A rőtfarkú fülemüle (Larvivora sibilans) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj.
Rendszertani besorolása Leírása óta ennek a kis énekesmadárnak többször is cserélték a rendszertani besorolását. Hamarább a rigófélék (Turdidae) közé sorolták. Később áthelyezték a légykapófélék (Muscicapidae) közé, a Luscinia nevű madárnembe. Azonban az újabb molekuláris törzsfejlődéses (philogenesis) kutatásoknak köszönhetően megtudtuk, hogy ez a madár, néhány másik Luscinia-fajjal együtt nem ebbe a nembe tartozik. A Lusciniából kivont fajoknak és a két ázsiai Erithacus-fajnak, megalkották, vagyis újrahasznosították, az 1837-ben megalkotott Larvivora madárnemet.
Előfordulása A tücsökmadár fülemüle a nyarat, azaz a költési időszakot Ázsia északkeleti tajgájában és Mongólia déli részén tölti, míg télire délre, azaz Délkelet-Ázsiába és Kína déli részére vonul. Nyugat-Európában igen ritka vendég. Legelőször Európában 2004 októberében, a skóciai Fair-szigeten látták. 2006 januárjában, Lengyelországban is észrevették egyik példányát. 2011 októberében és 2013 szeptemberében, az angliai Norfolkba is eljutott egy-egy példány (vagy talán ugyanaz a madár, de kétszer jött ide), Dániában 2012 októberében volt látható.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti, mivel hatalmas előfordulási területtel rendelkezik, az élőhelyein eléggé gyakori és az állományai stabilaknak mutatkoznak.
Megjelenése Méretre, körülbelül akkora mint az európai vörösbegy, azaz 14 centiméter hosszú. A háti része egyszerű szürkésbarna, míg hasi része a szürkéből a fehérbe torkollik; a torkán és begyén alig kivehető kerek szerű mintázatok vannak. A farkalatti része és farktollai élénk vörösesek. Az oldalai és a pofáján egy-egy csík világos sárgásbarnák. A szemei körül fehér gyűrűk vannak. A csőre barnásfekete; lábai rózsaszínes-szürkék. A nemek majdnem egyformák, talán a tojó valamivel világosabb. A fiatal nagyon hasonlít a felnőttre, azonban okker sárgásabb árnyalatú és testének felsőbb részein a tollszélei sötétebbek. [Előfizetés szükséges]
Életmódja Ez az énekesmadár főleg a fenyveseket és a nedves területeken növő széleslevelű lombhullató erdőket kedveli. A lucfenyő (Picea), a jegenyefenyő (Abies), a fűz (Salix), az éger (Alnus), a nyír (Betula), a nyárfa (Populus) és a vadcseresznye (Prunus avium) alkotta erdők lakója. A kidőlt fák mellett és a vastag avarban keresi a rovarokból, pókokból és egyéb gerinctelenekből álló táplálékát. Táplálékkereséskor a barázdabillegetőhöz (Motacilla alba) hasonlóan beillegeti farktollait. Akár 1200 méteres tengerszint feletti magasságba is felhatol. Télen a ritkább erdőrészeket, bozótosokat, városi parkokat és kerteket részesíti előnyben.
Szaporodása A tücsökmadár fülemüle költési időszaka júniusban vagy júliusban van. A fészkét a talajra a fák gyökerei közé, vagy alsóbb elhelyezkedésű faodvakba építi. A fészek levelekből, füvekből, zuzmókból és egyéb finomabb anyagokból készül. Fészekalja általában 5-6 darab halványkék vagy kékeszöld tojásból áll; a tojásokon alaktalan barna foltok vannak. A délre vonulás azonnal elkezdődik, amint a fiókák kirepültek; Oroszországban ez augusztus végén következik be, míg délebben néhány héttel később.
Képek
Jegyzetek
Forrás Birding.hu – magyar neve
Fordítás
Kategória:Larvivora Kategória:Madárfajok Kategória:Ázsia madarai