A Lüneburger Heide (lüneburgi puszta) természetvédelmi terület és natúrpark Németországban. Németország első természetvédelmi parkja volt.
Fekvése Németország északi részén, Hamburg, Bréma és Hannover között található.
Földrajza Területén egykor hatalmas gleccserek uralták a tájat, ma egyedülálló kultúrtáj; erdők, mezők, mocsarak és puszták ölelésében, amely Európában egyedülálló.
Teljes pompájában augusztus második felében látható, amikor a kis nyírfacsoportok, erdei fenyők és borókások közötti rétek tarka virágszőnyeggé alakulnak.
A civilizáció terjeszkedése miatt Wilseder Berg közelében 200 hektár területet nyilvánítottak védettnek, hogy legalább itt fennmaradhasson a Lüneburger Heide flórája és faunája.
Települések a Lüneburger Heidén Behringen – régi falu a természetvédelmi park szélén, szalmatetős parasztházakkal és régi pajtákkal. A falutól 2,4 km hosszú, keskeny, de gépkocsival is járható út vezet ahhoz a természetvédelmi területhez, amelyet Wilhelm Bode alapított 1921-ben, és mely ma már mintegy húszezer hektáron terül el. A területen szépen művelt mezőgazdasági övezetek és erdők váltják egymást.
Heber – szép szalmatetős házak láthatók itt.
Schneverdingen – a településen évente van Heide-királynő választás.
Niederhaverbeeck – közelében található Wilseder Berg, mely nemcsak a Heide, hanem az egész északnémet alföld legmagasabb pontja. A 109 m magas dombról jó időben Hamburg, Lüneburg és Hannover tornyai is láthatók.
Overhaverbeck
Buckholz in der Nordheide
Források Német Szövetségi Köztársaság (Panoráma, 1980)
Kategória:Németország Kategória:Németország természetvédelmi területei