Giulio Andreotti (Róma, 1919. január 14. – Róma, 2013. május 6.) olasz politikus, író és újságíró.

Az Olasz Kereszténydemokrata Párt egyik vezéregyénisége volt. Az olasz politikai élet főszereplője az 1950-es évek és 1990-es évek között.

Örökös szenátor 1991 óta, a legtöbbször megválasztott olasz politikus, csak 1948-1953 között (amikor Alcide De Gasperi megelőzte őt a listán) és 1963-1968 (ekkor Aldo Moro volt előbb a listán) között nem választották meg.

Andreotti töltötte be Olaszország történelmében legtöbbször a miniszterelnöki és miniszteri tisztségeket. Az alábbi tisztségeket töltötte be: Hétszer volt miniszterelnök: Többek közt az 1976-1978 közötti kommunisták távolmaradásával fémjelzett „nem-bizalmatlansági” és az 1978-1979 közötti „nemzeti szolidaritási” kormány miniszterelnöke volt, amit Aldo Moro meggyilkolásának emlékére hoztak létre. Huszonhétszer töltött be miniszteri tisztséget: Nyolcszor volt honvédelmi miniszter Ötször volt külügyminiszter Háromszor volt gazdaságban állami részvételért felelős miniszter Kétszer volt, pénzügy-, költségvetési és gazdasági, ipari, kereskedelmi és kézművesipari miniszter Egyszer volt kincstárügyi, belügy-, kulturális javakért felelős – és politikai kommunikációért felelős miniszter.http://biografieonline.it/biografia.htm?BioID=397&biografia=Giulio+Andreotti

1945 és 2013 között folyamatosan tagja volt az olasz törvényhozásnak: Először a Nemzetgyűlés, később 1948-tól a Camera dei deputati, 1991-től az szenátus (Senato della Repubblica) tagja haláláig.http://hvg.hu/vilag/20130506_Meghalt_Giulio_Andreotti_tobbszoros_olasz#

1999-től haláláig számos alkalommal nyomozás indult ellene a maffiával való kapcsolatai miatt. 2003. május 2-án a Palermói Fellebbviteli Bíróság elítélte „per concorso esterno in associazione mafiosa” (külső közreműködés maffia jellegű társulásban) miatt. A Semmitőszék kifejezett együttműködésről beszélt a Cosa Nostra vezetőségével egészen 1980 tavaszáig,http://www.archivioantimafia.org/andreotti.php míg a későbbi időszakra vonatkozóan nem állt meg a vád. Az 1980-ig tartó együttműködéssel megvalósított bűncselekmény ugyanakkor az ítélet megszületésekor már elévült.

Élete Gyermekkora és iskolái

Andreotti Rómában született, szülei Segni városból származtak. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, 2 testvére volt: egy bátyja és egy nővére, nővére akkor hunyt el, amikor felvették egyetemre. A római Liceo Torquato Tasso-ban érettségizett.In Enzo Biagi, BUONI | CATTIVI, Biblioteca Universale Rizzoli, Milano, 1991, p. 30, . Ezt követően felvették a Római La Sapienza Egyetem jogtudományi karára. Egyetemi tanulmányai folytatása mellett a pénzügyi hatóságnál dolgozott asszisztensként, hogy kevés jövedelméből bátyját és őt felnevelő édesanyját anyagilag támogassa.Giulio Andreotti, Visti da vicino. Seconda serie, Rizzoli Editore, Milano, 1983, p. 75, .

1941-ben színjeles diplomát szerzett a jogtudományi karon.Massimo Franco, Andreotti, Edizioni Mondadori, 2010,

Politikai karrierjének kezdete

Már egyetemi tanulmányai alatt tagja volt az Olasz Katolikus Egyetemi Hallgatók Szövetségének (FUCI), amely az egyetlen olyan katolikus szervezet volt, amit a fasizmus alatt nem tiltottak be. Itt ismerkedett meg Alcide De Gasperivel.

„Éppen tengerészeti jogot tanultam, bementem az egyetemi könyvtárba, ahol egy könyvtáros megkérdezte tőlem, hogy »Nincs magának jobb dolga ennél?« Hezitáltam egy kicsit. Pár nappal később hívott engem Spataro, aki pár évvel azelőtt újjászervezte az Olasz Kereszténydemokrata Pártot. Később újra összefutottam azzal a könyvtárossal, aki azt mondta: »De Gasperi a nevét akarja tudni«. De Gasperit még nem ismertem, ő mondta nekem hogy »gyere hozzánk dolgozni«. Szóval akkor kezdtem el, úgyhogy nem sok közöm volt ehhez. De ahogy azt tudni illik, a politika egy olyan gépezet, amit ha egyszer elkezd az ember, többé nem tudja abbahagyni.”http://giorgio-illettoreimpenitente.blogspot.hu/2011/04/enzo-biagi-buonicattivi-cde-1990.html

1943-ban részt vett a Camaldoli-kódex szerkesztésében, amely a második világháború után a kereszténydemokrata kormányok alapvető célkitűzései tartalmazta. Tagja lett az illegálisan megjelenő Il Popolo napilap szerkesztőségének. 1944. július 30-án a nápolyi kongresszuson megalakult hivatalosan is a kereszténydemokrata párt, augusztusban pedig a párt ifjúsági szervezete, melynek 1944-1948 között titkára volt.

