekor, 1914 augusztusában a következő erőkkel rendelkezett:
Kategória Mennyiség Csatahajó Großlinienschiff (Schlachtschiff) 14 Csatacirkáló Großer Kreuzer (Panzerkreuzer / Schlachtkreuzer) 4 Sorhajó (régi csatahajó) Linienschiff 29 Partvédő páncélos Küstenpanzer 8 Könnyűcirkáló Kleiner Kreuzer 12 Romboló Torpedoboot (im Flottendienst) 89 Tengeralattjáró Unterseeboot (U-Boot) 19
A csatahajók, páncélos cirkálók és partvédő páncélosok hat rajt képeztek, a cirkálók öt felderítőcsoportot:
A flotta zászlóshajója (Flottenflaggschiff): SMS Friedrich der Große csatahajó
I. raj II. raj III. raj IV. raj V. raj VI. raj SMS Ostfriesland (zászlóshajó) SMS Preußen (zászlóshajó) SMS Prinzregent Luitpold (zászlóshajó) SMS Wittelsbach (zászlóshajó) SMS Kaiser Wilhelm II. (zászlóshajó) SMS Hildebrand (zászlóshajó) SMS Helgoland SMS Deutschland SMS Kaiser SMS Wettin SMS Kaiser Wilhelm der Große SMS Heimdall SMS Thüringen SMS Hannover SMS Kaiserin SMS Zähringen SMS Kaiser Barbarossa SMS Hagen SMS Oldenburg SMS Pommern SMS König Albert SMS Schwaben SMS Kaiser Friedrich III. SMS Frithjof SMS Nassau SMS Schleswig-Holstein SMS König SMS Mecklenburg SMS Kaiser Karl der Große SMS Odin SMS Westfalen SMS Schlesien SMS Großer Kurfürst SMS Braunschweig SMS Wörth SMS Beowulf SMS Rheinland SMS Hessen SMS Markgraf SMS Elsass SMS Brandenburg SMS Siegfried SMS Posen
I. felderítőcsoport II. felderítőcsoport III. felderítőcsoport IV. felderítőcsoport V. felderítőcsoport SMS Seydlitz (zászlóshajó) SMS Cöln (zászlóshajó) SMS München (zászlóshajó) SMS Roon (zászlóshajó) SMS Hansa (zászlóshajó) SMS Moltke SMS Mainz SMS Danzig SMS Yorck SMS Vineta SMS Von der Tann SMS Stralsund SMS Stuttgart SMS Prinz Adalbert SMS Victoria Louise SMS Blücher SMS Kolberg SMS Hela SMS Prinz Heinrich SMS Hertha SMS Derfflinger SMS Rostock SMS Frauenlob SMS Straßburg SMS Graudenz
Továbbá a rombolók (Flottentorpedoboote) nyolc, a tengeralattjárók két flottillára voltak osztva. A háború alatt elkészült nagy egységek (csatahajók és csatacirkálók):