Az SMS Friedrich der Große csatahajó volt a Császári Haditengerészet Kaiser-osztályú hajóinak második egysége. A gerincét 1910. január 26-án fektették le Hamburgban, a vízrebocsátására 1911. június 10-én került sor és 1912. október 15-én állították szolgálatba. A hajó fő fegyverzetét tíz darab 30,5 cm-es (12 hüvelykes) ágyú képezte, melyeket öt lövegtoronyban helyeztek el. A csúcssebessége 23,4 csomó (43,3 km/h) volt. A Friedrich der Große a háború nagy része során a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) III. csatahajórajához volt beosztva, és az átadásától fogva 1917-ig a flotta zászlóshajójaként szolgált.

Négy testvérhajójával (Kaiser, Kaiserin, König Albert, Prinzregent Luitpold) részt vett az első világháború összes nagy tengeri hadműveletében, így a skagerraki csatában is (1916. május 31. – június 1.). A csata során a Friedrich der Große a flotta közepén hajózva nem volt annyira a harcok sűrűjében, mint az előtte haladó König és Großer Kurfürst csatahajók vagy az I. felderítőcsoport csatacirkálói, így a csatát is karcolások nélkül úszta meg. 1917-ben az új Baden csatahajó váltotta a flotta zászlóshajójaként.

Az 1918 novemberi fegyverszünet aláírása után a Friedrich der Großét a Hochseeflotte legtöbb nagy egységével együtt Scapa Flow-ban internálták. A hajókat lefegyverezték, és legénységüket a minimálisan szükségesre csökkentették, míg az antant-hatalmak a versailles-i békeszerződés végső formáját vitatták meg. 1919. június 21-én, napokkal a szerződés aláírása előtt Ludwig von Reuter ellentengernagy, az internált flotta parancsnoka a hajók elsüllyesztésére adott parancsot, hogy azok ne kerülhessenek a britek kezére. A Friedrich der Großét 1936-ban kiemelték, és építőanyagát értékesítették. Harangját 1965-ben visszaszolgáltatták Németországnak, jelenleg a flotta glücksburgi főhadiszállásán őrzik.

Építése bélyegkép|balra|A csatahajó egyszerű vázlati rajza Ersatz Heimdall néven rendelték meg az elavult Heimdall partvédő páncélos pótlására, és gerincét 1910. január 26-án fektette le Hamburgban a Vulcan AG. Vízrebocsátására 1911. június 10-én került sor. A vízrebocsátási ünnepségén a hajó keresztelését Alexandra Viktória hercegnő végezte el és báró Colmar von der Goltz tábornagy mondott beszédet. Ezt követően átkerült Wilhelmshavenbe, ahol 1912. október 15-én szolgálatba állították. A próbajáratait a Balti-tengeren végezte, majd Kielben szerelték fel. 1913. január 22-én a hajó aktív szolgálatba lépett. Az építési költsége márka volt.

A Friedrich der Große teljes hossza 172,40 m, szélessége 29 m, merülése elöl 9,10 m, hátul pedig 8,80 m volt. A maximális vízkiszorítása tonna volt. Meghajtásáról három AEG Curtis gőzturbina és 16 széntüzelésű kazán gondoskodott. A próbákon a hajó 22,4 csomós (41,5 km/h) csúcssebességet ért el 3600 tonnányi szénkészlettel ellátva, mellyel a hatótávolsága km (7900 tmf; 9100 mf) volt 12 csomós sebesség mellett. A Friedrich der Großét a Krupp által gyártott cementált páncélzat védte, ami a páncélövön 350 mm, a parancsnoki torony oldalán 400 mm vastag volt. A lövegtornyok páncélzata oldalt 300 mm vastag volt. Osztályának másik négy tagjához hasonlóan a skagerraki csata utánig torpedók elleni védőhálókkal is ellátták.

A hajó fő fegyverzetét tíz darab 30,5 cm-es, 50 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyú (30,5 cm SK L/50) képezte, melyeket öt ikerlövegtoronyban helyeztek el. A korábbi német csatahajóknál alkalmazott kevésbé hatékony hexagonális toronyelrendezés helyett a Kaiser-osztály esetében az öt lövegtoronyból hármat a középvonal mentén helyeztek el, kettőt közülük a tatrészen. A maradék két torony a hajó közepén átlósan foglalt helyet, így mindkettő tudott oldalazó sortüzet lőni mindkét irányban. A hajó másodlagos tüzérségét tizennégy 15 cm-es (L/45) ágyú alkotta, melyeket a hajó középső részén lévő oldalsó kazamatákban helyeztek el, továbbá rendelkezett nyolc szintén kazamatákban elhelyezett 8,8 cm-es (L/45) ágyúval valamint négy 8,8 cm-es (L/45) légvédelmi ágyúval. Öt hajótestbe épített 50 cm-es torpedóvetőcsöve is volt.

