Katona Máté (Sopron, 1997. június 22. –) magyar utánpótlás válogatott labdarúgó, a BVSC-Zugló játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Sopronban nevelkedett, majd 2011-ben került az MTK-hoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. 2015. július 1-én csatlakozott a MTK második csapatához. 39 mérkőzésen négyszer talált be az ellenfelek hálójába. 2016. július 17-én debütált az első csapatban is, azonban többnyire a második csapatnál kapott játéklehetőséget. 2016. december 3-án az Újpest FC csapata ellen debütált az NBI-ben. 2017. január 29-én új szerződést írt alá az MTK Budapest első csapatával. Az ezt követő években alapember lett a fővárosi kék-fehéreknél, a 2019-2020-as szezonban 32 tétmérkőzésen lépett pályára, a bajnokságban és a Magyar Kupában is többször eredményes volt és gólpasszokkal segítette csapattársait. 2020 nyarán egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal. 2020 szeptemberében keresztszalag-szakadást szenvedett, ezt követően pedig műtét várt rá. A jelenlegi szezonban a Honvéd elleni 3-1-re megnyert bajnokin gólt is szerzett. A korosztályos válogatott Katona Máté a középpálya több pontján is bevethető, és kiemelkedő a munkabírása. A 2020 májusi, Honvéd elleni Magyar Kupa-mérkőzésen közel 16 kilométert futott, a találkozón övé volt a legtöbb sprint (183), és a legnagyobb sebességű sprint is 34,5 kilométerrel.2017 és 2020 között 80 tétmérkőzésen szerepelt a csapatban, 2021 januárjában a Ferencvároshoz igazolt.

2022 júliusában a Kecskeméti TE csapatához került kölcsönszerződéssel a szezon végéig. Az ezüstérmes csapatban 17 bajnokin lépett pályára.

2023. július 5-én bejelentették, hogy aláírt a Soroksár SC-hez.

Sikerei, díjai MTK Budapest NB II bajnok (2): 2017–18, 2019–20 Kecskemét NB I ezüstérmes: 2022–23

Jegyzetek

Források

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Soproniak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:A Kecskeméti TE labdarúgói Kategória:A Soroksár labdarúgói Kategória:A Gyirmót SE labdarúgói Kategória:A BVSC labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói