Az Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 Berecz Jánosnak, a Kádár-korszak politikusának és ideológusának 1969-ben Magyarországon megjelent könyve, mely az 1956-os forradalmat mutatja be, a fennálló kádári hatalom hivatalos álláspontját követve a felkelést „ellenforradalomnak”, a szovjet beavatkozást és kádári megtorlást pedig helyesnek értékelve, a fennálló kádári hatalom igazolásának szándékával. A könyv sajátossága, hogy erősen hangsúlyozza az „ellenforradalom” előkészítésében és kirobbantásában a nyugati imperialista erők befolyását. Az 1956-os eseményeket a hidegháborús külső ellenség (USA vezette kapitalista erők) által szervezett és a belső ellenség (reakciós, nyilas, horthysta elemek valamint Nagy Imre áruló csoportja) által végrehajtott ellenforradalomként mutatja be, amelynek végső célja a 2. világháború előtti úri világ restaurációja, Magyarország szovjetbarát, szocialista rendszerének megdöntése lett volna.
1981-ben, majd 1986-ban bővítve, javítva újra kiadták, ez lett a Kádár-korszak alatt az egyik legismertebbé vált 1956-ról szóló könyv.
Előtte 1956-ról kiadott publikációk Magyarországon Magyarországon már 1957-től napvilágot láttak a Kádár kormány hivatalos ideológiai álláspontját kifejtő publikációk, melyek az 1956-os eseményeket az imperialisták által szított ellenforradalomként mutatták be.
Elsőként Kállai Gyula: A magyarországi ellenforradalom a marxizmus–leninizmus fényében (1957) című kiadványában. Legrészletesebben, már 1957-ben, Fehér Könyvek; Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben címmel 4 kötetes brosúra sorozatként publikáltak egy összeállítást a felkelés „ellenforradalmi jellegének” és a beavatkozás jogosságának igazolására. Kádár János 1956 után mondott beszédei a Szilárd népi hatalom – független Magyarország című kötetben (1958) jelentek meg. Komoly dokumentumanyagot gyűjtött és kutatásokat végzett az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete, mely 1958-ban megjelentette az Ellenforradalom Magyarországon 1956 – Tanulmányok 1. kötetet (1958). Lovas Márton: Mi történt Budapesten október 23-tól november 4-ig című 1957 tavaszán kiadott könyvecskéjét rögtön megjelenése után be is vonták. Sólyom József–Zele Ferenc: Harcban az ellenforradalommal (1957) könyve az „ellenforradalom áldozataiként” két fiatal ávós sorkatonát szólaltatott meg, akik súlyosan megsebesülve, de megúszták a budapesti pártház ostromát. Hasonló interjúkat adtak közre a Szabadság, te szülj nekem rendet (1970) című kötetben is. Az 1956-os események belső reakciós és ellenforradalmi erők szította megmozdulásként való részletes leírását adja a belügyes osztályvezető Hollós Ervin: Kik voltak, mit akartak? (1967) c. könyve, az forradalom utáni perek bírósági anyagára támaszkodva. Tudományosabb igényű, és elfogultságával együtt is a Magyarországon megjelent egyik leginformatívabb munka volt Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban (1967), ami a forradalomról Nyugaton megjelent tanulmányok kritikájával igyekezett a hatalom hivatalos verzióját igazolni. Rövidebb mű Molnár János: A Nagybudapesti Központi Munkástanács (1969) és Hollós Ervin-Lajtai Verával: Köztársaság tér 1956 (Budapest, Kossuth, 1974). A rendszer propagandáját szolgálta az előbb emigrált majd Magyarországra visszatért „forradalmár”, Szabó Miklós: Foglalkozásuk – emigráns (1959) több nyugati nyelven is megjelent könyve.
Tartalom Berecz János az MSZMP ideológiai és külpolitikai vonalon aktív, vezető kádereként 36 évesen, moszkvai pártakadémiai tanulmányainak disszertációjaként írta a könyv alapját. Az „Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956” 1969-ben jelent meg, könyvesbolti forgalomban. A könyv az 1956-os eseményeket egyértelműen ellenforradalomként jellemezte, a szovjet fegyveres beavatkozást majd az azt követő szigorú kádári „rendteremtést” (benne a halálos ítéletekkel, bebörtönzésekkel) szükségesnek és helyesnek értékelte.