A háború előtt Az 1913 januári átadást követő próbák után, 1913. március 2-án a Deutschlandot váltva a hajó a flotta zászlóshajója lett. Első hadgyakorlatán 1913 februárjában vett részt a Kattegatban és az Északi-tengeren. A következő hónapban, március 12–14-én ismét hadgyakorlaton volt. Áprilisban időszaki karbantartásra dokkba került, és a hónap végén már ismét készen állt tüzérségi gyakorlatokra. Május 5. és 27. között átfogó flottagyakorlatokon vett részt az Északi-tengeren. Mint a flotta legújabb csatahajóját júniusban a Kieler Wochéra küldték. Ennek során az olasz király, III. Viktor Emánuel olasz király és felesége, Ilona olasz királyné is látogatást tett a hajó fedélzetén. Július közepén a flotta évenkénti norvégiai útján vett részt, mely augusztus közepéig tartott. Ennek során a Friedrich der Große látogatást tett Balholmban. A flotta visszatérése után augusztus 31. és szeptember 9. között újabb gyakorlatokon volt. Csapatpróbákon vett részt és külön egyéni gyakorlatozásokat végeztek vele októberben és novemberben.

1914 elején a Friedrich der Große további gyakorlatokon vett részt, köztük az éves tavaszi flottagyakorlaton, melyet az Északi-tengeren végeztek március végén, majd április-májusban újabbak következtek a Balti- és az Északi-tengeren. Ebben az évben is a Friedrich der Großét küldték el a Kieler Wochéra. A Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös meggyilkolása utáni feszült nemzetközi helyzet ellenére a német Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) július 13-án megkezdte szokásos évenkénti norvégiai útját. Az utolsó békeidőbeli út során a flotta Skagennél hadgyakorlatot tartott, mielőtt folytatta volna az útját Norvégiába július 25-én. Másnap a flotta visszafordult az Osztrák–Magyar Monarchia Szerb Királyságnak küldött ultimátuma miatt. Július 27-én az egész flotta a Stavangerhez közeli Skudenes-foknál gyülekezett magas készültségi fokon, mielőtt hazaindult volna. A következő nap kitört a háború Ausztria-Magyarország és Szerbia között, majd a következő hét során az összes európai nagyhatalom belépett a konfliktusba.

Az első világháború Rajtaütések az angol partokon A Hochseeflotte és benne a Friedrich der Große több előretörést hajtott végre az Északi-tengeren. Az elsőre 1914. november 2-3-án került sor, de ekkor nem találkoztak brit hadihajókkal. Friedrich von Ingenohl tengernagy, a Hochseeflotte parancsnoka felkarolta azt a stratégiai elképzelést, mely alappján Franz von Hipper I. felderítőcsoportja a keleti angol partok ellen intézett támadásaival próbál előcsalni kisebb brit kötelékeket, hogy a lesben álló főerőinek segítségével megsemmisítse azokat. Az 1914. december 15-16-án Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütés során a német főerők – 10 dreadnought és 8 pre-dreadnought csatahajó – a Friedrich der Große vezetésével 19 km-re kerültek egy hat brit csatahajóból álló kötelékhez, de csak a könnyű kísérő egységek csaptak össze egymással. Ingenohl attól tartva, hogy a Grand Fleet egésze a közelben tartózkodhat, a császár előzetes utasításainak megfelelően, a flotta megóvása érdekében visszafordult Németország felé.

bélyegkép|jobbra|A Friedrich der Große

A Blücher páncélos cirkáló 1915 januári doggerbanki csatában való elveszítése után a császár menesztette Friedrich von Ingenohlt, és helyette Hugo von Pohl tengernagyot nevezte ki a flotta élére. Az új flottaparancsnok 1915-ben számos előretörést hajtott végre a Friedrich der Große részvételével. Március 29-30-án a Hochseeflotte Terschelling-szigettől északra lévő vizekig hajózott ki, de nem találkozott ellenséggel. Április 17-18-án újra kifutott a flotta, ekkor a II. felderítőcsoport aknatelepítési munkáját fedezte. Három nappal később, április 21-22-én a Dogger-pad irányába törtek előre, de ekkor sem találkoztak brit erőkkel.