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja és az első kormányzati felelőssége

Alcide De Gasperinek köszönhetően jelent meg a politikai életben: 1945-ben a Nemzetgyűlés tagja lett, 1946-ban az új alkotmány előkészítésére létrehozott Alkotmányozó Nemzetgyűlés (Assemblea costituente) tagja lett. Ők ketten egymást véletlenül ismerték meg a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, ahol De Gasperi könyvtáros volt, aki azért dolgozott a Vatikánban, hogy elkerülje a fasiszta rendszer esetleges büntetéseit.

Andreotti hamarosan a Negyedik De Gasperi-kormány tagja lett, 1948-ban megválasztották képviselőnek az Olasz Képviselőházba, Róma-Latina-Viterbo-Frosinone választókerület képviselője volt. Az 1980-as évekig ez a választókerület volt a fellegvára.

Andreotti a további De Gasperi kormányok és a Pella-kormány alatt a Miniszterelnökség államtitkára volt. 1952-ben Andreotti a Római helyhatósági választások előtt kihasználva diplomáciai és a FUCI (Olasz Keresztény Egyetemi Hallgatók Szövetsége) elnöki tisztségét, – De Gasperivel és Montinivel ellentétben – sikerült rábeszélnie XII. Piusz pápát hogy mondjon le a „Sturzo műveletről” (amely felvetette egy neofasisztákkal kötendő választási koalíció ötletét).

1950-es és 1960-as évek

1954-ben töltött be először miniszteri tisztséget: az Első Fanfani-kormány belügyminisztere volt, majd Adone Zoli kormányában pénzügyminiszter volt 1958 augusztusáig, amiről lemondott mert a Giuffré-ügyben nem tett megfelelő lépéseket a pénzügyi csalás megszüntetésére. A vádak alól azonban egy parlamenti vizsgálóbizottság felmentette. Ez egy banki csalási ügy volt, aminek lényege volt hogy egyházi hivataloknak nyújtott anyagi segítséget, a második világháborúban megsérült templomok és egyházi épületek újjáépítésére. Giambattista Giuffré egy imolai bank alkalmazottjaként kezelte ezeket a befektetéseket. Befektetést nyújtott azonban a Romagnai magánszemélyeknek is biztosított, 70% és később 100%-os kamattal.Sergio Turone, Corrotti e corruttori dall'Unità d'Italia alla P2, Roma, 1984, pp. 218-221 Később kiderült, hogy Giuffré a Ponzi-rendszernek megfelelő pilótajátékot folytatott.https://index.hu/gazdasag/vilag/madpir090127/

Andreottit egy másik nyomozóbizottság 1961-1962 között elmarasztalta a fiumicinói repülőtéren zajló építkezésekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt. Ezekben az években kezdett felemelkedni a kereszténydemokraták Andreottit támogató szárnya, akik 1952-ben – a Vatikán jóváhagyásával – meghiúsították Luigi Storzo választási listán való szereplését. Ez a szárny az egyházi,jobboldali szellemiségű személyekből áll.

Így tudták eltávolítani a De Gasperi vezette szárnyat a pártvezetés éléről. Az Andreotti vezette szárnynak sikerült eltávolítani Alcide De Gasperit a miniszterelnöki pozícióból és a pártvezetésből is. Az 1960-as évek elején honvédelmi miniszter volt, amikor kirobbant a SIFAR-botrány (Olasz Katonai Hírszerzés), amit a L'Espresso című hetilap robbantott ki. Egy állítólagos neofasiszta katonai puccsot tervezett Giovanni De Lorenzo a csendőrség parancsnoka és az Olasz Szociális Mozgalom képviselője.http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/1990/12/29/ventimila-carabinieri-per-un-golpe.html

Andreotti feladatnak kapta, hogy a SIFAR-botrány dokumentumait semmisítse meg. A hírszerzés ugyanis kompromittáló dokumentumokat tartalmazott vezető olasz politikusokról. Egyesek később azzal vádolták Andreottit, hogy a megsemmisítés előtt lemásoltatta a dokumentumokat és a másolatokat elküldte a P2-páholy részére, annak ellenére hogy a parlamenti nyomozóbizottság elrendelte a dokumentumok elégetését Fiumicinóban.Sergio Flamigni, Dossier Pecorelli, Kaos ed., 2005

1968-ban kinevezték a Olasz Kereszténydemokrata Párt Olasz Képviselőházi frakcióvezetőjének, ezt a tisztséget 1972-ig töltött be.