A könyv az októberi eseményeket magyarázó logikája a következőkben foglalható össze: Az események elsődleges kiváltója a hidegháborús időszak USA vezette antikommunista-kapitalista nyugati tömbjének aktív, szervezett, titkosszolgálati, felforgató és propagandatevékenysége volt. Ez bátorította és lázította a belső ellenséget, a Horthy-rendszerből fennmaradt, az úri világot, nagybirtokrendszert visszaállítani igyekvő, kommunistaellenes, fasisztákat és nyilasokat is magába foglaló „reakciós elemek” a szervezkedésre. Ezzel párhuzamosan a belső ellenség másik csoportja a párton belüli „jobboldali opportunista elhajlók”, az áruló Nagy Imre és köre belülről gyengítették a párt vezetését. Mindez a tudatosan gerjesztett folyamat vezetett oda, hogy a Rákosiféle pártvezetés hibái miatti elégedetlenség a szocialista rendszer vívmányait megdönteni akaró fegyveres „ellenforradalommá” alakuljon. A tömegtüntetéseken és más tömegtámogatást kapott eseményeken az átlagemberek e tudatosan szított, szervezett, manipulált hangulat hatására megittasodva, az ellenséges propaganda által megtévesztve vettek részt. A fegyveres harcban részt vevők reakciós, horthysta-nyilas, ellenforradalmi, jellemzően bűnözőkből álló bandák voltak, akik közé keveredhettek egyszerű, az ellenforradalmi propaganda által megtévesztett emberek, fiatalok is.
A kifejtésben a párt reformkommunistáihoz tartozó írók, újságírók bűnéül rója fel, hogy írásaikkal a reakciósok félrevezető propagandájához ők adták ideológiai alapként „a nacionalista álhősiesség büszkeségét, és a semleges, középutas politika megvalósíthatóságának képzetét”.
Amint írja, a felkelés, – beleértve az október 23-i diáktüntetést is – szemben a nyugati tanulmányokkal, nem spontán, a népakaratot kifejező megnyilatkozás volt, hanem az USA által szervezett és irányított akció, amelyben természetesen a résztvevők zöme nem ismerte a szervezőket és a mozgató erőket. A diákok a „történelemalkotás” levegőjétől megittasulva, mindent elvakító nacionalista érzelmektől átitatva csak beálltak a sodrásba.
Miközben „az ellenforradalmi felkelés első percétől kezdve a Szabad Európa Rádió vált a fegyveres harc vezérkarává”, amely viszont „mindennap kap távgépírón napi taktikai irányítást New Yorkból.”Az USA által alapított SZER aktivitása és a magyar közvéleményre gyakorolt hatása történészileg is ismert tényező. Lásd: 1956-os forradalom szócikk.
A fegyveres felkelésben részt vevőket alapvetően reakciós, ellenforradalmi, jellemzően bűnözőkből álló bandáknak írja le, akik közé keveredhettek az ellenforradalmi propaganda által megtévesztett fiatalok is. A fegyveres felkelők vezetői „horthysta katonatisztek, csendőrök, volt nyilasok, a népi hatalom megrögzött ellenségei, illetve egyes áruló katonatisztek” voltak, a szervezett ellenség azonnal támogatásra talált a lumpen- és bűnöző elemek részéről, tele voltak „huligán személyekkel, rendőrség által ismert bűnözőkkel”. „Egyetlen tisztességes munkából élő személyt sem találtunk az elfogottak között”.
A felkelés országos tömegtámogatásának (így az országos sztrájknak) tényeit kikerülve a forradalmat támogató átlagembereket megtévesztettekként mutatja be: „A propagandaeszközök, rádió, sajtó, röplapok stb. a felkelés céljait szolgálták. Az embereket, főleg az ifjúság egy részét magával sodorta a forradalmi romantika szele. Ők nem látták a mélyben mozgó és valóban mozgató erőket.”
A forradalom 28-a utáni győzelme után az ország semlegességének kinyilvánításáról A „semleges Magyarország” a valóságban fejezetben azt írja, az „támadás volt nemcsak a magyar haladás, a magyar nép független alkotó munkája ellen, hanem veszélyeztette a szomszéd népek biztonságát, egész Európa békéjét is.” A november 3-i országos állapotokat, a „győzelemittas Mindszenty” rádióbeszédével illusztrálva úgy jellemzi: „A szocialista Magyarország felett tort ült a nemzetközi reakció által támogatott ellenforradalom. De a hazafiak ezekben a napokban készítették elő az ellenforradalmat felszámoló ellentámadás megindítását.”