A II. felderítőcsoport május 17-18-án újabb aknatelepítési feladatot látott el, és ekkor is a Hochseeflotte biztosította őket. Nem egészen két héttel később, május 29-30-án ismét kifutottak ellenséges hajók után kutatva az Északi-tengerre, de a zord időjárás Pohlt a hadművelet leállítására kényszerítette 50 tengeri mérfölddel (93 km; 58 mf) Schiermonnikoog-sziget előtt. A flotta ezt követően augusztus 10-ig a kikötőben horgonyzott, amikor Helgolandhoz hajózott ki a Möwe segédcirkáló hazatérésének fedezésére. Egy hónappal később, szeptember 11-12-én a Hochseeflotte egy újabb aknatelepítési hadműveletet biztosított a Swarte-pad előtt. Az év utolsó, október 23-24-én a Horns Rev irányába végrehajtott hadművelet során sem találkoztak ellenséges hajókkal.

1916. január 11-én a májrákban szenvedő Hugo von Pohlt Reinhard Scheer váltotta a flottaparancsnoki tisztségben. Egy héttel később Scheer felhúzta a lobogóját a Friedrich der Große fedélzetén. Scheer a britekkel való harc jóval agresszívebb módon való keresését javasolta, amihez a császár februárban hozzá is járult. Scheer első hadműveletét március 5-7. között hajtotta végre a Doveri-szoros irányába, de ellenségre nem akadtak. Március 25-26-án Scheer megpróbált támadást intézni a Tondernen rajtaütő brit erőkön, de nem tudta meghatározni a helyzetüket, így nem járt sikerrel. A Horns Rev irányába tett újabb hadműveletre került sor április 21-22-én.

Április 24-én Hipper I. felderítőcsoportjának csatacirkálói támadást hajtottak végre Yarmouth és Lowestoft ellen. A Friedrich der Große a Hochseeflotte többi részével távolból kísérte őket. A Seydlitz még a cél felé tartva aknára futott, és vissza kellett fordulnia. A többi csatacirkáló zavartalanul támadta a lowestofti célpontokat, és Yarmouth felé továbbhaladva összetalálkoztak a Harwichból kiküldött cirkálókkal. Rövid tűzpárbajt követően a britek visszavonultak. Brit tengeralattjáróknak a körzetben való észleléséről érkező hírek hatására az I. felderítőcsoport visszavonult. Ugyanekkor Scheer, miután figyelmeztetést kapott a Grand Fleet Scapa Flow-ból való kifutásáról, szintén a biztonságosabb német vizek felé vette az irányt.

Skagerraki csata

bélyegkép|A főerők haladási iránya a skagerraki csatába Röviddel a Lowestoft elleni rajtaütés után Scheer már egy újabb Északi-tengeren végrehajtott akció terveit kezdte kidolgozni. Eredetileg május közepére tervezte a hadműveletet, mert a Seydlitz akna okozta sérüléseit eddigre tudták volna elvégezni, és Scheer egyik csatacirkálóját sem akarta nélkülözni egy nagyobb rajtaütés során. Május 9-én több csatahajónál hajtóműproblémák adódtak, ami miatt a hadművelet megkezdését áttették május 23-ra. Május 22-re a Seydlitz sérüléseit még mindig nem sikerült kijavítani, és a hadműveletet ismét el kellett halasztani, május 29-re. Május 29-én délben a Seydlitz javításával végeztek, így az visszatérhetett az I. felderítőcsoporthoz. A terv szerint Hipper csatacirkálói északi irányban a Skandinávia és Brit-szigetek közti kereskedelmi útvonalon kutattak volna ellenséges cirkálókötelékek után, melyeket Scheer az őt követő erőivel megsemmisíthetett volna.

A Friedrich der Große a nyolcadik volt a vonalban haladó hajók közül. A formációt a III. csatahajóraj V. divíziójának négy König-osztályú egysége vezette, őket követte a VI. divízió négy Kaiser-osztályú csatahajója. A Friedrich der Große volt az utolsó hajó a VI. divízión belül közvetlenül a Prinzregent Luitpold mögött és az Ehrhard Schmidt altengernagy vezette I. csatahajóraj I. divíziójának zászlóshajója, az Ostfriesland előtt haladva. Az I. csatahajóraj a Helgoland- és a Nassau-osztály négy-négy csatahajójából állt, ezeket a Franz Mauve ellentengernagy vezette II. csatahajóraj hat kiöregedett csatahajója (pre-dreadnoughtja) követte. A flotta számára felderítést végző öt csatacirkáló Hipper vezetésével május 31-én 02:00-kor hagyta el a Jade-öblöt. Scheer másfél órával később követte őket.