1970-es évek: Andreotti miniszterelnöksége thumb|left| Andreotti 1973-as látogatása a Fehér Házban. 1972-ben lett először miniszterelnök, ezt a tisztséget először 1973-ig töltött be. 1974-ben ismét honvédelmi miniszter lett, ekkor készítette vele Massimo Caprara az Il Mondo hetilap újságíró az interjúját. Ebben elismerte, hogy Guido Giannettini – aki neofasiszta szellemiségűként az MSI híve volt és ő volt a felelős az 1969-ben Piazza Fontanan elkövetett merényletért – a katonai hírszerzésnek dolgozott.https://index.hu/kulfold/maffiacia/http://paolofranceschetti.blogspot.hu/2008/12/il-memoriale-giannettini-e-la.html 1974 és 1976 között költségvetési és gazdasági programért felelős miniszter volt a 4. és 5. Moro-kormányban.

A „nem-bizalmatlansági” és „nemzeti szolidaritási” kormány

1976-ban az Aldo Moro vezette kormány elvesztette a szocialisták támogatását a parlament két házában, emiatt előrehozott választásokat kellett kiírni.A kereszténydemokraták nyertek a választásokon, de az Olasz Kommunista Párt nagyon megerősödött, addigi történelmének legjobb eredményét érve el, a legfőbb ellenzéki párttá vált, Enrico Berlinguer főtitkárral az élén. Ezt követően Berlinguer javaslatot tett a „történelmi kiegyezésre”, hogy kereszténydemokrata-kommunista koalícióval egy stabil kormányzás jöjjön létre, ezt a kereszténydemokrata részről Aldo Moro és Amintore Fanfani támogatták. Ezzel a gazdasági válságot és a mindennapossá vált terrorizmust akarták kezelni.http://www.corriere.it/politica/13_aprile_08/governo-non-sfiducia-1976-monocolore-solidarieta-nazionale_20203888-a070-11e2-b85a-0540f7c490c5.shtml

Erre a feladatra Andreotti lett kiválasztva kereszténydemokrata részről, 1976 júliusában ismét miniszterelnök lett a Harmadik Andreotti-kormány élén. Ezzel létrejött a „bizalmas”kormány,http://legislature.camera.it/_dati/leg07/lavori/stenografici/sed0007/sed0007.pdf hiszen a kormányban a kereszténydemokratákon és az MSI párton kívül nem volt más párt. A szocialisták és kommunisták ellenzékbe kerültek, ők adták ezt a nevet a kormánynak. Andreotti a kormányt a nemzeti szolidaritási kormánynak nevezte. Ez a kormány 1978 januárjában bukott el. Márciusban Aldo Moróval új kormány jött létre, amely ígéretet tett egy a történelmi kiegyezésre, amellyel egy ugyancsak tisztán kereszténydemokrata kormányzat jött volna létre, de a kommunisták szavazatára is számított immáron (ez ellen csak az Olasz Szociális Mozgalom, Olasz Liberális Párt és a Déltiroli Német Néppárt szavazott.) A kormány 1978. március 16-án jött létre, pont aznap rabolták el Aldo Morót a Vörös Brigádok terrorszervezet.

A drámai körülmények miatt a kormányt a „nemzeti-szolidaritási” kormánynak nevezték, a kommunisták javaslatára. Tették annak ellenére, hogy Andreotti elutasított mindennemű követelést a baloldaltól (csökkentette a miniszterei számát, beleértve néhány pártonkívüli minisztert is, kivéve Antonio Bisaglia és Carlo Donat Cattin minisztereket, akik nyíltan ellenezték a „nemzeti szolidaritási” kormányt.)http://www.storiaxxisecolo.it/larepubblica/repubblica7.htmDiscorsi parlamentari di Enrico Berlinguer, pubblicato dalla Camera dei Deputati, a cura di M.L. Righi, 2001, p. 183.

Andreotti szerepe Moro elrablásában ellentmondásos: Elutasított mindenféle tárgyalást a terroristákkal államérdekből, Moro családja azzal vádolta őt, hogy valójában részt vett Moro elrablásában.http://mult-kor.hu/cikk.php?id=19848https://index.hu/kulfold/2013/05/06/meghalt_giulio_andreotti/http://www.huffingtonpost.it/2013/07/10/ferdinando-imposimato-aldo-moro-ucciso-br-giulio-andreotti-e-francesco-cossiga_n_3571509.html