Tartalomjegyzék Magyarország és az 1956 előtti nemzetközi helyzet – A "feltartóztatás" és a "felszabadítás" doktrínája, a politikai hadviselés (1947-1954) – Az Operation FOCUS első szakasza (1954-1955) – A beavatkozás kezdete – Hazánk belső helyzete – A külső ellenség támadása – A belső ellenség aktivizálódása – A FOCUS-hadművelet második szakasza (1956) – A dogmatikus pártvezetés csődje – A Nagy Imre-csoport pártellenzékké szerveződése – Az összehangolt támadás előkészületei – A robbanás előtti helyzet – Az ellenforradalom előestéje – A szocialista erők harca az ellenforradalmi lázadás és árulás ellen (1956. október 23.-november 4.) – A tüntetés előkészítése – A fegyveres felkelés első szakasza – A szocializmushoz hű erők helyzete és harca – Nagy Imre és a Szabad Európa Rádió a szovjet csapatok kivonulásáért – Az ellenforradalom második szakasza. A restauráció és "semlegesség"95Intézkedések a munkáshatalom likvidálására – A "semleges Magyarország" a valóságban – Az ellenforradalom fegyveres szétzúzása a szovjet csapatok segítségével – Az ellenforradalom leverésének belső körülményei – Az ellenforradalom fegyveres felszámolásának nemzetközi körülményei – A szocialista konszolidáció alapjai – Az új forradalmi központ megalakítása – Az internacionalista segítség és a belső erők szerepe – A dolgozó tömegekkel a szocialista konszolidációért, a megújulásért.
Értékelése Berecz a tudományos ismeretterjesztő stílusban írt könyvben végigvette a forradalom kronológiáját, folyamatosan vegyítve a valós eseményeket és valós idézeteket a kádári rendszer legitimációjának megfelelő magyarázatokkal. A kádári vezetés számára kellemetlen eseményeket, tényeket (pl. Parlament előtti mészárlás, vidéki sortüzek, felkelés tömegtámogatása) kihagyta vagy eltorzított hangsúllyal, hangulatkeltő retorikai eszközökkel negatív megvilágításba helyezve ábrázolta. Így például a felkelés két oldalán állók leírásakor a szovjet, kádári oldalon állókat mindig pozitív, a felkelés oldalán levőket mindig negatív jelzőkkel írta le. A szovjet beavatkozást kérőket „hazafinak”, „a becsületes embereknek”, míg az utcán harcolókat „bűnözőknek”, „reakciósoknak”, „ellenforradalmi bandáknak,” Nagy Imrét árulónak nevezi, és negatív jelzőkkel írta le: „...ekkor már semmiféle önkritikáról nem akart hallani, merev és fölényes volt.”, az Írószövetség közgyűlésén „...hívei uralták a szószéket, a hangulatot, ők szabták meg a tennivalókat. Szenvedéllyel ostorozták a "lassú huzavonát", nem ismertek fel mást, csak hibát és bajt... olyan fogalmakkal dobálóztak, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek. A XX. kongresszus nevében esküdöztek a »teljes szabadságra«, a »haladás és igazság szolgálatára«, a »nép iránti hűségre« stb.”. A felkelés általános hangulatát ironikus hangsúllyal írja le:
A munkahelyeken megindult önszerveződő forradalmi munkástanácsok lényegi tevékenységének a kommunisták eltávolítását, a „tisztogató munka” megindítását mutatja be, érzelemkeltő retorikát alkalmazva:
A szerző másik módszere a valóságos, megtörtént, de egyedi eseteknek országos, általánosan jellemző, tömeges jelenségként való megfogalmazása, mint hogy „általánossá vált a funkcionáriusok elleni hajsza s a velük egyetértők megbélyegzése...”, „a helyi tanácsokat október 30-ig szinte mindenütt szétverték, tanácselnököket gyilkoltak meg”, „az utcán a fehérterror volt az úr” stb.
Kiadásai Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956; Kossuth, Budapest, 1969 Ellenforradalom tollal és fegyverrel. 1956; 2. bőv., jav. kiad.; Kossuth, Budapest, 1981 Ellenforradalom tollal és fegyverrel, 1956; 3. bőv. kiad.; Kossuth, Budapest, 1986
Jegyzetek
Források Ellenforradalom tollal és fegyverrel (1956), Kossuth Kiadó, 1969, 1981, 1986 (Online elérhetőség) A kötet adatlapja a Moly oldalán
További információk Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után, Magyar Rádió Zrt. és Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft., 2009. (Interjú, pp. 256–263.) Berecz János: Vállalom, Duna International, 2004
Kategória:1956-os forradalom Kategória:20. századi magyar könyvek