Balla Borisz, 1909-től ireghi (Pétervárad, 1903. augusztus 19. – Bécs, 1992. február 16.) történész, író, lapszerkesztő, egyetemi tanár.

Élete

Katonai alreáliskolába járt, majd elvégezte a császári és királyi haditengerészeti akadémiát és a főreáliskolát. Pécsett tett érettségi vizsgát, majd nyolc félévig a budapesti egyetem közgazdasági karán tanult. 1938-ban Budapesten avatták bölcsészdoktorrá. Előbb a Magyarság, majd 1934–36-ban az Új Magyarság napilap belső munkatársa volt. Ezt követően előadóként működött a miniszterelnökség sajtóosztályán, majd 1936 áprilisában Gömbös Gyula egyik személyi titkára volt.

1938. május 30-án házasságot kötött Schwaben-Durneiss Auf Altenstadt Melania Máriával. 1938 októberében ő is jelen volt a komáromi tárgyalásokon, 1939 júliusban pedig mint a brüsszeli magyar követség sajtóattaséja dolgozott. A második világháborút követően, 1946-ban kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. 1947 és 1958 között a syracuse-i Le Moyne College-ban tanított, 1958 és 1973-ban a New York-i St. John Egyetemen a 19. századi európai művelődéstörténet nyilvános rendes tanára volt. Egyik alapírója a Korunk Szavának, melyet szerkesztett is. 1935 áprilistól az Új Kor szerkesztője, valamint a Vigilia egyik alapítója volt, ez utóbbi lapot szintén szerkesztette. 1939-ben a Szent István Akadémia III. osztályú tagja lett, egyúttal az Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság is tagjául választotta.

Művei

A frügeni legenda (regény, Budapest, 1928) Niczky növendék (regény, Budapest, 1931) A lélek útjai. Úti jegyzetek, cikkek, tanulmányok. Budapest, 1934 (M. kultúra könyvtár 1-2.) A megsebzett (regény, Budapest, 1938) Gabriel Marcel drámái (Pécs, 1938) Novellák (Budapest, 1939) Brüsszeli napló 1939-40. (Budapest, 1940) A lélek útjai; 2. bővített kiadás; Vigília, Budapest, 1942 History and Beyond: Pages from a Diplomatic Diary. (New York, 1968)

Jegyzetek

Források

Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk. Diós István. Szerk. Viczián János. Budapest, Szent István Társulat, 1993–

További információk

Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992

Hungarians in America. Edited by Szy, Tibor. New York City, Hungarian University Association, Inc, 1963 Hungarians in America. Edited by Szy, Tibor. New York City, The Kossuth, Inc, 1966

Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Mérő Ferenc: Emigrációs magyar irodalom lexikona. Köln-Detroit-Wien, Amerikai Magyar Kiadó,

Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Bp., Hitel, 1992 Prominent Hungarians home and abroad. Ed. by Márton Fekete [Sárközi Mátyás]. München, Aurora, 1966 Prominent Hungarians home and abroad, 2. ed. Edited by Márton Fekete [Sárközi Mátyás]. London, Fehér Holló Press, 1973

Schweikert, Werner: Bibliographie der ungarischen Literatur des 20. Jahrhunderts in deutscher Sprache. Flein bei Heilbronn, Verlag Werner Schweikert, 2000

Vasváry Ödön: Lincoln's Hungarian Heroes – Lincoln magyar hősei. Washington, Amerikai Magyar Református Egyesület, 1939

Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar írók Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1992-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában